Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Selmeczi Kovács Attila: A szálasgabona és a takarmányfélék tárolóépítményei Észak-Magyarországon

9. kép. Vályogcsűr. Fedémes, Heves m. (1968.) gazdasági épületek szellőzését a kapuk nélkülözésével vagy a falba vágott nyílásokkal érték el (9. kép). Célszerűbb épületszerkezetnek mutatkozik az a megoldás, amelynél a pajta tárolóhelyiségeinek négy sarkára L alakú pilléreket, lábakat emeltek, és erre került a tetőzet. A lábak közét szabadon hagyták vagy vesszőfonással borították be, ami lehetővé tette a berakott takarmány szellőzését. Sajátos módon a lábakon álló épületforma a nógrádi helységekben kisebb arányban fordul elő a falazott épülettel szemben és sokkal inkább az Eger környéki, hagyományosan faépítkezést mutató területet jellemzi (Egerbocs, Szilvásvárad, Felsőtárkány) (10. kép). A falazott vályogépület alapszerkezeténél fogva kínálta annak lehetőségét, hogy a tárolóhelyiséget az állatok elhelyezésére istállóként hasznosítsák. Az így előálló istállós pajta alkalmazásának nagyobb hagyománya elsősorban Ludányhalásziban és Karancskesziben, valamint a Tárna mellékén és Párád környékén (Heves m.) mutatkozik meg. Noha az istállós csűr építése az 1930-40-es évek óta mindinkább teret hódított, a Tárna völgyétől (Bükkszék, Tarnalelesz, Egerbocs vonalától) északkelet felé nem éreztette hatását. Eger vidékén való szórványos felbukkanása kizárólag az újabban épült kővagy téglafalazatú csűrökhöz kötődik. Az istállóval rendelkező, hagyományos tagolódású tárolóépület használata tehát lényegében a Tárnától nyugatra eső övezetet jellemzi, mely területen eleve nagyobb szerepe volt az ásványi anyagból való építkezésnek. Az istállós csűrök célszerű gazdasági épületet jelentettek a nógrádi és hevesi települések kisebb parasztgazdaságai számára

21 (11. kép). 21. Hasonló racionalizálási törekvés különösen a Székelyföldön jelentkezett a századforduló után. Vö. GYÖRFFY István 1935. 228-229.