Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
III. Az ispáni vár
257 gerendákat, vagy azok egy részét kötéllel, hánccsal egymás mellé kötözték. A sánc pusztulásával e kötések eltűntek, és kialakult a mai forma. A rézsűoldalakon belül már nem mutatható ki a fák összekötözése, csapolás pedig nem volt, mert arra nem is volt szükség. Ezzel szemben a magasságához képest keskeny sáncoknál a földnyomást csak a sánc külső oldalát összefogó keresztirányú gerendákkal lehetett felfogni. Ez azt jelenti, hogy a keresztgerendáknak egy szálban kellett lenniük, és mindkét végükön ácsolt kötésekkel kellett csatlakozniuk a külső és belső falat képező gerendákhoz. A sánc pusztulásával a csapolt kötések elkorhadtak, és a sánc sokat veszített magasságából, mivel itt nem alakultak ki önmagukban is megálló sáncmagok, mint a másik típus esetében.1125 A fentebbi példák azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy a széles talpú sáncoknál is összecsapolták a fa alkatrészeket. Erre szükség is volt, hiszen a rekeszeket nem betonnal töltötték fel, amely összefogja, hanem földdel, amely alkalmasint szétnyomta a faszerkezetet. A sáncba beépített fa- és földtömeg arányának vizsgálata átvezet bennünket a következő, igen sokat vitatott kérdéshez, a vörös sáncok kialakulásának problematikájához. Óriási vitát kavart ugyanis a korai várainkban végzett sáncátvágások egyik fontos megfigyelése, amely szerint a sáncok részben vörösre égtek ki. E tényt már a 19. századi szórványos ásatások és terepbejárások is rögzítették. Az úgynevezett vörössánc-vita résztvevői a sáncok mesterséges vagy véletlenszerű kiégetése, kiégése mellett foglaltak állást, mindkét részről bevonva mérnökök és természettudósok számításait, vélekedését is.1126 A témával foglalkozó munkájában Bóna István1127 nemes egyszerűséggel a földvárkutatás mellékvágányának nevezte ezt a vitát. Az a szenvedély azonban, ahogyan erről szól, azt bizonyítja, hogy a vörössánc-vita ma sem zárult le mindenki számára megnyugtató módon. Nem is zárulhatott le, hiszen ez a korabeli várépítési technika egyik nagyon fontos kérdése. Maga a tény, hogy a földsáncokban famaradványok is előfordulnak, nem volt ismeretlen a szakemberek előtt, hiszen ezt már a 19. század végi kisebb kutatások alkalmával is megfigyelték. Mind az 1895-ös Bartalos-, mind az 1926-os Leszih-féle szondázó ásatás napvilágra hozott famaradványokat a borsodi sáncban is. Az azonban csak a ’70-as években megindult nagyszabású földvárkutatási program során vált világossá, hogy a várak sáncainak a vázát minden esetben a borsodihoz hasonló, igen komoly faszerkezet alkotja. A sáncokba beépített föld és fa arányának meghatározása ugyancsak vitát váltott ki a várkutatók körében. Egyesek úgy vélték, a faszerkezetet szándékosan gyújtották meg, hogy a föld kiégetése révén szilárdabbá tegyék 125 Nováki-Sándorfi 1981, 146-147. 126 Lásd az úgynevezett vörössánc-vitát a Soproni Szemle 1987-es számaiban. Vö.: Nováki-Sándorfi 1987, 38-48, Kovács 1987, 156-161, Tomka 1987, 147-155, vonatkozó irodalommal. Bóna 1995, 15-16. a sáncokat. Véleményük szerint így történhetett, hogy a sáncok egy része vörösre égett, amit több sáncátvágás során is megfigyeltek. Mások viszont amellett kardoskodtak, hogy a sáncok csakis véletlenszerűen, ostrom vagy tűzvész folytán éghettek ki. Erre utal, hogy egyetlen sáncunk sem égett át teljes egészében, hanem csak néhány részletében. Úgy vélem, a borsodi ásatások az úgynevezett vörössánc vitában is igen fontos eredmények hoztak. Nem az a kérdés, hogy mesterséges, vagy természetes úton égett-e ki a sánc, hanem az, hogy mi módon tudták volna begyújtani ezt a roppant föld- és fatömeget. A kutatók egy része azt feltételezi, hogy a faszerkezet teljes egészében földdel fedett volt.1128 Ebben az esetben azonban egyszerűen nincs mód arra, hogy fel tudják gyújtani, vagy ki tudják égetni. Ekkor ugyanis nincs, ami meggyulladjon, nincs ahol, begyulladjon a sánc. Gondoljunk csak a szénégető boksákra! A boksát magát fából építik, és csak egy igen vékony tapasztás réteggel vonják be, így a fa ég, a földréteg pedig csak lefolytja az égést.1129 Szó sem lehet tehát olyan föld-fa arányról, mint amelyeket e várak sáncaiban feltételeztek. Ha a sáncok külső oldala is földdel fedett lett volna, nehezen képzelhető el olyan meredek rézsűkialakítás is, amely idővel ne vált volna lóval vagy gyalogszerrel megmászhatóvá, vagyis védhetetlenné. Manapság már a legtekintélyesebb sáncoknál is ezt figyelhetjük meg. A sáncok csak úgy éghettek ki, ha a faszerkezet jelentős része szabadon állt, vagy legalább is nem fedte vastag földtakaró. Mivel azonban így ezek a gerendákból épített, fa-föld várak igen gyúlékonyak lettek volna, kellett, hogy valami védelmezze őket. Erre pedig legalkalmasabb egy tapasztásréteg lehetett, amelyet sok esetben a boronaházaknál is alkalmaztak. A tapasztást azonban időről időre meg kellett újítani, mert ha kiszáradt, és elkezdett leperegni, a gerendavár ismét csak nagyon sebezhetővé vált. A faszerkezet tapasztásának maradványait meg is figyelték a gyöngyöspatai,1130 a sályi1131 és a soproni sáncokban.1132 Az ispáni várakat tehát nem faszerkezettel erősített földsáncokként, hanem megfordítva, bizonyos szintig földdel föltöltött favárakként képzelhetjük el.1133 * * * E favárfalakat megmunkált vagy természetes formában felhasznált fatörzsekből és egymáshoz erősített kazettákból alakították ki, amelyeket földdel töltöttek fel. E kérdésről merőben téves Bóna István elképzelése. Bóna bírálta Nováki Gyula rekonstrukcióit, mivel azok a sáncok építését az egykori járószinten képzelték el. Erre egyébként több 1128 Gömöri-Márton—Hertelendi-Benkő 1994, 50. 1129 Hasonlóan vélekedett Józsa Béla is a soproni sánccal kapcsolatban. Józsa 1988,78-80. 1130 Kovács 1974, 236. 1131 Gádor 1985, 117. 1132 Gömöri 2002, 58, 76, Ivanics 1987, 237. 1133 Újabban ismét felmerült az az elképzelés, hogy a faváz csak a sánc belső szerkezetét merevítette, illetve, hogy a tűzveszély megelőzésére a külső oldalakat földdel, agyaggal töltötték fel. Vő.: Mordovin 2016a, 142. 1127
