Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Balassa M. Iván: A Kárpát-medence északkeleti térsége lakóházfejlődéséről

sének időrendje - még egy bizonyos megkésettséget is figyelembe véve - arra vall, hogy a Kárpát-medence északkeleti térségeiben a háromhelyiséges lakóház kialakulását a 15-16. századra (mint legkésőbbi időpontra) tegyük. A 13. században kezdetét vett, majd a következő században kiteljesedett társadalmi-termelési átalakulás erre az időszakra minden bizonnyal már igényelte a lakóépületen belül egy önálló tárolóhelyiség kialakítását, ugyanakkor még nem uralkodó, vagy legalábbis, széles körben elterjedt a nagycsalád, mely szükségessé tette volna, hogy a család kisebb egységenként, vagy nemenként szét is választódjon, tehát, hogy hálókamra vagy hálókamrák legyenek. A 15-16. században kialakuló és általánossá váló háromhelyiséges, szoba-pitvar-kamra elrendezésű lakóház volt a Kárpát-medence északkeleti térségében az utolsó, az egész területre jellemző lakóházforma. Ennek a lakóépületnek a fala, a földrajzi övezettől függően keresztfejes boronából, különböző falkitöltésű vázszerkezettel, esetleg már szórványosan talpas-vázas szerkezettel is készült. A lakó- és feldolgozóhelyként egyaránt használt szobáját nagyméretű, lapos tetejű kemence fűtötte, melynek szája ebbe a helyiségbe nyílt, s még nélkülözte a füstelvezető-szerkezetet. Pitvara jobbára csak közlekedőtér, esetleg tárolóhely, az innen, a lakóhelyiséggel átellenesen nyíló kamra pedig kizárólag a tárolást szolgálta. A boronafalú házak szarufás tetőszerkezettel bírhattak, a vázszerkezetes falak esetében az ágasfás-szelemenes szerkezetet is feltételezhetjük. Legkevésbé világos a tetőforma, a nyereg- és a kontyolt nyereg forma egyaránt meglehetett, de a 19. és 20. századi néprajzi adatok nagy óvatosságra intenek azzal kapcsolatosan, hogy egyik vagy másik alapformát akár a tető-, akár a falszerkezettel közvetlen Kapcsolatba hozzuk. 5. A lakóház ezen nagytáji típusa a fejlődés következő szakaszaiban előbb - kissé szokatlan kifejezéssel - mezotáji típusokra bomlik. A délen több-kevesebb pontossággal a Sajót követő, majd Gömörtől északra tartó - a Szlovák Néprajzi Atlasz térképei alapján - a keleti-szlovák kulturális terület nyugati határával

71 nagyjából egybeeső vonal mentén történik meg először ez a szétválás. Majd több lépcsőben a kistáji formák jelennek meg, melyeknél egyre kevésbé ismerhető fel a közös gyökér, s melyeknél a korábbi meghatározó tényezők egyre inkább átadják a helyüket a tudat által vezérelt törekvéseknek.

72 71. Etnograficky atlas Slovenska XX. 4-8. térkép - próbafeldolgozás 72. Ezen tényezők szerepét ld. BALASSA M. Iván 1988. 492. kk.