Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Tokaji Zsolt: A Tiszalúci Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdaságtörténete
n. : é. : m.: védelme alatt előre bocsátván, a tanácskozó páholy megnyittatott: ekkor az együttlevő testvérek előtt ugyanazon igen tiszteletreméltó Török Lajos testvér kinyilatkoztatta kérését a fent nevezett erényes vándorok páholyához, előhozván abban, hogy őt rendes főmestemek avassák fel, miáltal törvényes fejévé lehessen a testvéreknek, akiket ő jó és valódi szabadkőművesnek elismer , és hogy azokat illetékes számban egybehívhassa, a szabadkőművesség jóléte céljából velük tanácskozandó s a világosságot megadandó oly profánoknak, kiket ugyanazon egybegyűlt testvérek fölvételre méltónak fognak ítélni; ez indítványt nemcsak nyílt és testvéri jóindulattal fogadták, hanem egyszersmind az ilyen tevékenység iránt való minél nagyobb bizalom jeléül a kívántaknak megengedésen kívül szükségesnek látja a páholy, alkotmányos formájú hiteles okmányt kiállítani, a keletkező-páholy és főmesterének minél méltóbb fölavatására pedig magát az ülésező páholy első felügyelőjét, Patthonyai Imrét kiküldöttnek tekinti." Az ünnepélyes megalakulási okmány, a megvizsgált törvények és rituálék, valamint az angol fokok kihirdetési tényével, s hogy ezekkel jövőre a felmenthetetlen és folytonos tisztségteljesítésben hogyan kelljen élniük, elhatározták, hogy azokat minél előtt átvegyék, az eredetiekkel összehasonlítsák és hitelesítsék, e páholy irattárába helyezzék, az eredetieket pedig az anyapáholynak visszaszolgáltassák. Első felügyelőül Vay József testvért, második felügyelőül Ragályi István testvért, szónokul és egyúttal kincstár nokul óváry László testvért, titkárul Fáy Barnabást választották meg. Az "erényes világpolgárok" nevű páholy első jegyzőkönyvéből megtudjuk, hogy az alapítók előbb nuLnd tagjai voltak az eperjesi páholynak és káptalannak, mert részben bírták a Salamoni fokot is. A tanácskozás egybehívója gróf Török Lajos, kit egyúttal főmesterül is megválasztottak, s akit az anyapáholy részéről annak e célra kiküldött I. felügyelője Patthonyai Imre azonnal be is iktat. Végül megtartották a tis ztválasztásokat. A páhol alapítója és első főrnestere, szendrői gróf Török Lajos, II. József ideje alatt 1785-90-ben a kassai tanulmányi kerület igazgatója, s utóbb Kazinczy apósa, született Ónodon 1748. október 7-én, meghalt 1809-ben. Eleinte katonai pályára lépett, de csakhamar elhagyta azt, hogy az államot, mint hivatalnok szolgálja. Török Lajos buzgó híve úgy a szabadkőművességnek, mint ennek minden kinövésének, úgy mint a rózsakeresztesek alkimista űzelmeinek és a Rózsa Intézetnek is.