Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Balassa M. Iván: A Kárpát-medence északkeleti térsége lakóházfejlődéséről

sága, női hálókamrájának megléte, elhelyezési formái és a pitvar hiánya, korunkhoz még viszonylag közelálló stádiumában is. Ebből következik a palócház fejlődésének kettős vonala, vagyis a ház - pitvar forma és a házkamra forma egymással párhuzamos fejlődése. A típus életét, kialakulásának mértékét igen jelentős mértékben befolyásolja a tulajdonos családjának gazdasági helyzete és a családformából következően a tagok, a lakók létszáma." „Feltételezzük, hogy a palóc lakás eddig megismert elemei - a szoba, pitvar, hálókamra, éléskamra - a fejlődés legtávolabbi pontjain nem voltak valamenynyien minden társadalmi réteg tulajdonában és ez a szituáció eleve irányt szabott a fejlődésnek."

13 Magam abból indultam ki, hogy a heterogén eredetű rendi osztály,

14 a 13. századtól fokozatosan kialakuló jobbágyság - mely fogalomkörbe nemcsak a falun, földműveléssel foglalkozók, hanem a földesúri fennhatóság alatt élő mezővárosi lakosság is beletartozott-természetesen rétegekre bomlott. Egyben azonban egységesek voltak, hogy a legfőbb termelési eszköz, a föld nem volt a tulajdonukban. A jobbágyság kifejezésben testet öltő társadalmi állapot

15 természetesen éppen a termelőeszközzel, a földdel való ellátottság szempontjából nem volt egységes, ez azonban nem jelenti azt, hogy kulturális-életformabeli egységükben kételkedjünk, hiszen mindnyájan a feudális rendi társadalom nemes-jobbágy viszonylatában az utóbbi póluson helyezkedtek el. Nyilvánvaló, hogy az egésztelkes jobbágy több szerszámot bírt mint a fél-, vagy negyedtelkes, de az is magától érthetődő, hogy ez a szerszámmal való ellátottság mértékét jelenti, esetleg anyagi minőségét, de nem azt, hogy az eltérő rétegek típusukban más szerszámokat használtak volna. Hasonlóképpen természetes, hogy a földdel különböző mértékben ellátott jobbágyok, vagy a zsellérek lakása - az a lakás/ház, mely egyszerre szolgálja lakója munkaerejének újratermelését, ugyanakkor részben a termelés színhelye is, sőt a termelés során létrehozott és a birtokukban maradt javak közvetlen, vagy közvetett tárolására is szolgált - a különböző rétegeknél más- és más mértékben volt ellátva bonyolult funkciójának megfelelő helyiségekkel, az építmények anyagi minőségükben is különböztek, de egyben nem, hogy ugyanannak az életformának - a jobbágyságnak - keretéül szolgáltak. Az, hogy egy kulturális életformabeli egység egy-egy elemét, tényezőjét az ebbe az egységbe tartozó egyén, vagy akár egész réteg önmagában, vagy önmagukban nem birtokolják, az még nem jelenti azt, hogy ez az elem, tényező nem alkotja kultúrája vagy kultúrájuk szerves részét. Egy fejlődésmodell kialakításánál az sem hagyható figyelmen kívül, hogy egy-egy új fejlődési szakasz nemcsak túlhaladja az előzőt, hanem meg is őrzi, az új mellett a régi is megmaradhat és megmarad. A lakóház fejlődésében bekövetkező továbblépés nem tünteti el az előző fejlődési szakasz építményeit, ezek nemcsak elméletileg, hanem többnyire a maguk anyagi valóságában fennmaradnak. Egy-egy új fejlődési szakasz bonyolult együtthatók eredőjeként jön létre, ott és akkor, mikor ezek ezt lehetővé teszik, esetleg ki is kényszerítik a változásokat. Ugyanakkor - konkrétan a lakóház esetében 13. BAKÓ Ferenc 1975. 208. 14. SZABÓ István 1976. 33. 15. SZABÓ István 1976. 41.