Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Szécsényi Zsolt - Tóth Zsolt: Egy majorság törtenete
Dr. Lichtsein László Lichtsein Dezső fia Earcikai földbirtokos. 1899-ben született Sajókazincon. Gimnáziumi tanulmányait Miskolcon, jogi tanulmányait (doktorátusát) Budapesten szerezte. Mezőgazdasági tanfolyamot Németországban végzett. 1926-tól átveszi apjának és nagybátyjának (Lichtsein Miksa) barcikai birtokait. Ez az 1925-ös Gazdacímtár szerint mintegy 400 h-at tesz ki. Az 1939-ben kiadott Borsodi Vármegyei monográfia szerint már csak 340 holdat jelent. (A különbségül adódó 40-50 h-at 1922-23-ban földbirtokrendező bizottság kisajátította, és házhely gyanánt mintegy 100 igénylő között kiosztotta.) E földbirtokon létesült a 30-as években a Barcika-új telep nevű település. A kisajátítás során keletkezett fellebbezési és periratokból, melyeket a Borsod Megyei Levéltár sajókazinci 1920-tól 45-ig kelt aktáiban találtuk a Lichtsein-birtokra vonatkozóan az alábbi adatokat: Lichtsein Dezső a 26839/08.B./922. számú birtokmegváltási rendelkezései ellen többízben nyújtott be fellebbezést, panaszt, illetve peres keresetet. Ezekben sérelmezte a birtokmegváltás során elkövetett, s általa vélt túlkapásokat. Ez iratok tanúsága szerint Lichtsein Dezső nejének, Schweitzer Kornéliának Sajókazincon mintegy 24 h atyai öröksége volt. A Gazdacímtár 336. oldalán Hosszú-Pályiban Lichtsein Sámuel földbirtokostulajdonos, Derecskén Lichtsein Mózes, Felsődobszán Lichtsein Zsigmond haszonbérlő és tulajdonos, aki itt Barcikai József haszonbérletében bírt földbirtokának tulajdonosaként van feltűntetve. Az 1925ös Gazdacímtárban találjuk Lichtsein Dezsőt, akinek 2300 h földje van. Kiss Béla (ma nyugdíjas agrárménrök. Lakik: Miskolc, Örs u. 16/a.) 1944. május 20-tól - miután elvégezte a debreceni Mezőgazdasági Akadémiát - Lichtsein Dezső sajókazinci birtokának zárgondnoka lett. (Kinevezését a sajókazinci községi főjegyzőtől, Mogyoróssy Páltól kapta.) Ezt a tisztséget csak 5 nőnapig 1944. október 20-ig katonai bevonulásának napjáig viselte. A barcikai Lichtsein László gazdaságát Kotán László gazdatiszt vette át. A Lichtsein-maj or főterménye : a búza, zab, köles és a kender volt. Az állattenyésztési ágazatban 38-tól a juhtenyésztés dominált. Jövedelmének igen jelentős részét az úgynevezett terrágium tette ki. Földbirtokán ugyanis igen jelentős szénmező húzódott, s az ezen a területen létesült szénbányák részvénytársaságaiban (igen jelentős alaptőkével) befolyásos szerepet játszott. Jövedelmének