Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

VI. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÁNDORMUNKA TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ

IDŐSZAKOS MUNKÁSVÁNDORLÁSOK A MEZŐGAZDASÁGON KÍVÜL „Specializálódott" csoportok Bár a summás- és a szőlőmunkák bizonyos típusai igényelnek némi speciális jártasságot - legalábbis a munkaerő egy részétől -, mégis, az eddig felsorolt munkákat zömmel az jellemezte, hogy technikájuk, fogásaik egy általános paraszti tudás, munkaismeret részeit képezték, ily módon könnyen „behelyettesíthetők" voltak a munkában részt vevő személyek is. Ez jórészt abból fakadt, hogy a mezőgazdasági nagybirtok lényegében ugyanazt termelte, mint a parasztüzem, csupán a mennyiségi mutatóik különböztek egymástól. A vagyoni helyzet - lényegében az ipari növények és a gépek elterjedéséig többségében nem jelentett eltérő munkamódszereket, így a vándorló munkaerőt a mezőgazdasági üzemek többsége magába olvaszthatta. A vándorok igen gyakran nem is csupán egyféle munka elvégzésére szegődtek. Balassa Iván a vándor aratókról mutatta ki, hogy a gabonaneműek betakarítása mellett, a 18. századtól számos más munkába is bekapcsolódtak: ingyen, csekély bérezésért, bizonyos növénykultúrák esetében pedig (széna és takarmány, kukorica, burgonya, répa, repce, cirok, kender) részes műveléseként.

143 A summások esetében közismert a sokirányú munkavégzés. Mindez nem jelenti, hogy ne lettek volna már korábban is specializálódott csoportok, amelyek általában ugyanannak a munkának az elvégzésére vándoroltak és vállalkoztak. Magda Pál a múlt század elején jegyzi fel a mecenzéfiekről: „kapállásra, mellyről híresek is, messze földekre eljárnak".

144 Balassa Iván hívta fel a figyelmet arra, hogy jelentős szerepük volt Tokaj-Hegyalja szőlőművelésében is: olyan területeket teraszoztak, fogtak művelés alá, amik szakszerű munkát igényeltek, s nem lehetett azt jobbágyokkal elvégeztetni. Emellett vermeket ástak (gabonás vermeiket legjobbnak ismerték az Alföldön), csatornákat, tavakat, árkokat készítettek, mocsarakat csapoltak le, s számos módon hasznosították szaktudásukat országszerte.

145 De híres veremvájók voltak a deméndiek (Heves megye) is.

146 Az ily módon való szakosodás, ti., hogy egyes települések lakói sajátos szakismeretüket viszik el, adják „cserébe" más tájakon, a specializálódás sajátos formáját képezi.

147 Jelen van valamiféle specializálódás a domb- és hegyvidéki települések jelentős részén, ám ez igen gyakran nem kapcsolódik a mezőgazdálkodáshoz, s nem is egyetlen típusú munkát jelent, hanem többféle válaszlehetőséget a mindenkori kihívásokra. Jól tükrözik ezt a „sokféleséget", ami gyakran specializálódás is, az 1828-as összeírás adatai. Bácskai Vera és Nagy Lajos szerint: „A vallomásokban felsorolt s lokalizált munkalehetőségek köre többnyire szőlőművelésre, pontosabban meg nem határozott mezőgazdasági munkákra, favágásra, tutajozásra, szénégetésre, bányamunkára, fuvarozásra - részben a vásározó kereskedők és kézművesek áruinak a megyei piacokra szállítására, részben vasércnek, sónak és egyéb nyersanyagoknak sokszor távolabbi vidékekre fuvarozására - terjedt ki. A legtöbb esetben azonban nem is utalnak a munka jellegére, csupán mint kézi munka, napszám végzését jegyezték fel, mint ahogy a munkavállalás helyét is viszonylag kevés esetben jelölték meg pontosan: többnyire csupán „másutt", „távolabbi vidéken" végzett mezőgazdasági idénymunkákra utalnak".

148 143. Balassa Iván 1985. 234. 144. Magda Pál 1819. 397-398. 145. Balassa Iván 1959. 287-291. 146. Balassa Iván 1959. 287. 147. Andrásfalvy Bertalan 1978. 238-239. 148. Bácskai Vera-Nagy Lajos 1984. 286.