Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
III. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT FELDOLGOZÁSUKKAL NYERT JAVAK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
tudhatták. Különösen jelentős réteg vett részt a főváros felé irányuló gyümölcskereskedelemben, alkalmanként ők voltak a szervezői a külföldi piacoknak is. Híresek voltak a század végén a váci kofák, akik gyümölcsérés idején talyigásokkal bejárták a nógrádi gyümölcstermesztő falvakat (Rád, Penc, Kosd, Nógrádverőce, Kismaros, Nagymaros, Diósjenő), s onnan Vácra és Pestre fuvarozták a termést. 115 Szekérszám hordták a váci kofák Felsőpetény (Nógrád m.) jó minőségű cseresznyéjét is. A Börzsöny falvainak gyümölcsét dömösi, marosi, dunabogdányi és tahi kereskedők vásárolták fel, akik aztán pesti kofáknak adták azt tovább. 116 Gyümölcsös kofák és kereskedők bonyolították le a termékcsere egy részét az Északi-középhegység más részein is. Különösen híresek voltak az egri kofák, akik még Tiszafüred környékére is eljártak. 117 s a miskolciak, akik a Bükkalja gyümölcsének jelentős részét felvásárolták. Nagy forgalmat bonyolítottak le a kereskedők a gömöri Balog-völgy (főleg Gesztes és Balog) kitűnő minőségű cseresznyéjével. 118 Nagy jelentőséggel bírtak a gönci gyümölcskereskedők és kofák a zempléni hegyvidék népéletében: ők vásárolták fel és szállították piacra a táj gyümölcstermésének egy részét. Korponay János szerint: „a kassai piacon ítélhetni meg legjobban a gönczi asszonyok gyümölcstermesztményét". 119 Ha érintőlegesen is, de utalnunk kell arra, hogy az északi hegyvidék gyümölcséből a nemzetközi kereskedelem áramába is jutott kisebb mennyiség. Nógrád megye (Jobbágyi környéke) 120 cseresznyéjéből a századfordulón, majd az 1920-30-as években a Bükkalja szomolyai rövidszárú cseresznyéjéből német és lengyel kereskedők exportáltak. 121 Heves megye cseresznyéjéből, meggyéből és barackjából a századfordulón Galíciába is jutott. 122 Az általunk vázolt árucsere-folyamatok azonban éppen azt jelzik, hogy állandó és szervezett felvevő piaca nem volt az északi hegyvidék gyümölcstermésének, az értékesítés alkalomszerű volt, még akkor is, ha nagy hagyományokkal bírt - olykor konkrét táji kapcsolatokban is. Hiába segítette a múlt század utolsó harmadától a vasúti szállítás is ezt a forgalmat, az adott termelési-piaci viszonyok nem emelhették ki az egyes kistájak, települések gyümölcskultúráját; a paraszti üzemek kereskedését ez jószerével nem érintette. Települések ez irányú specializálódására csak az elmúlt két-három évtizedben kerülhetett sor, amikor a - nem túl magas színvonalú mezőgazdasági felvásárlás ellenére - alkalom nyílott részleges specializálódásra, főleg a háztáji gazdaságok, ill. nagyüzemek esetében (pl. Szendehely és környéke - Nógrád megye -málnatermesztése). Összegzésképpen csupán azt említem, hogy a gyümölccsel való hagyományos kereskedelmet magam a táji munkamegosztásból eredő termékcsere egyik, régen nagy jelentőségű megnyilvánulásának tartom. A múlt század utolsó harmadáig, az alföldi, homoki gyümölcskultúra kialakulásáig lényegében a gyümölcs volt az egyetlen élelmiszer, amely az ország peremterületeiről áramlott a belső, centrális részek felé. A gyümölcstermesztő vidékeken és a szőlőtermő tájakon jelentős hasznot jelentett a pálinkafőzés. A családok jelentős részénél ez elsősorban az önellátást szolgálta, de különösen családi ünnepek és nagyobb mezőgazdasági munkák előtt jelentős kereskedelem is folyt a pálinkával. Már a 18-19. századból vannak adataink arra, hogy a főváros 115. Nógrád vármegye, é. n. 179. 116. Ikvai Nándor 1977. 153-154. 117. BeluszkyPál 1959. 122. 118. Gömör-Kishont vármegye, é. n. 212-213. 119. Paládi-Kovács Attila gyűjt. HOM. Na. 1362. 41.; Korponay János 1871. 331. 120. Nógrád vármegye, é. n. 179. 121. Laczkó István 1964. 14-15. 122. Heves vármegye, é. n. 255-256.
