Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
III. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT FELDOLGOZÁSUKKAL NYERT JAVAK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
áruféleséget is jelentenek, egyértelműen jelzik a hagyományos termékcsere sűrű szövetét. A kereskedelem sokféle gyümölccsel zajlott, a gazdag névanyag még akkor is differenciált képet rajzol, ha ugyanannak a gyümölcsnek tájanként eltérő neve volt. 93 A gyümölcskereskedelem egyik legfontosabb kérdése a szállítás módja, illetve egyáltalán annak lehetősége. A gyümölcsfajok jelentős része ugyanis a mozgatást rosszul tűri, már egy-két napos szekerezés helyrehozhatatlan minőségromlást eredményez benne. Bár lényegében minden gyümölcsfaj kereskedelmi forgalmára vannak adataink, mégis úgy tűnik, hogy mindenekelőtt az alma és a körte voltak azok, amelyek a legnagyobb szerepet játszották az árucsere ezen területén. A gyümölcs értékét a szállíthatóság nagyban meghatározta. Egy 16. századi francia gyümölcsészeti munka például a gyümölcs jó íze mellett mindjárt azt hangsúlyozza, hogy az sokáig eláll és a szállítást jól bírja. 94 A hazai almafajták egy részének, s éppen azoknak, amelyek forgalmazásáról legtöbbször adnak hírt, az a sajátosságuk, hogy hosszan tárolhatók, s a tárolás során, a tél folyamán érnek igazán élvezhetővé. 95 Azt tudjuk, hogy a domb- és hegyvidéki népesség számára a gyümölcs olyan jövedelmet jelentett, ami valójában nem igényelt különösebb munkát, befektetést. Azt azonban ma még alig ismerjük, hogy az alföldi népesség táplálkozásában milyen szerepet kapott a gyümölcs, s milyen gyümölcsféleségeket, mikor és hogyan hasznosított. Mindez pedig lényegesen árnyalná a fent megrajzolt képet. A friss gyümölcs mellett számottevő kereskedés folyt az aszalványokkal, aszalt gyümölccsel is. Főleg az aszalt szilvának volt nagy piaca, mert a tartósított gyümölcs távolabbra eljutott, mint a nyers, s nem csupán szezonálisan volt felhasználható, hanem a téli étkezésnél is szerepet kapott, különösen a katolikusok böjti táplálkozásában. A 16-17. században a magyarországi aszalt szilva még svájci és németországi gyógyszertárakban is kapható volt, ahová feltehetően Szilézián és Csehországon át jutott. 96 Már ekkor nagy jelentősége lehetett Beregszász piacának, ahonnan Lengyelország felé is elszállították a gyümölcsöt és az aszalványokat. 97 Kiterjedt kereskedelmet folytatott az aszalt szilvával a Szepesség népe, akik főleg Lubló, Podolin, Késmárk vásárain értékesítették terméküket, valamint a gömöriek, ahol az aszalás legtovább megtartotta jelentőségét, s ahonnan fonott kasos szekereken fuvarozták az aszalványokat a Garam mentére, valamint az Alföld irányába, le egészen M is kokig. 98 A zempléni hegyvidék falvaiból az aszalványokat részben Kassa felé, részben pedig a Hegyalja és Szabolcs megye felé szállították, le egészen Nyíregyházáig. Az abaúji Hegyközből a Bodrogközbe hordták az aszalványokat, s élelemre, terményre, fonni való szöszre cserélték ki. A Bükkaljáról és a Mátraaljáról egyaránt hordták az aszalványt az Alföldre és a hegység belső települései felé. Az aszalványokkal való kereskedelemben is nagy jelentősége volt a vízi szállításnak. 99 A tartósított gyümölccsel való kereskedés mintegy meghosszabbítja, megnyújtja a gyümölcskereskedelem kiterjedését, ám mégis csupán tartozéka, kísérője annak. Kereskedtek a lekvárral - főleg szilvalekvárral - is, ennek volumene azonban nem volt igazán jelentős. Városok, mezővárosok piacain rendre felbukkantak a környező gyümölcstermesztő falvak asszonyai, akik faládikából, cserépedényből mérték a lek93. Viga Gyula 1983b. 79-85.; Andrásfalvy Bertalan 1975. 266-267. 94. Rapaics Raymund 1940. 156. 95. GirókutiP. Ferenc 1863. 96. Rapaics Raymund 1940. 128, 133. 97. Kuknyó János 1973. 59. 98. Trejbál, Jifi 1973. 108-110. 99. Trejbál, Jifi 1973. 109.; Kuknyó János 1973. 59.