Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)

IFJÚSÁG- ÉS MÜTflíÁSMOZGALOM - Szarka Tíibor: Egy miskolci munkásfőispán

éves munkásságáért, ünnepélyes, búcsúztató beszédet dr. Gálffy Imre polgármester tartott: "Oszip István valóban országunk és városunk történelmének egyik legnehezebb időszakában került Miskolc város főispáni székébe. Akkor lett főispán és közellátási kormánybiztos, amikor még hideg vagy ledőlt kémények meredtek az égnek, a gyárak csukottak, az üzeletek üresek voltak, amikor korgó gyomorral tévelygett s kért védelmet és kenyeret a társadalom, és amikor bizonytalan talajon, tántorgó léptekkel indult el új útjára a széthullott közigazgatás. Ebben a korszakban a közigazgatás irányítása igen nagy próbatételt jelentett volna olyan ember számára is, aki a közigazgatási pályára készült, s aki e pályán előzőleg sok-sok gyakorlatot és szakképzettséget szerzett, de mérhetetlenül nagyobb próbatétel volt a főispáni szék betöltése egy egyszerű munkásember számára, aki közigazgatással megelőzően soha nem foglalkozott. Oszip István egyszerű munkásemberként került a főispáni székbe, s most három év távlatából elmondhatjuk, hogy a nehéz próbatételt becsülettel kiállotta. Értette a vezetés tudományát, az emberekkel való érintkezésben bámulatos türelmet, az ügyek intézésében hozzáértést tanúsított, erős volt benne a felelősségérzet és a felelősséget mindenben bátran vállalta is. S ha sokszor - amikor kellett kemény kezet mutatott, mégis összegyéniségében és magatartásában főképpen és elsősorban ember volt. A város alkalmazotti kara hálával és szeretettel búcsúzik a főispán úrtól és azt hiszem a törvényhatósági bizottság érzésének és felfogásának adok hangot akkor, amikor hasonlóképpen a törvényhatósági bizottság szeretetét és köszönetét is tolmácsolom azért a megértő és nagy munkáért, amelyet Oszip István főispán úr a törvényhatósági bizottság élén és azzal egyetértésben a város talpraállítása, a nép sorsának javítása érdekében végzett." Nyugdíjba vonult tehát, és ezzel azt hinné az ember, végre megnyugszik, hiszen annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment keresztül, hogy két embernek is sok lenne egy életre. De nem, újra munkába áll. A Keleteurópai Biztosító Társaságnál helyezkedik el, mint gazdasági tanácsadó. Ezt nem az anyagiak miatt teszi, hiszen 435 Ft-os javadalmazásának 90%-át kapja nyugdíjként, tehát 391 Ft 50 fillért, valamint 18 Ft családi pótlékot és 15 Ft lakbérsegélyt. 423,50 Ft a nyugdíja és ez a mai áruviszonyokhoz hasonlítva 3-4.000 Ft-ot jelentett. De őt a munka szeretete hajtotta élete végéig. Ekkor, ebben az időben kezdik felmérni munkásságának jelentőségét, ekkor kapja az első kitüntetéseit is. 1947. december 31-én a Magyar Szabadság érdemérem bronz fokozatát.