Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)
Páll István: A táji jellegzetességek keveredése Északkelet-Magyarország népi építkezésében a 18-19. században
1811 -ben a házba rakatott tüzelő. 40 A Nyírség déli és középső részéről származó 19. század közepi adatok Lúgosról és Magyról közlik, hogy a kemence illetve az ugyanazt jelölő fűtő mellett ugyanabban a helyiségben állt ez a tüzelőberendezés. 41 Még több más településről vannak utalásszerű adatok az 1770-es, 80-as évekből arra, hogy a szobákban nyílt tüzek szolgáltak világításra, fűtésre és főzésre, ám itt nem közölték azok elnevezéseit. 42 Röviden összefoglalva a kandallóról fentebb elmondottakat: mázas csempéből készült változatuk már a 17. század közepén feltűnt területünkön, ám akkor még csak igen módos nemesi udvarházak szobáinak tüzelőberendezéseként voltak ismeretesek. Kisnemesi, paraszti használatukra a 18. század közepétől vannak adatok, s ekkortól már sárból tapasztott, falábakon álló változatait is regisztrálhatjuk, de a csempéből készült kandallók még a 19. század elejét is megérték a Tiszántúl északi részén. A 18. század végétől mutatható ki a kandalló és a zárt kemence egyazon helyiségben, egymás mellett létezése, s bár ez a forma a Tiszántúl északi részén vált általánossá, a 19. század közepére a Barabás Jenő által tisztán szamosinak nevezett házterületen fekvő Szatmár megyei Milotára is behatolt. Az elnevezések sokszínűsége különböző kívülről jövő hatásokat mutat: legáltalánosabb az egész területen a kandalló, mely névre először 1755-ből van adatom. A sátor, sátoros kemence terminológia a Nyírség északi részén bukkan fel a 18-19. század fordulóján, s részben a kemence szája fölé épített füstfogót jelentheti, s ez észak felé, részben a kemence mellé épített kandallót jelölheti, amely viszont délkeletre, a Szilágyság felé mutat kapcsolatokat. Szintén a terület északi részén bukkant fel a kürtő elnevezés a 18. század végén és a 19. század közepén, s a szenelő is e részeken volt használatos, melynek 'kandalló' jelentését az 1770-es évekből és a 19. század első két évtizedéből regisztrálhattam. A tüzelő megjelölés kandalló értelemben a Nyírség északi, középső és déli részein is élt a 18. század 80-as éveitől az 1840-es évek végéig. Kétségtelen, hogy tárgyalt korszakunkban mindvégig a külső fűtésű szobabeli kemence volt területünk legjelentősebb tüzelőberendezése, hiszen a Tiszántúl e részére az alföldi házterület gyakorolta a legnagyobb hatást. Itt az a kérdés merül fel, hogy a kemencéknek kimutatható-e a csempéből készült formája ezen időszakban, vagy pedig csupán a sárból megformált változata érhető tetten. A ma kandallónak nevezett füstfogós tüzelőberendezés tárgyalásakor utaltam rá, hogy a 17. századból több olyan adat ismeretes, amely kemence névvel jelölt, kályhacsempékből készített zárt tüzelőkre vonatkozhatott, ezek azonban kizárólag módosabb udvarházak fűtésére szolgáltak (elég, ha az olcsvaapáti „mázos kályhás külfűltő kemencére" utalok 1662-ből. 43 ) Arról nincsenek pontosabb információk, hogy az ugyanitt minden40. BMDok. T. 73.1.1. II. k. 41. SzSzMLt. IV.A.19. 9. N° 777. és IV.A.19. 13. N° 1969. 42. Bogdány, 1769. (SzSzMLt. IV.A.9, F. 2. N° 9.), Halász, 1770. (SzSzMLt. IV.A.9. F. 4. N° 28.), Nyírbéltek, 1770. (SzSzMLt. IV.A.508.2. F. 1. N° 36.), Geszteréd, 1776. (SzSzMLt. IV.A.9. 75. d. N° 110.), Bércei, 1777. (SzSzMLt. IV.A.9. 79. d. N° 333.), Kisdobrony, 1777. (SzSzMLt. IV.A.9. 65. d. N° 172.) és Veresmart, 1786. (SzSzMLt. IV.A.9. 77, d. N° 166.) 43. Károlyi oklevéltár IV. k. 444-452.
