Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

I. A FÖLDRAJZI, GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FELTÉTELEK MINT AZ ÁRUCSERE MEGHATÁROZÓI

Andrásfalvy Bertalan nagyon lényeges megállapítása, hogy az önellátás vagy/és szakosodás történetileg meghatározott aránya nem egyszerűen a termelési mód fejlettségének függvénye. Ezek aránya és kapcsolata nem is csupán egy-egy kistáj településeinek, ill. tevékenységi formáinak horizontális egymás mellé rendeződése,

90 hanem kettős meghatározottságú viszony a tájak közötti, olykor - egy-egy országon, birodalmon belül - tartományok, régiók közötti viszonylagos összhanggal,

91 nem függetlenül egy közép- és kelet-európai munkamegosztás belső arányaitól, térszerkezetétől sem. (Ez utóbbi természetesen elsősorban a 19. század második felétől ragadható meg, de hatása korábban sem volt elhanyagolható.) A szakosodott falvak és falucsoportok kistájon belüli munkamegosztása és összeműködése a tradicionális műveltségük alapvonása, jellemzője, amely eltérő kultúrájú, olykor különböző etnikumhoz tartozó közösségek tevékenységének sajátos keretét alkotja. Az összeműködés belső aránya, a benne szereplő „elemek" jellege, ill. változó formája történetileg meghatározott, s az adott ökológiai feltételek mellett a mindenkori ember műveltségbeli meghatározottságát is tükrözi. Maga az összeműködés, a tájon belüli munkamegosztás ténye állandó, a tradicionális műveltség elidegeníthetetlen része és jellemzője, melynek belső struktúrája sokirányúan meghatározott és öntörvényűén is változó jegyek sajátos együttese. A táji munkamegosztás mind történetében, mind strukturális működésében számos nyitott kérdést tartalmaz. A továbbiakban csupán a kérdéskör egyik lényeges vonatkozása, az árucsere kérdéseiben igyekszem felvetni néhány problémát és jellemzőnek vélt ismérvet. A területi munkamegosztás, amelynek létrejöttét elsősorban az eltérő termelési feltételek eredményezik, magában hordja az árucsere, az árukapcsolatok meglétét.

92 A táj kiélése révén újratermelt különbözőségek a csere folyamataiban egyenlítődnek ki, az eltérő módon szakosodott csoportok, települések gazdasági-kulturális kapcsolata mindenekelőtt a javak cseréjében realizálódik - ez kapcsolatuk talán legfontosabb formája. Megfontolandó Faragó Tamás felvetése, hogy a kistáji munkamegosztás a településszerkezet, ill. a piac- és vásárhálózat „hézagainak" kitöltését szolgálta,

93 ám ez nem jelenthet prioritást, sem időrendiséget, mivel az árucsere szervezett formáinak térhálózata, szerkezete is igazodott a táji munkamegosztás fő rendezőelveihez, magába olvasztotta annak kikristályosodott tapasztalatait, összefüggéseit. Ezzel együtt a kistáji munkamegosztás is sajátos szervezőerőt képviselt, s nem csupán a gazdaság, hanem a társadalmi-kulturális kapcsolatok, etnokulturális és interetnikus érintkezések vonatkozásában is. Arról lehet tehát szó, hogy a piac- és vásárhálózat, valamint a táji munkamegosztás együtt, egymást is módosítva, kiegészítve, de a tájpotenciállal változva, ahhoz igazodva alkották a kapcsolatok, elsősorban a csere kapcsolatainak finomszerkezetét, térrácsát. Utalnunk kell arra, hogy régiónk esetében (sem) válik el a területi munkamegosztás, s ennek kapcsán az árucsere vonatkozásában a javak és szolgáltatások eltérő természeti viszonyokból fakadó kiegyenlítődése (agrártermékek és tradicionális kézművesipari áruk), valamint a társadalmi munkamegosztás másik színtere, „metszete": a falu és a város javainak cseréje.

94 Régiónk városi-mezővárosi termelésére, valamint a kézművesség és a mezőgazdálkodás fentebb vázolt kapcsolatára különösen igaz, amit Braudel, F. így fogalmaz: „. . . a város nem engedte át teljes mértékben a falvaknak a földműve90. Andrásfalvy Bertalan 1978. 331-332. 91. Frisnyák Sándor 1985.48-49. 92. Tóth Tibor 1980. 230-232. 93. Faragó Tamás 1984. 8. 94. Faragó Tamás 1984. 15.; Tóth Tibor 1980. 230-231.