Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
V. A SZÁLLÍTÁS A TERMÉKCSERE SZOLGÁLATÁBAN
domináns jelentősége volt a szállítás ezen módjainak. Mondhatnánk, hogy a falusi ember életében ez ma is nagyon fontos, hiszen a vonaton, autóbuszon piacra, vásárra menő ember továbbra is megőrizte a teherhordás archaikus formáit. Az emberi erővel végzett teherhordásban nagy területű, országrésznyi, olykor a nyelvhatárokon is átnyúló eljárásmódok és alkalmi formák társulnak. Az egyes árucserealkalmak, pl. városi-mezővárosi piac változatos, színes forgatagára gondolva, egy-egy kistájon belül is igen sokféle, változatos szállítási módok tűnnek fel. így ezek összegző áttekintésére nem vállalkozunk, nem is vállalkozhatunk elegendő információ hiányában. Észak-Magyarországon az emberi erővel végzett szállításban a hátalás az egyeduralkodó, s ebben a hátilepedő a domináns eszköz (87-88. kép), melynek használata átnyúlik a nyelvhatáron, s a szomszédos szlovák és ruszin területeken még változatosabb formában és funkcionális kapcsolódásban bukkan fel. 208 Az Északi-középhegység területén a Sajó-völgy tárgy- és szóföldrajzi határt jelent a hátaló lepedők vonatkozásában: a barkó és palóc területeken a teherhordó ponyva neve egységesen hamvas, s formája téglalap, és sarkain nincs kötőlék, a Sajótól keletre viszont a kisebb méretű, négyzet alakú ponyva négy sarkán kötőlék található, s igen változatos az elnevezése is (korcos, pacókos, ponyus, tracska, tracskos stb.). 209 A batyuzó lepedők mellett kisebb körzetekben a hátitarisznya volt használatos, másutt a hátikosár terjedt el-(89-90. kép): ez utóbbi még az elmúlt évtizedekben is tért hódít a lepedők rovására. 210 A díszes hátitarisznya századunkban az ünnepek teherhordó eszköze lett: az Ipoly és a Barkóság, ill. a Rima-, Sajó- és Bán-völgy közé eső területen búcsúba jártak vele az asszonyok, mellette azonban a Börzsöny-vidéken az ünnepi hátikosár is használatos volt. 211 Alkalmanként maga a hátikosár is belekerül a batyuzó lepedőbe, még gyakoribb azonban az egyfülű szijácskosár (kaska) lepedőben való cipelése. (A kaska elterjedése kimutatható az Alföld irányában is. 212 ) A hátikosár (hátyi) főleg a Börzsöny és a Bükk vidékén vette át a batyuzó lepedők szerepét, s elterjedése összefügg a börzsönyi (Bernecebaráti, ősagárd) és bükki (főleg Noszvaj) készítőközpontok hatásával. A különféle hátalási módok egy-egy kistájon belül is változtak. Pl. a szőlő- és gyümölcsvidéken a hátikosár elterjedése jól megfigyelhető, de a Bükkalján a hátikosár és a lepedőbe kötött kaska használata kb. Szomolya vonalánál vált j a egymást. A mai Észak-Magyarországon a piacra induló asszony leggyakoribb felszerelése a batyu (ill. hátikosár), melynek csomójára elöl gyakran egy kis kosarat vagy vödröt is kötöttek. Ezt a kézben vitt kosarak, vödrök, kannák, ételhordó bakettek sokféle variációja egészítette ki, attól függően, hogy milyen árut szállítottak a piacra. A nagyobb tömegű áru szállítását településen belül különböző formájú talicskák, kétkerekű, apró kocsik segítették - ez utóbbiaknak főleg a II. világháború után lett nagy divatja. 213 Ha tekintetbe vesszük, hogy az egyes teherhordó eszközök elterjedése mögött olykor speciális foglalkozási csoportok, 214 sajátos szállítandó anyagok és kereskedelmi szempontok hatását kell feltételeznünk, amely azonban mindig az adott táj ökológiai viszonyaihoz igazodik, 215 akkor bizonyosnak tűnik, hogy a szállítás módjai az árucsere 208. Paládi-Kovács Attila 1973. 519.; Paríková, Magdalena 1981. 71.; Andel, Karol-Markus, Michaimi. 377-410. 209. Paládi-Kovács Attila 1982. 68.; Paládi-Kovács Attila 1973b. 431-462.; Hőgye 1stván 1981. 91. 210. Paládi-Kovács Attila 1973. 519. 211. Paládi-Kovács Attila 1982. 69. ; Ikvai Nándor 1977. 632.; Gunda Béla 1940. 170-171. 212. Szolnok Megye Néprajzi Atlasza 125. kérdőcsoport. 213. Vö. Viga Gyula 1980a. 96-100. 214. Gunda Béla szerint a hátikosár a magyarországi ércbányászatból terjedt el más funkciókban. Vö. Gunda Béla 1955. 203. 215. Gunda Béla 1978. 151.
