Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Dragun, Ivan Vasziljevics: A Kárpátalján élő magyarok népi építészetének sajátosságai

tak kisebb, rendszertelenül beépített zugok, ahol a rokonok egy csoportja élt. A 19. század második felében ezeket az osztatlanul birtokolt zugokat, telkeket feldarabolták különálló telkekre, aminek eredményeképpen a telek helyén néhány hosszúkás telekrész jelenik meg, vagyis az önálló udvarok. A magyar udvartípusok vizsgálatakor arra a következtetésre jutunk, hogy a terület magyar falvaiban domináló típusuk egy nem zárt udvar, amely a beépítés alábbi változataival és formáival rendelkezik: a. udvar az építmények szabad elhelyezésével; b. egy sorban beépített udvar: valamennyi építmény egy tető alatt helyezkedik el, szorosan egymás mellett, de különböző tetőszerkezettel és különállóan; c. fordított L alakban beépített udvar; d. kétsoros udvar: az egyik sorban a lakóépület és a kisebb gazdasági építmények, a másik sorban a nyári konyha, a fatároló szín, az istálló stb.; e. fordított U alakban beépített udvar, ahol az udvar három oldalán helyezkedik el a lakóépület és a gazdasági épületek, de nem kapcsolja őket össze közös tető. A kárpátaljai magyarok legősibb beépítési formája az olyan udvar, ahol a telek szabálytalanul van beépítve. Beregszász körzetében sikerült feltárnunk néhány szabálytalan udvart. A beépítésnek ez a változata elég széles körben előfordult a 19. században, a 20. század elején a Kárpátok hegyi vidékeinek ukrán lakosságánál. A beregszászi terület egyes falvaiban napjainkban is találkozhatunk szabálytalanul beépített udvarral. Magyarországon az ilyen beépítés elsősorban az északi és északnyugati és keleti peremterületeken lévő falvakban fordul elő, ott, ahol különböző etnikai csoportokhoz tartozó magyarok laknak, elsősorban palócok és székelyek. Következésképpen, a szabálytalanul beépített udvar a különböző etnikai csoportok által elfoglalt határterületeken volt elterjedt: ahol Szlovákia déli és délkeleti területeinek szlovák csoportjai, Magyarország északi és északkeleti területei különböző etnográfiai csoportjainak magyarjai, a kárpátaljai ukránok és a rahovi terület falvainak románjai laknak. A 19. század végén - a 20. század elején egyre jobban elterjedt az a beépítési változat, amelyben minden lakó- és gazdasági rendeltetésű építmény önállóan egy sorban elhelyezkedve, a szomszédostól meghatározott távolságra áll, és önálló falszerkezettel, tetővel rendelkezik. Az ilyen beépítésnél a gazda bármikor bővítheti, átalakíthatja vagy áthelyezheti az egyik vagy másik építményt anélkül, hogy megbontaná a mellette elhelyezkedőket. A 19. századi - 20. század elején a magyar falusi udvaroknál tapasztalható egysoros beépítés a Kárpátalján nemcsak a magyarokat jellemezte. Ezt a telekelrendezést Európa sok népe gyakorolta, többek között a keleti és a nyugati szlávok. Az egysoros beépítés, ahol minden egyes építmény önállóan épített fallal és tetőszerkezettel rendelkezik, elsősorban azzal magyarázható, hogy ez az építésmód kényelmesebb abban az esetben, ha a gazdának az udvari építmények valamelyikét át kell építenie (így az átépítés nem érinti a szomszédos létesítményt). Az udvar olyan egysoros beépítési rendszere, amelyben az építményeket nem kapcsolja össze közös tető, szociális-gazdasági okokból terjedt el, többek között az úrbéri-reform végrehajtása miatt. Ezzel kapcsolatos a belte-