Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
II. Az ispáni várat megelőző falu
20 II. AZ ISPÁNI VÁRAT MEGELŐZŐ FALU Borsodon82 az ispáni várat megelőző település házai és más objektumai a mai várdomb északi oldalán helyezkedtek el. A későbbi sáncok alatt is megtalálhatók voltak. A várdombot két, kelet-nyugati irányú igen széles mélyedés osztotta ketté.83 A település házai kivétel nélkül az első, északi mélyedés két szélén, illetve benne álltak. A feltárt területen tíz házat meglehetős alapossággal sikerült megfigyelnünk. További hetet azonban csak részleteiben ismerhettünk meg. Feltehető azonban, hogy ennél valamivel több ház állhatott a faluban. A sáncból előkerült leletek ugyanis egyértelműen arra utalnak, hogy az építkezéssel megsértették, esetleg teljesen el is pusztították a korábbi település néhány házát. A feltárás során igen gazdag leletanyag, kerámia, mezőgazdasági eszközök, használati tárgyak, fegyverek, lószerszámok, egyszerű ékszerek, gabonamagvak, állatcsontok kerültek elő. II.1. HÁZAK 1. ház (I—II, IV-V. szelvény, 1987) Mérete: 7,50x5,2 m. Bontása során először vörös, égett agyagréteg, benne pedig nagy mennyiségű kő jelentkezett. 0,40-0,50 m vastag, erősen égett, hamus agyag omladékában több megégett, gömbölyű gerendamaradványt is leltünk. Az omladékok között mindenhol égett gabonamagokat találtunk. Az északi oldalfal közepén egy 0,3 m átmérőjű, 0,36 m-re a padlóba mélyedő cölöplyukat bontottunk ki. Ezzel egy vonalban, a ház keleti és nyugati oldalfalaival párhuzamosan igen sok kő jelentkezett. Ez esetleg egy belső osztófal maradványa lehetett. A ház padlója tapasztott volt, ezt azonban csak foltokban sikerült megfigyelnünk. A kemencéje az északnyugati sarokban helyezkedett el. Mérhető nagysága: 0,90x0,40 méter. Sütőfelületének tapasztását csak foltokban találtuk meg. Szétszóródott kövei között sárga agyagot leltünk. A kövek mellett egy kelet-nyugati irányban fekvő, nagyobb égett gerendamaradvány feküdt. A kemence szája délre nyílhatott. A kemence mellett egy, a föld által szétnyomott edény került elő, benne nagy mennyiségű lencsét, és kevesebb borsót leltünk. Ugyanitt, egy l,90xl,90 méteres területen apró cseréptöredékekkel vegyesen nagy mennyiségű, erősen égett lencsét találtunk. A ház tájolása megközelítőleg keletnyugati volt. A bejárat nyomát nem tudtuk megfigyelni, de mivel a terep dél felé erősen lejtett, feltehető, hogy 82 Tudatosan hagytam el a vár szót, ezzel is kerülni akarván az ispáni vár és az azt megelőző település összemosását. 83 Erről alább, az ispáni vár építésénél részletesen szólok. északról nyílhatott. Esetleg ehhez tartozhatott az északi oldalfal közepén megfigyelt cölöplyuk (6. kép). Leletek:84 A ház bontásából 1 fazék (3. tábla 4), sok cseréptöredék (4. tábla 1-7; 5. tábla 2-3, 5-6; 7. tábla 1-4; 8. tábla 5), egy töredékes, elkeskenyedő végű, kör átmetszetű bronz karperec (114. tábla 2), valamint nagy mennyiségű égett mag, közönséges búza, búza, törpe búza, árpa, zab, köles, rozs, borsó, lencse, len, sajmeggy került elő. 2. ház (I, VII. szelvény, 1987) Mérete: 7x7 m. Bontása során fekete agyagréteget leletünk, amely foltokban vörösre égett. A ház erősen bolygatott volt, sem padlóját, sem kemencéjét, sem a bejáratát nem tudtuk megfigyelni. Tájolása északnyugatdélkeleti lehetett. Közvetlen közelében egy 2,2x2,2 méteres, négyzet alakú építmény helyezkedett el. Köveinek bontásából égett agyagtöredékek kerültek elő. Északi oldalán pedig egy 0,60 m átmérőjű hamus, paticsos foltot találtunk (7. kép). Leletek:85 A házban három töredékes fazék (6. tábla 1,3,7. tábla 8), egy tálka (3. tábla 2), sok cseréptöredék (3. tábla 1, 3; 5. tábla 1, 4, 7, 10; 6. tábla 2; 7. tábla 5-6; 8. tábla 2), fenőkő (30. tábla 1), kör átmetszetű, elkeskenyedő végű bronz karperec kettétörve (114. tábla 1), kis méretű, körte alakú karika (114. tábla 13), palmettadíszes csont tömlőszáj (9. tábla 2), egy alsó malomkő töredéke (81. tábla 1), orsógomb (23. tábla 10), valamint égett gabonamag került elő. 3. ház (XVI. szelvény; 1990) Mérete: 4,40x5,50 m. Bontása során először vörösre, olykor szürkére égett, porlékony agyag, benne pedig nagyobb kövek jelentkeztek. A 0,35-0,40 m vastag agyagos, hamus, faszenes omladékok között nagy menynyiségű égett gabona magot leltünk. A ház északnyugati oldalán 2,5x1,5 méteres területen egy észak-déli irányú, valamint erre merőlegesen 11, kelet-nyugati irányú, 0,10-0,12 méter széles deszkamaradványt találtunk. Közelükben további, kevésbé jó állapotú famaradványok is előkerültek. Ezek feltehetőleg a tető lezuhant elemei. Alattuk került elő ugyanis a ház omladéka. A ház padlója tapasztott volt, de ezt csak foltokban sikerült kibontanunk. Kemencéje a délnyugati oldalon állhatott. Kövei szétszóródtak, sütőfelületének tapasztását csak kis darabon találtuk meg. Szája északkeletre nyílhatott, 84 HÓM ltsz: 92.8.1-92; 92.11.1; 92.13.1-30; 92.24.1-20; 45-68, 92; 92.29.1-92.33.1. 85 HÓM ltsz: 92.23.24-34; 92.24.74-89; 92.25.1-32, 34-71; 92.26.1- 47; 92.27.16-92; 92.28.12.