Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Fodor István: Megjegyzések a középkori magyar lakóház fejlődéstörténetéhez

geikben sok a nádból, ritkább a fából és még ritkább a kőből épült ház.

108 A leírás híven tükrözi Árpád-kori falvaink külterjes életmódját, amelyet a régészeti emlékanyag is megerősít.

109 A korai időszakban alföldi településeink felszíni épületei jórészt igen egyszerű megoldással készülhettek (pl. nádból), s főként nyári lakóhelyként szolgálhattak. Az idők folyamán azonban egyre nagyobb lehetett a szilárdabb konstrukciójú felszíni épületek száma. Ezek főként fából készülhettek s teljesen felszíni (Kunfehértó) vagy kissé földbe mélyítettek voltak (Ószentiván). Az erdős-dombos vidékeken azonban a teljesen felszíni (főként borona-) házak nyilvánvalóan kezdettől jóval nagyobb szerepet játszottak. Az Árpád-kor késői szakaszán e felszíni építmények egyre nagyobb jelentőségre tettek szert, egyre gyakrabban váltak állandó lakóhelyül, s ezzel párhuzamosan egyre kisebb szerepük lett a kisméretű, kényelmetlen gödörházaknak. E jelenség mögött döntő jelentőségű gazdasági és társadalmi változások húzódtak: a kiscsaládi magánbirtok megszilárdulása, a telek- és határhasználat rögzülése, az egységesülő jobbágyosztály és a birtokos kisnemesség kialakulása.

110 E bonyolult folyamatok időben és térben változó mértékben kristályosodtak ki. Nem lehet véletlen, hogy Árpád-kori ismert felszíni lakóházaink az ország akkori székvárosa, Esztergom környékén sűrűsödnek, s az is figyelemre méltó, hogy ilyen épületeket egyre gyakrabban figyelnek meg a kisméretű földvárakban, az egykori földesúri magánbirtokok központjaiban. Messze vezetne a fentebb említett falvak egykori jelentőségének vizsgálata, az azonban nagyon valószínűnek látszik, hogy a gazdasági szempontból fontosabb falvakban lehetett a felszíni épületeknek nagyobb szerepük az Árpád-korban. (Nagyobb városok környékén, fontos útvonalak mentén helyezkedtek el stb.). Szilárd anyagból (kőből, téglából) minden bizonnyal a birtokos, vagy a falunagy épített magának lakóházat (Kardoskút, Tura). Összegezve az elmondottakat, arra a következtetésre juthatunk, hogy Árpád-kori lakáskultúránk fejlődése két szálon haladt: a felszíni és a gödörházak vonalán. Az előbbiek az idő múltával egyre nagyobb jelentőségre tettek szert, s a 12. századtól a fejlődés irányát ők szabták meg. A gödörházak fejlődése ugyanebben az évszázadban megrekedt, s bár népi építészetünkben egészen a 19-20. századig tovább élnek,

111 jelentőségük egyre csökken, szerepük alárendeltté válik. E párhuzamos fejlődési folyamatban tehát a 13. században döntő változás következett. Az újabb régészeti feltárások az eddig észlelt átmeneti űrt is kitöltik: a 14. századi tiszaugi és pusztaszeri

113 lakóház a 13. századi előzmények szerves folytatásai a 15. századtól már jól ismert lakóházaink irányába.

114 108. GOMBOS F. Albin 1937. 1767. 109. MÉRI István 1964, 44-48.; FODOR István 1975, 291.; 1977c, 372. 110. Vö. SZABÓ István 1 969. 9-19.; MAKSAY Ferenc 1971, 51-53.; SZŰCS Jenő 1981.; BOLLA Ilona 1983. 111. Vö. DÁM László 1981. további irodalommal. 112. Ld. 89. j. 113. VALYI Katalin 1989. 114. Vö. HOLL Imre 1970, 371-378. - Nem zárhatom le soraim anélkül, hogy ne mondjak köszönetet mindazoknak, akik még közöletlen ásatási eredményeikről tájékoztattak: Bognár-Kutzián Idának, Kovalovszki Júliának, Lázár Saroltának, Horváth Istvánnak és Laszlovszky Józsefnek.