Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)
VÁROSTÖRTÉNET - TELEPÜLÉSTÖRTÉNET - Alaxai Zsuzsa - Hevesi Attila - Nagy Tibor: Az avasi pincészet
be került; akkori árak szerint 1,5-2,0 liter bor árába. A szálló a nyári szezonban májustól októberig tartott nyitva. A vendéglő is leginkább a turista-vendégek szolgálatára üzemelt.) Több szakszervezeti fenntartású pihenő-mulatóhely volt az Avason (pl. a vasutasok, a nyomdászok pincéje), s annál több magánforgalmú, hivatalosan be nem jegyzett mulatóhely, ahol a "vikendezés" címén rendszeres vendégforgalmat bonyolítottak le. Ezért is nehéz megállapítani a vendéglők, vendéglősök számát az Avason. Idős vendéglősök között kutatva az avasi vendéglátóhelyek történetét, igen kevés megbízható nyomra akadtunk. A vendéglátóipari vállalat nyugdíjasai (kaptunk 4-6 címet) már vagy elhaltak, vagy - akiket megtaláltunk - nem avasi vendéglősök voltak. Két-három élő tanú elbeszéléséből próbáljuk rekonstruálni az avasi pincészet történeti képét. Ez a - fentebb is idézett - "weekend-kultilra" leginkább a 30-as években virágzott az Avason. Hétköznapok délutánjain, de főleg szombat és vasárnap délután a pincegazdák (iparos- és kereskedő-polgárok) barátaikkal, vendégeikkel kiültek a borház teraszára, verandájára (mások a borház kerítése előtti ülőpadkára) s ott lassú poharazgatás közben "verték a blattot"; zsírt, ultit, máriást vagy éppen huszonegyest játszottak. Az úgynevezett fekete vendéglők tulajdonosai a barátkozás örve alatt szolgálták ki törzs- vagy alkalmi vendégeiket. Asszonynép ritkán, leginkább csak vasárnap délután vetődött a pincébe, de ez már családi csődület volt, a gazdák nem tartották ildomosnak, hiszen akkor a barátok-vendégek már nem fértek a kis teraszokon. A borházakat kerítés zárta el a macskakövekkel kirakott sétányoktól, ahol a város aprajanagyja (leginkább "pincétlen" proletárok, kimenős bakák és cselédlányok) sétáltak föl-le az Avas-tetőre. A Danyi felől kolduló vagy "basa^áló" cigányok járták a pincesorokat, és a borházak rácsos kerítésén át be-bemuzsikáltak a borozóknak; s ha nem zavarták el őket, ott "szemtelenkedtek" továbbra isimig az iszogatóknak végül is kedvük támadt a nótára, s egy-egy pohár borral vagy pár fillérrel elküldték, vagy éppen marasztalták-biztatták a muzsikusokat további szórakoztatásra. Azok estére már általában "felhajtottak a garatra" s jóllaktak annyira, hogy mámoros fejjel dőlhettek rongyos vackaikra a barlangváros valamelyik zugában. Özvegy Kendelényi Béláné (Árpád u. 12. VTI/2. sz. alatti lakos) 1939H:Ő1 1944-ig volt a kilátóban működő falatozó bérlője. A bérletet