Marjalaki Kiss Lajos: Történeti tanulmányok (Miskolc, 1987)

Marjalaki Kiss Lajos tudományos tevékenysége: - 6. Gondolatok a magyar nép eredetéről

gészek se tudnák bennük a temetkezés, korát közelebbről meghatározni, ha a szegény pórnép közé nem temetkeztek volna hódító uraik is. Ezek azonban szép cifra ruhában, réz- vagy ezüstveretű bőr övvel, meg felszerszámozott lovakkal mentek a másvilágra. Igy aztán könnyebben meghatározhatják a temetők korát a hozzáértők, pontosan megmondhatják, hogy ez vagy az a temető hun, avar, vagy magyar kori-e? A következtetés azonban sántít akkor, ha az V. századi hunkori temetőben csak hun fajú halottakat, a VI—VIII. századiban csak avarokat, a IX. századiban csak szlávokat, a X—XI. századi temetőben csak Turánból idelovagolt magyar tetemeket akarnak látni. Sőt a kétféle népelem egyidejű temetkezését szépen mutatja — Bartucz szerint — a székesfehérvári öt népvándorjáskori temető. A XI. század vége felé már megszilárdult hazánkban a kereszténység. Ettől kezdve felhagynak azzal az ősi szokással, hogy a halottak mellé használati tárgyakat tegyenek. A régi temetők is megszűnnek és megkezdődik a templomok kerítésein belül való temetkezés szokása. A népvándorlás-kor egész ideje alatt az volt a keleti vallási alapon kifejlődött szokás, hogy az 1,5—2 méter mélyen ásott sírba kelet— nyugati irányban fektették a halottat. Ellátták a legfontosabb használati tárgyakkal, amelyeknek stílusa, ábrázolásai világosan beszélnek az elhalálozás koráról. A kereszténység elterjedése óta a sírleletek helyett a templomok kövei, meg az oklevelek fakó pergamenjei beszélnek. A régészet adataiból Nagy Géza mély meglátással rajzolta meg a szkitha-turáni-magyar kapcsolatot. Hampel pedig a hun-szarmata népcsoportok összefüggését. Ujabban Csallány Gábor Szentesen, Móra Ferenc Szegeden, Rhé Gyula Veszprém környékén ezrével tártak fel sírokat a népvándorlás különböző korszakaiból való temetőkben. Csallány a hun-magyar atyafiság, Rhé Gyula az avarkori népcsoportok fennmaradásának bizonyosságát hangoztatta. Fettich Nándor a magyarországi és déloroszföldi szkitha leletek közös díszítő elemeit, az avar művészet keleti összefüggéseit derítgeti fél. Mindenesetre a régészet egyedül nem döntheti el a hazánk földjén haj.dan élt népek nemzetiségét és nyelvi hovatartozását. De azzal a szilárd megállapítással, hogy hazánk földje a vaskorszak óta mai napig megszakítás nélkül és folytatólagosan lakott terület volt — biztosít bennünket arról, hogy Árpád honfoglaló hada nem talált itt üres pusztaságot. Anonymus értesítése tehát nem mese és az erre is, de nem egyedül csak erre alapított következtetés nem lóg a levegőben. Az oklevelek víznevei Már Ortvay is észrevette a víznevek szívósságát. Magyarország régi vízrajza c. kétkötetes munkájának előszavában többek között ezt mondja: ». . . vizeink elnevezései a politikai átalakulásoktól nagyrészt érintetlenek maradtak. A Duna, Tisza, Maros, Szamos, Körös, Temes stb. mind olyan folyónevek, melyek folytonosságát az avar, hun, római és dák uralmak idejéig szemmel kísérhetni.« (Lásd 1. kötet. 6. 1.)