Dobrik István szerk.: A vizuális nevelés műhelyei I. II. (Miskolc, 1983)

A vizuális nevelés műhelyei II. - Kedves Ferenc Művelődési Minisztérium osztályvezetője köszöntője - Soltra Elemér festőművész, tanszékvezető főiskolai tanár megnyitója

mondott rövid beszédében - a tanárképzést a kultúra nehéziparának nevezte. Elgondolkodtató és nagyon találó ez a meghatározás. Pontosan összeülik a műhelyként való értelmezéssel. Olyan emberek nevelésének - nem csupán oktatásának - szintere, akik társadalmunk kultúráját hivatottak megalapozni - a legdrágább alapanyagban - a gyermekemberben. Világos és teljesen nyilvánvaló, hogy emberi kultúránkban, annak bonyolult anyagában-szöveté ben, nincsenek "első osztályú" elemek és "másodosztályuak", igy tény az, hogy semmivel sem kell nagyobb tehetség, s buzgalom meglelni a rák ellenszerét, gépbe fogni az atom erejét, röpülni világűrön át, mint megmutatni, amit a jövő, a szivekben érlel /.../ mi idegünkben közeleg Évmilliárdok távolából évmilliárdok távolába. Nem súlyosabb és nem is súlytalanabb a kultúraelemek egyikének helye sem a nevelés tréningpályáin, ha valóban az emberi kultúrát kivánjuk alapozni. -Miért a hangsúly, a nyomaték mégis egyeseknél? -Miért a másikak rovására? -Miért nyugtalanító egyeseknek tanárral, eszközzel való el nem látottsága és miért nem nyugtalanító ugyanez másikaknál? -Miért az óraszámokért való küzdelem? Furcsa, ha ezek után kialakul a társadalomban a kultúra elemeinek szétválasztása fontosakra és nem fontosakra?