Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Kovacevicova, Sona: A népi és a városi építészet közötti kapcsolatok Szlovákia múltjában

Ugyanebben az időben a városokban a lakáshasználat két ellentmondó fejlődési tendenciájával találkozunk, amelyek gyökere a városi lakosság társadalmi rétegződésében keresendő. A városi patriarchátus a város központjában, a főtéren és főutcáin igyekezett építési telket szerezni, hogy ott aztán reprezentatív, többtengelyes, a földszinti és az emeleti szinteken eltérő funkciókat szolgáló helyiségekkel emeletes házakat építtessen. Ezzel szemben a kézművesek és a mesterlegények továbbra is a mellék- és a régebbi utcákban, esetleg az udvarok mélyén épült, régi szűk, kéttengelyes házakban laktak. Ezek az objektumok, igaz szórványosan, de egészen a 20. századig (Pozsony-Bratislava, Selmecbánya-B. Ôtiavinca, Szepesbéla-Sp. Belá, Kézsmárk-Kezmarok) fennmaradtak. Összegezve az eddig elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy néprajzosok által a 19. század végén és a 20. század elején a falvakban talált házak gyökereit a 15. és a 16. századi kézművesek és kisegítők - a mesterlegények lakóházaiban kell keresni. Azokat a mechanizmusokat kellene vallatóra fogni, amelyek révén ezek eljutottak vidékre és ott már más, az ott ható körülményeknek megfelelően a helyi (lokális) tipológia kialakulásához vezettek. Itt csupán azokra a legfontosabb tényezőkre szeretnénk utalni, amelyek a 16-17. században a városi háztípusoknak a vidék felé való elmozdulását, eltolódását és fokozatos meghonosodását, „folklorizálódását" eredményezték. A 15-16. századot a városok fejlődése és virágzása, illetve a vidék, a paraszti környezet gazdasági visszaesése jellemzi. Ennek következményeként elkezdődött a vidéki lakosság városokba áramlása, ahol ez a népesség ismereteinek megfelelő munkát és a lehetőségeinek megfelelő érvényesülést keres. A vidéki lakosság városokba özönlésének következménye a városok elszlovákosodása, ahogyan ezt a vezetéknevek, főleg pedig a négy nyelven vezetett városi kereskedelmi könyvek is tanúsítanak.

11 A városokba érkező vagyontalan, nincstelen rétegek, mint kisegítő erők a városi élet régebbi, korábban volt életmódját konzerválták, s egyúttal a városokban számtalan vidéki szokást honosítottak meg. A mohácsi vereség (1526) után a Kárpát-medence északi térségének helyzetét tovább bonyolította, hogy a törökök által megszállt területekről a lakosság nagy számban érkezett ezekre a vidékekre. Ez azt jelenti, hogy a 15. század második felében és a 17. században itt élt a magyarországi kézművesek 5/6-a és a nemesség 4/5-e. A háborúskodással összefüggő számos termelési ág jelentősége tovább nőtt, a termelési kapacitásuk (pl. a kovácsoké, szíjgyártóké, tímároké, kard-, posztó-, pajzskészítőké, ágyúöntőké, lőporgyártóké stb.) állandóan bővült. A kézműipari műhelyek azonban nemcsak a királyi városokban, hanem a kis, földesúri fennhatóság alatt lévő városokban is megjelentek, ahol azután a kézművesek egy része le is telepedett. A bányák és a hámorok termelése éppen a mechanizációnak (főleg a víz hajtóerejének és az erőátviteli fogaskerekek alkalmazásának) köszönhetően fokozódott.

12 11. A szlovákai levéltárakban már tíz éve levéltári kutatásokat végez a münsteri egyetem profeszszora, lipo Tapani PIIRAINES. Összehasonlító tanulmányai azt mutatják, hogy a volt felvidéki királyi városok kereskedelmi könyveiket három-négy nyelven vezették. Németországban és Svájcban ezek a könyvek német és latin nyelven íródtak. 12. A bányák és a kohók kutatásával HAPÁK, P. a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa foglalkozik. A rendszert a vidéki malmok és taposómalmok őrzik.