Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

I. A FÖLDRAJZI, GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FELTÉTELEK MINT AZ ÁRUCSERE MEGHATÁROZÓI

I. FÖLDRAJZI, GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FELTÉTELEK MINT AZ ÁRUCSERE MEGHATÁROZÓI 1. Az árucsere természeti-ökológiai feltételei Az árucsere az egymástól különböző javakkal rendelkezők közötti kapcsolat legszembetűnőbb formája. A különféle feltételek között, más-más módon megtermelt javak kicserélésének igénye természetes része a tradicionális paraszti kultúrának, az eltérő adottságú régiók, nagy- és kistájak népességének életmódjához elválaszthatatlanul hozzátartozik a tájakon belüli csere és munkamegosztás, ill. a szomszédos, gyakran távoli vidékekkel való kapcsolattartás. A megtermelt javak minősége, a műveltség egészének működésében elfoglalt helye és szerepe, nem utolsósorban pedig a távolságok természetszerűen alapvetően befolyásolták az árucsere lehetőségeit és jellegét: amíg az egymástól távolabb élők általában csak a legszükségesebbre korlátozták a cserét, s csak kevés embert kapcsoltak abba, addig a változatos adottságú tájakon belül az árucsere állandóvá, rendszeressé vált, s valóságos mozgalomként jelent meg a népesség életmódjában.

1 A fentiekből következően az árucsere többirányúan meghatározott, s benne a természeti feltételek, az azokhoz való alkalmazkodás, a termelőtevékenység mindenkori színvonala, ill. a társadalmi munkamegosztás foka nyilvánul meg. Ahhoz, hogy az észak-magyarországi paraszti árucsere jellemzőit feltárjuk, röviden vázolni kell annak földrajzi és emberi feltételeit, legfőképpen pedig azok kapcsolatát, amely a tevékenységi formák rendjében nyilvánult meg. Az ember, mint a legfontosabb termelőerő gazdasági tevékenysége - elsősorban termelőmunkája révén - állandó szoros kapcsolatban és kölcsönhatásban áll a földrajzi környezetével. E sajátos kölcsönhatás, kapcsolatrendszer jellegzetes térbeli és időbeli formákban valósul meg, s a természeti ökoszférák és a társadalmi-gazdasági szférák korrelációi többé-kevésbé behatárolják az alkalmazkodási formák, s ezek révén a tradicionális műveltség tájilag meghatározott típusait is.

2 Nem arról van szó természetesen, hogy az ember termelőtevékenysége valamiféle passzív lenyomata lenne a táji adottságoknak, hiszen az anyagi termelés folyamatában és a gazdaság térszerkezetében a társadalom az aktív tényező, s a földrajzi környezet játszik passzív szerepet.

1 Mégis úgy tűnik, hogy az egyes életmód-stratégiák, alkalmazkodási formák követik a különféle geográfiai formációkat, s ily módon a tradicionális műveltség - legalábbis annak földrajzilag meghatározottabb része - táji típusokként is modellezhető (1. kép). (Más kérdés, s a hagyományos műveltség legszembetűnőbb vonása, hogy ezek a táji formációk távolról sem határolják be a kultúra „finomszerkezetét", s a termelési formáción, alkalmazkodási formán túl a tradicionális műveltség mélyrétegei - földrajzi meghatározottságukban (sem) modellezhetők.) Az eltérő adottságú nagy- és kistájak közötti kapcsolatok vizsgálatára az Északiközéphegység területe és népessége kitűnő lehetőséget nyújt, különösen ha kiegészítjük a nagytájon belüli érintkezések megfigyelését a szomszédos nagytájak felé mutató kapcsolatokkal is (2. kép). Az erősen tagolt domborzatú, rendkívül változatos felépítésű, összetett domb- és középhegységi terület szerkezete bonyolult, melyben a különféle korú és eredetű hegységek, teraszos folyóvölgyekkel dombságokká felbontott medencék és halomvidékek tagozódnak. Változatos kőzettani felépítése nem csupán szerkeze1. Kós Károly 1972. 9. 2. Galgóczi Károly 1855. 10-14.; Frisnyák Sándor 1985. 8.; Vö. Mendöl Tibor 1932. 32. skk. 3. Frisnyák Sándor 1985. 47. ; Vö. Mendöl Tibor 1940. 42^15.