Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

A famunkák másik nagy övezetét az északon a nyelvhatár által jelzett, délen a Magyar-alföldig húzódó, lényegében középhegységi zóna alkotja. Nem vitatható, hogy ez a régió számos vonatkozásban felszívta a szlovák területek készítményeit, ám - nem utolsósorban szlovák telepesei révén-maga is intenzív kereskedést folytatott faárukkal az Alföld felé. E vidék sajátos „kiegyenlítő" övezet a faárukkal való kereskedelemben is, jellegzetes ütközőzóna az északi területek és a Magyar-alföld között. Mivel e régió vizsgálódásaink középpontjában helyezkedik el, bár - főleg Gömör megye kutatása jóvoltából - aránylag sokat tudunk e témakör részleteiről, s a főbb vonások ezek révén elég markánsan körvonalazhatónak tűnnek, mégis részletesebben szólok e területről. A lombos erdők övezetében a famunka szintén alapvető jártassága, készsége a férfiembernek. Jól kifejezik ezt Szeder Fábiánnak a palócokról írott szavai (1819): „A

1 Palóczok nem csak szorgalmatos földmívelők, értelmes marhatartók, hanem többnyire minnyájan mesterséges fafaragók is. A' mellett, hogy házaikat maguk építik, a' szekereket, jármokat, hordókat, kádakat, konyha faedényeket is megkészítik."

50 Ezt a jártasságot az erdővidék egészén a hagyományos népi műveltség alaprétegébe tartozónak kell vélnünk, mert az egyes települések „szakosodása", fafaragó „központok" kialakulása csupán így értelmezhető. A történeti Hont és Nógrád, valamint Gömör és Zemplén megyék közvetlenül is összekapcsolják a famunkák két nagy területét, ily módon a faáruk kereskedelmének központjai voltak. A történeti Nógrád északi része a szlovákság famunkáit közvetítette, ugyanakkor a Börzsöny-, s kisebb részben a Cserhát-vidék ugyancsak számottevő faművességgel bírt. A hegyvidék-Alföld árucsere-kapcsolatainak egésze szempontjából tanulságos egy videfalvi jobbágy 17. századi vallomása:

51 „Tudom, hogi deszkát s egieb féle fa mivet, fazekat vittem ala Giöngiösre és onnan alul ismegh bort a wagi buzat a wagi árpát hosztam ide fel . . .". A 18. században számos nógrádi faluban jelent kiegészítő tevékenységet a famunka - pl. dongafaragás

52 -, Magda Pál 1819-ben meg is jegyzi, hogy Nógrád vármegyében sok a paraszt kerékgyártó és bodnár.

57, Mocsáry Antal adatai alapján lényegében a famunkák típusai is elkülönülnek: faedények készítése (Hradistya, Gergelyfalva, Mlágyó, Koma stb.), deszka- és zsindelykészítés (Málnapataka, Divényhuta), kerékgyártó és hordókészítő falvak (Biszticska, Cseh-Brezó, Tosontza, Turicska) tevékenységéről történik említés. Különösen figyelmet érdemel azonban két, ún. fazekas falu példája: Nagyfaluról azt írja Mocsáry, hogy lakosai nemcsak fazekassággal foglalkoznak, hanem bodnársággal is; Pohárról pedig azt említi, hogy lakói - a fazekasságuk mellett - bodnár termékeket is készítenek, s az Alföldre fuvarozzák eladni.

54 Ugyanazon település lakói cserépedényekkel és faárukkal is kereskednek (vö. a fentebb idézett videfalvi adatot is!). Ez utóbbi - megítélésem szerint - arra figyelmeztet, hogy ha a 18. századtól, vagy azt megelőzően is megragadható egyes települések lakóinak, vagy egy részüknek specializálódása, szakosodása bizonyos tevékenységekre,

55 az semmiképp nem jelent merev foglalkozási határokat, s a mindenkori értékesítési lehetőségekhez, külső kihívásokhoz igazodva, a tevékenységi formák, ill. a termékek változatos skálájával kell számolnunk.

5(1 Nem gondolhatjuk, hogy egy-egy település a famunkák egyetlen formájára rendezkedett be, legfeljebb azt, hogy adott feltételek között voltak időszakosan jellemző készítményeik. Mindezt egy mobil, alkalmazkodni képes rendszer részeként kell értelmeznünk, aminek kellő „piacérzékenységgel" is rendelkeznie 50. Idézi: Manga János 1979. 63. 51. PálmányBéla 1985. 179. 52. Schram Ferenc 1968. 676. 53. Magda Pál 1819. 86. 54. Vö. Mocsáry Antal 1826. I. A települések betűrendjében. 55. Zólyomi József 1983. 168. 56. Mocsáry Antal 1826. I. 211.