Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

III. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT FELDOLGOZÁSUKKAL NYERT JAVAK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

Terjedelmi okok miatt nem részletezhetem a többi állatfaj szerepét a tradicionális árucserében, pedig vizsgált területünkön a kecske, szamár, baromfi tartásának is sajátos tenyésztő körzetei rajzolhatok meg, amelyeken belül ezen állatok az adásvétel mindennapos gyakorlatához tartoztak.Pl. már a 18. századból is tudunk'pulykát tenyésztő és azzal piacozó településről (Tarnalelesz, Heves m.), majd libatenyésztésre szakosbdott falvakról és nagy libavásárról (pl. Léva, Fülek).

120 Ez utóbbiak esetében a tenyésztési kedv és az értékesítés köre bizonyára mobilabb volt, mint a paraszti gazdálkodás alapját képező állatfajok esetében (55. kép). Az állatkereskedelembe a népesség jelentős csoportjai kapcsolódtak be. Ezek helye és helyzete geográfiailug és társadalmilag determinált. Földrajzilag az állatkereskedők különböző típusai elsősorban a földműves és állattenyésztő vidékeket összekötő utak mentén helyezkedtek el, itt alakultak ki falvak és falucsoportok, amelyek erre a tevékenységre specializálódtak.1 Hozzá kell azonban tennünk, hogy maga az árucsere fejlődése, ill. a társadalmi munkamegosztás differenciálódása módosít a geográfiai meghatározottságon, mégha alapjaiban nem is változtatja azt meg. Társadalmilag az állatkereskedők csoportja erősen rétegzett, ez a tevékenység a nemesség - olykor felső rétegeitől a legszegényebb zsellérekig foglalkoztat különböző társadalmi helyzetű, eltérő státusú és anyagi kondíciójú embereket. Az bizonyosnak tűnik, hogy a baromkereskedők rétege a hazai árucsere egyik legkorábban létrejött csoportja, s a középkorban ez a kereskedelem olykor főnemesi családok felemelkedését segítette.

222 Mellettük a kupecek az állatkereskedők szélesebb rétegét alkotják, akik a tehetősebb vállalkozóktól az egy-két lóval, ökörrel üzletelő paraszt vagy cigány vásározókig ugyancsak erősen differenciálódtak. Az, hogy kupec szavunk a szlovák nyelvből került a magyarba, s hogy a szlovák kupecek többsége a valach kolonizáció által érintett falvakból, valamint a nagyobb bánya- és vásárvárosok közelében levő helységekből került ki,

223 megítélésem szerint az állatkereskedelem fentebb vázolt fő irányát és jellegét hitelesíti. Az állatkupecek tevékenysége általában állatfajonként is elkülönül. Az ökör-, sertés- és lókupeckedés eltérő anyagi lehetőségeket, s különböző irányultságot jelentett. Az utóbbiban nagy szerepet kapott a cigányság - bár megítélésem szerint korántsem olyan domináns szerepet, mint amit néprajzi irodalmunk e vonatkozásban neki tulajdonít. Kétségtelen persze, hogy a cigányság életmódja, foglalkozásai (pl. kovácsok) lehetővé tették a lovakkal való kereskedést. Szemléletesen ír erről a 18. században Debreczeni Ember András, Sátoraljaújhely vására kapcsán:

224 „Négy vására vagyon, abból is élődik, A sok nyíri cigány ugyan benne fürdik, Sánta-tarka csikón nagyon nyargalódzik, Hogy csalhasson meg mást, azon izzadozik." Amellett azonban, hogy falvak, falucsoportok és jelentős kereskedőréteg szolgálták az állatkereskedelmet,

225 a tevékenységüket a hajcsárok, alkuszok, közvetítők népes serege segítette, mely összességében az árucsere legszínesebb rétegét adja.

226 219. Viga Gyula 1981. 25-38.; VigaGyula 1982. 451^459.; Bodó Sándor Í986. 198. Pl. a szamár tartása a szőlőtermő vidékeken volt számottevő, másutt soha nem fogadta be a parasztság, s csak a pásztorok teherhordó állata volt. 220. Havassy Péter, kézirat 60.; Dankó Imre 1974. 179. 221. Kós Károly 1972. 39. 222. Kós Károly 1972. 37. 223. Márkus Mihály 1977. 365. 224. Debreczeni Ember András 1987. 38.; Vö. Erdős Kamill 1989. 89-92. 225. Paládi-Kovács Attila 1982. 79-80.; Márkus Mihály 1977. 370. skk. 226. Kiss Lajos 1981. 277-309.; Dankó Imre 1977. 377. skk.