Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)

IFJÚSÁG- ÉS MÜTflíÁSMOZGALOM - Szarka Tíibor: Egy miskolci munkásfőispán

Egy miskolci munkásfőispán (Oszip István élete és munkássága) /részlet/ Szarka Tibor Dalnoki Miklós Béla miniszterelnök levélben tudatta Oszip Istvánnak a főispáni kinevezését, valamint a közellátási kormánybiztosi tárca elfoglalására szolgáló felhatalmazást. Ez 1945. március 14-én érkezett az új főispánhoz. Egyidejűleg Zemplén és Abaúj vármegye főispáni teendőinek ellátásával is megbízták. Képzeljük el mit jelenthetett ez Oszip István számára, aki munkáscsaládból származott! Pár hónappal ezelőtt még a legmerészebb álmában sem gondolt arra, hogy ő valamikor több megye és Miskolc főispánja és kormánybiztosa lesz. Oszip vállalta a megbízást és március 10-én Debrecenben fogadalmat tett a miniszterelnök előtt. A miskolci Szabad Magyarország március 22-i száma az első oldalon főcímben közli a hírt: "Oszip István képviselő Miskolc város és Borsod vármegye új főispánja." A lap közöl egy rövid életrajzot és méltatja demokráciánkat, amely ilyen szabad teret biztosít a szegény munkás- és parasztszármazású embereknek is. 1945. április 3-án, tehát a felszabadulás előtti napon tartották a beiktatási ünnepséget, újból a Szabad Magyarországot idézem: ".. .ünnepélyesen iktatta be Oszip Istvánt a főispáni székbe az újjáalakított vármegyéi törvényhatósági bizottság." A hivatalos aktus után Oszip István mondott beszédet. Mindenki meghatódva hallgatta szavait: "Akkor kezd az ember igazán élni, amikor gondolkodni kezd, s akkor kezd az ember igazán a népért élni, amikor harcolni kezd." Mit is tett Oszip István a közellátási kormánybiztosi és főispáni tisztében? Milyen intézkedésekkel szerzett az erkölcsös közvélemény előtt elévülhetetlen érdemeket magának? A városházán - ahol lakott -, a dolgozószobájából kiszűrődő fény sokszor éjfélig is árulkodott a főispán ébrenlétéről. Elsődleges feladatának tekintette a borsodi iparvidék gyárainak, üzemeinek élelemmel, termelési feltételekkel való ellátását. Az akkori igen nehéz gazdasági - főleg közellátási - helyzetben vidéken jelentős élelemtartalékot halmoztak fel, ugyanakkor az ipari üzemekben az ún. "kötött bérű" munkások között éhínség dúlt. Az utcákon hatalmas sorokban állt a nincstelenek tömege kenyérért, a tüzelő-