Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Selmeczi Kovács Attila: A szálasgabona és a takarmányfélék tárolóépítményei Észak-Magyarországon

6. kép. Hagyományos szerkesztésű gerendavázas csűr. Káné, Borsod m. (1963.) viszont lovakkal nyomtattak a csűr alatt vagy az épület elé készített szérűn, ott előfordult, hogy a régi csűrökre sem építettek kaput. A településen kívüli kertekben álló csűrök zárhatóságáról ellenben minden esetben gondoskodtak. A csűr középső helyisége eredetileg a szemnyerés színhelyéül szolgált, ennek megfelelően szérű névvel illették, aminek szűrő, szérő, szűrű alakváltozatait használták. Ezzel az általánosan alkalmazott megnevezéssel ÉszakMagyarországon azonban csak a Tárna folyó vonaláig lehet találkozni, ettől nyugatra a csűr előtti vagy mögötti néhány négyzetméteres helyet nevezik szérűnek. Az épület középső helyiségét csűralja (Bodony), pajta közepe (Ludányhalászi, Rimóc) vagy egyszerűen pajta névvel illetik. Ez a terminológiai eltérés teljesen egybeesik az ásványi építőanyag általános használatának területével, és arra enged következtetni, hogy a Tárnától nyugatra fekvő települések vályogcsűrjei egyáltalán nem, vagy csak jelentéktelen szerepet játszottak a gabonatárolásban és szemnyerésben, vagyis az alapvető funkció ellátásában (7. kép). Amíg a századforduló után épített nagyszámú vályogpajtára ez vitathatatlanul érvényes, addig a korábbi épületekkel kapcsolatban mégha vályogból emelték is - ez nem állítható. Pl. Nádújfalun a legrégebbi pajták is vályogból készültek, melyekben még az 1905 körüli években lovakkal nyomtatták a gabonaneműeket.

9 Amint a visszaemlékezések és az archivális adatok is bizonyítják, a nógrádi pajták - függetlenül építőanyaguktól - a 9. „Nagyapáméknál a pajtába vót behordva a búza, árpa, gabona, mind a két részibe és három lóval nyomtatták el. Utána a gabona helyire sarjú került." Nádasdi István (1917) Nádújfalu közlése.