Kónya Péter (szerk.): A Bakony-Balaton-felvidék vulkáni terület ásványai - TQS Monographs 1. (Miskolc - Budapest, 2015)
Kónya P.: A Bakony-Balaton felvidék vulkáni terület bazaltbányászatának története
A Bakony-Balaton-felvidék vulkáni terület bazaltbányászatának története 15 Az első erődítéseket az i. e. II—I. évezred fordulóján nyugat felől érkező népcsoportok hozták létre (Badacsony, Csobánc, Haláp, Láz-hegy) (Kasza 1998b). Az illír, majd kelta törzseket az i. e. I. század végén a rómaiak követték. Nekik köszönhető a Tapolcai-medencét átszelő nagy hadiút megépítése, mely a mai Keszthely-Tapolca-Veszprém nyomvonalon haladt. Az útépítéshez a kőanyagot valószínűleg a halápi bányából vitték, ahol kis bányaudvarok voltak kimutathatók. Az V. századtól hun, germán, majd szláv törzsek foglalták el a Dunántúlt. A X. században jelentek meg a magyar törzsek, amelyek eleinte még csak fa- és földvárakat építettek. Például a Tapolcai- és a Káli-medence közötti területet a Kál törzs szállta meg, mely később fiának, Bulcsúnak és nemzetségének lett a szálláshelye (www.varak.hu). A tatárjárás után IV. Béla kezdeményezésére épültek föl az első kővárak, például a Csobánc 1255-ben, a Tátika 1246-57 között. Egy 1260-ból származó oklevél szerint a király Szigligetet a pannonhalmi bencéseknek adományozta várépítés céljából, mely két év alatt fel is épült (Selyem 2003). A török uralom alatt a várak többször gazdát cseréltek, de Szigliget és Csobánc várát soha nem tudták bevenni. Az erődítmények sorsát I. Lipót király 1702-ben kiadott utasítása pecsételte meg, amely a várak lerombolását rendelte el. A Rákóczi-szabadságharc után a még épen maradt várakat is lerombolták. A polgárosodás, valamint a kapitalista fejlődés időszakában jelentősen megnőtt az út- és vasútépítkezésekhez szükséges kő iránti igény. Ehhez már feltétlenül szükséges volt kisebb-nagyobb kőfejtők megnyitása, melyekben a XX. század közepére ipari szintű bazaltbányászat bontakozott ki. Bazaltbányászat az I. világháborúig A XX. század elején nagyarányú út- és vasútépítés indult, amely hatalmas mennyiségű zúzott követ igényelt. Mivel a Bakonyban és környékén bőségesen előforduló mészkő és dolomit erre a célra nem alkalmas, kézenfekvő volt a jóval szilárdabb, ellenállóbb bazalt kitermelése (Kopek & Futó 2003). Az első kőfejtőt 1875-ben nyitották a Láz-hegy Ny-i oldalán Felső-Zsidtől (ma Várvölgy) EK-re 1 km-re. Az itt termelt bazaltot „kizárólag felaprítva” közlekedési utak javítására használták (Schafarzik 1904). Az ipari jellegű bazaltbányászat kezdetét a Sarvaly-hegy ÉNy-i oldalán 1896-ban nyitott Sümegi-bazaltbánya beindulásától számíthatjuk. A bányát a Dunántúli Mész és Téglaégető Rt. tulajdonosai, név szerint Epstein Vilmos, Steiner Simon és Lővy Jakab létesítették. Ez a bazaltfejtő volt a Dunántúl első géperőre berendezett bányája. A kőfejtőből a követ közel 2 km hosszú drótkötélpályán szállították a sümeg-tapolcai vasútvonal mellett található zúzó és osztályozó berendezésekhez (Bodorkós 2006, Schafarzik 1904). A századfordulón már kilenc (a sümegi és a felső-zsidi kivételével) kisebb bazaltbánya és egy bazalttufabánya működött a térségben, melyekről Schafarzik (1904) munkájából kapunk részletes ismertetést. Bazsi, illetve Prága (ma Sümegprága) mellett községi kőfejtők működtek. Csehitől (ma Sümegcsehi) délre, 2 km-re fekvő Hosszú-hegyen, illetve Szőlőstől (ma Vindornyaszőlős) 1,5 km-re, EK-re a Kovácsi-hegyen szintén községi kőfejtők termelték a bazaltot. Vindornyalaktól E-ra, 2 km-re a Kovácsi-hegyen Hertelendy József tartott fenn bazaltbányát, mely „ez idő szerint nem míveltetik, de bazaltban, mely építkezésekre és út-kavicsolásra alkalmas, úgyszólván kifogyhatatlan”. A Nagy-Görbőtől D-re található Varasdhegyen Kovács Sándor, Tolnay Tivadar és Vértesy Iván görbői birtokosok működtettek bányát. Zalaszántó határában három kőfejtő működött: 1) községtől É-ra, ÉNy-ra a Vadtó és a Kovácsi-hegyeken; 2) községtől EK-re, 3 km-re Tátika-Farkas- Szebike vonulatban; 3) a Mezőség és Hegyalja nevű hegyeken. E kőbányák az irodalmakban összevontan, egy név alatt szerepelnek (pl. Gyulai 1910, Ábrahám 1918). A Gulácson a nemes közbirtokosság, a Tóti-hegyen Szalay Bálint tulajdonában voltak a kőbányák. Kapolcson bazalttufát termeltek. A Veszprémi Püspökség tulajdonában lévő sarvalyi kőfejtő éves termelése már 12 000 m3 zúzottkő volt, amit a MÁV vett át alapozáshoz ill. hídépítéshez, valamint kavicsként használták a környékbeli utak javítására. Ekkor évente már 15 000 m3 bazaltot termeltek, vasútbeágyazásokhoz (Gyulai 1910). A termelés kisebb visszaesése volt tapasztalható a zúzómű 1910-es leégését követően, amelyet 1911-re építettek újjá (Jugovics 1955b). A szigligeti Vár-hegy oldalában található „fejtett kőbányá”-ról Hulyák (1903) tett említést, aki Koch Antallal 1900 nyarán egy tanulmányi kirándulás alkalmával látogatta meg a bányát. A XIX. század végén Badacsonytomajon a falu határáig lenyúló kőomlások anyagát hasznosították. Az első bányát 1903-ban nyitották a legjobb minőségű kőzetanyagot adó részen (Ila & Kovacsics 1988). 1903-1905 között a kisebb kőfejtőkben még csak időszakos termelés folyt. Továbbra is a bazaltomlásokat termelték útépítési célra. A Badacsonyon 1905-ben a tomaji bányában indult meg a folyamatos kőtermelés, de igazán nagyüzemi feltételekkel, részben gépesített formában csak 1909-től működött, amikor megindult a Budapest-Tapolca vasútvonal kiépítése (Jugovics 1973). A gépesítésnek köszönhetően 1909-ben már 30 000 t útburkoló faragott követ termeltek és 150 000 t vasútágyazási kavicsot készítettek (Gyulai 1910, Ábrahám 1918). Az első bányaudvart a 280 m-es (máshol 270 m) szinten nyitották meg (В-bánya), ahonnan drótkötélpályával szállították az anyagot a badacsonytomaji vasútállomás melletti zúzóüzembe. A hegy belseje felé haladó bányában hamarosan kifogyott a bazalt, mivel előbukkant az alatta levő bazalttufa és homok. Ekkor a 302 m-es szinten nyitottak egy új bányát (C-bánya). Később ez a szint is alacsonynak bizonyult, mivel a
