Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Kecskés Péter: A mezővárosi lakóházak alaprajzi típusai Észak-Magyarországon

Összegzésként néhány megjegyzést teszünk. Az észak-magyarországi mezővárosok hegyvidéki, céhes-szőlőmonokultúrás részének lakóházait a meghatározó kőépítkezés és a gazdasági-társadalmi viszonyok összefüggésében mutattuk be. Megállapíthattuk, hogy néhány 15-16. századi emlék (melyek két-három helyiséges alápincézett kőházakra utalnak) után a 18. században szaporodik a vizsgálható mezővárosi építmények száma. A 17. századra vonatkozóan elsősorban levéltári forrásokat tudtunk felsorakoztatni. A felmért és megkutatott 18-19. századi építmények alaprajzi alakulását tekintve a lakó- és gazdasági terek funkcionális viszonyából indultunk ki. Különbséget tettünk így az udvari és utcai oldalról alápincézett lakóházak, valamint a mélypincés présházas (lényegében háromszintes) épületváltozatok között. Felhívtuk a figyelmet a házak és pincék viszonyának mezővárosi településszerkezeti kapcsolatára, a külső pincés lakóházakra, továbbá a pincék időszaki lakófunkciójára. Nem érthetünk egyet az észak-magyarországi mezővárosi, alápincézett lakóházak azon történeti magyarázatával, mely szerint az, az antik hagyományokon alapuló dunántúli felszíni présházpincéknek a szabad királyi városok (Pozsony, Sopron, Buda) német polgársága által közvetített építészeti és gazdasági hagyatéka lenne. Nem csorbítjuk a jelentős kutató érdemeit, ha megállapítjuk azt, hogy a végorsós bálványos szőlőprések és a présházak megléte nem kulturális régiókhoz, hanem gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból késő középkori árutermelői szintekhez és lokális kultúrákhoz köthetők.

87 Az épületszerkezeti elemekkel részleteiben nem volt terünk foglalkozni. Azonban fel kell hívni a figyelmet a szinte mezővárosonként változó patakés bányakőminőségekre, azok megmunkálási módozatára, a falépítés, a boltozástechnika széles skálájára, valamint a helyi kötőanyagok (agyagfajták) jelentőségére. Bár a tűzvészek sokszorosan pusztították az elmúlt háromszáz évben e városokat, a felsorakoztatott adatok azt bizonyítják, hogy a 18. században standardizálódott a házak szarufás-torokgerendás vagy állószékes tetőszerkezete fazsindely vagy cserépfedéssel. A tüzelőberendezéseknél a felmérési és „legújabbkori régészeti" kutatási tapasztalatok (Gyöngyös, Mád) megerősítik azt a korábbi feltételezést, hogy a mezővárosokban a konyhai középkemence és szabadkémény, valamint a szobai kívülfűtős kemence vagy táblás kályha általános volt a 18. század második felétől, s ezt a képet a pinceraktárak nyílt, katlanos tüzelői gazdagították.

88 87. VINCZE István 1958. 91. 88. A falusi építészeti tapasztalatok felől a szobai belülfűtős kemencék jelentőségét hangsúlyozza: BAKO Ferenc 1978. 126. és BALASSA M. Iván 1987. 83.