Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)
IFJÚSÁG- ÉS MÜTflíÁSMOZGALOM - Dankó János: Malasits Géza élete és munkássága
Malasits Géza élete és munkássága /részlet/ Dankó János A Tanácsköztársaság megdöntése után a kormányvezetők mellőzték az szdp-t. A nemzetközi szállítómunkás bojkott (1920. június 20-augusztus 8.) befejezése nem a szociáldemokrata párt vezetőségének kérésére történt. A szociáldemokrata párt vezetőinek a bojkott idején tanúsított lojalitása kormánykörökben kedvező megítélést váltott ki. Teleki miniszterelnök, aki korábban a szociáldemokraták sérelmeit hajlandó volt meghallgatni, 1920. augusztus 7-én - miután a szakszervezeti internacionálé kinyilvánította a bojkott befejezésére irányuló készségét fogadta a Milcsevice János társaságában nála megjelent Miákits Ferencet, Farkas Istvánt és Malasits Gézát. A szociáldemokrata párt megbízottai elsősorban az egyesülési és gyülekezési joggal, valamint az intemálási rendelettel kapcsolatos sérelmeik orvoslását kérték. Teleki azonban csak az internálás kérdésében bocsátkozott tárgyalásba. Landler Jenő ezt a helyzetet így jellemzi a Proletár 1920. augusztus 19-i számában a Megint kérges a tenyér című cikkében. Budapesti tudósítás kürtöli nagybüszkén világgá: "A szociáldemokrata párt nevében Miákits , Malasits és Farkas megjelentek gróf Teleki miniszterelnöknél és előadták a munkásság kívánságait. A miniszterelnök nagyon behatóan tárgyalt a szociáldemokraták képviselőivel és különösen az internálási rendelet módosítása tárgyában méltányosnak ítélte kívánságaikat, támogatását helyezvén kilátásba... ugyanezen a napon cáfolta a Magyar Távirati Iroda a külföldön elterjedő mozgósítási híreket. Csak a vak nem látja az összefüggést. Háborúra készül a haramiabanda. Meg kell csinálni tehát a burgfriedent (osztálybékét) . A miskároló tolvajtársulat tehát áruba bocsátja a népet... A vak is látja, hogy háborút akarnak a kalandorok. Ez az egyetlen módja bölcs belátásuk szerint, hogy uralmukat meghosszabbítsák... Nincs tekintély, nincs pénz, nincs államhatalom. Züllik, rothad belülről minden. El kell terelni tehát a lázongó emberek figyelmét egy kis külső háborúval. Ez arra is jó, hogy a háborúviselés ügyén bent az országban - szívük szerint »tarthassak fenn a rendet«, hogy bárhonnan szemrehányás érje őket azért, mert otthon tovább börtönöznek, internálnak, nagyobb arányban pogromoznak, akasztanak, gyilkolnak Farkas István az utolsó hetekben itt járt u-