Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

I. A FÖLDRAJZI, GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FELTÉTELEK MINT AZ ÁRUCSERE MEGHATÁROZÓI

korábbi eredetű. Ez az időszak alkalmas viszont arra, hogy a tevékenységi formák és a megtermelt javak sajátos „egyenlegét" elkészítsük, s ezzel a táji munkamegosztás, árucsere, és a migráció főbb „mozgatóit" megjelöljük. A táji tagolódás és a táji kapcsolatok szempontjából meghatározó jelentőségű a földművelésre alkalmas térszínek elrendeződése és alakulása, valamint a szántóföldek minősége (3. kép). Az Északi-középhegység domborzati viszonyai és az erdőség az agrártermelést a nagytáj jelentős zónáiból kiszorítja. A Nógrádi-medence, a Sajó-völgy és a Hernád-völgy területén, valamint a hegyvidék magasabb tagjai közti dombságon és különösen az Északi-hegyvidék Magyar-alfölddel érintkező előterén nagy fontossággal bírt a földművelés. A növénytermelés lehetőségei az Alföld felől a külső hegykeret felé csökkentek. A Vág- és a Hernád-völgyön messze felnyúlt az alföldi, ill. dombvidéki gazdálkodás, sőt az Ipoly- és a Sajó-medencében szinte mögéje is került a Börzsöny-Cserhát-Mátra-Bükk középhegységi vonulatnak, az erdőgazdálkodó vidéknek. Az Északiközéphegységet északról szegélyező medencesor területét egykor erdő borította, ezt a zónát fokozatosan hódította el az ember a természettől, ahogy a hegyvidék számos területén folyt a szántóterületek erdőirtással való kibővítése még a 19. században is. A gazdaság mostoha adottságú területeit a második, de főleg a harmadik „megszállási" hullám révén fogta hasznosításra az ember.

8 A régió kiterjedt részét azonban hegyek borítják, s a népesség egy része egyáltalán nem rendelkezik az önfenntartáshoz szükséges mezőgazdálkodó területtel.

9 Tovább rontják a mezőgazdálkodás táji adottságait a talajviszonyok. Az Északi-középhegység területén a legalacsonyabb - a Nyírséget leszámítva-a földek aranykorona értéke (zöme 7, kisebb része 5, ill. 3 aranykorona), jellemzőek a kötöttebb, savanyú talajok, s az összes mezőgazdasági terület 3/4 része még századunkban is évente talajjavításra szorult. Jellemzője emellett az Északi-középhegységnek a lejtők meredeksége (talajainak 50-80%-a lejtős), a kistájon belülinagy magasságkülönbségek, a 18-19. századi nagy erdőirtások által előidézett nagyfokú erózió, vagyis a gazdasági egyensúly hiánya, s a gazdálkodás alacsony színvonala, amit - a hegyes-dombos felszín ellenére - kedvezőtlen csapadékviszonyok tetéznek.

10 Ezek a tényezők a tradicionális mezőgazdasági kultúrában alacsony termelési színvonalat, extenzív növényfajtákat és eljárásmódokat konzerváltak,

11 s a hasonló ökológiai feltételek, a történeti sors rokonsága, valamint a gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődés évezredes közössége az anyagi kultúra egységesülésének irányába hatottak.

12 Ugyanakkor - a társadalmi viszonyok hatására - a népesség számottevő csoportjai legalább az év egy részében elszakadtak a mezőgazdálkodástól, s az iparban való állandó munkavállalást jóval megelőzve kettős foglalkozású családok jöttek létre,

13 s a népesség kiterjedt csoportjainak életmódjában jelen voltak a különféle „kiegészítő" foglalkozások, a különböző jellegű és fokú specializálódás. A dombvidéki és középhegységi zónában - elsősorban a mezőgazdasági munka alacsony produktivitása miatt - a népességet nem köti olyan erővel a föld, mint az Alföldön és a mezőgazdálkodó folyóvölgyekben, ami a hagyományos paraszti mentalitásra is kihat. Ugyanakkor a termőterület kiterjedt zónákban nem is képes kielégíteni az életszükségleteket, ami összefügg a területek viszonylagos túlnépesedettségével is.

14 A fentiekből következően a vizsgált régió számottevő ré8. Vö. Enyedi György 1962. 54.; Ikvai Nándor 1988. 87. skk.; Cholnöky Jenő é. n. 59.; Bulla Béla-Mendöl Tibor 1947. 62, 405. 9. Csorba Csaba 1984. 18-19. 10. Laczkó István 1973. 14-28. passim; Vö. még: Frisnyák Sándor 1985. 34. 11. Balassa Iván 1964. ; Ikvai Nándor 1967. ; Ikvai Nándor 1977. 129-218. 12. Paládi-Kovács Attila 1982. 174-176. 13. Vö. Enyedi György 1962. 54. 14. Laczkó István 1973. 9-14.; Faragó Tamás 1977. 131-133,