Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
VI. Összefoglalás
336 pozás csak a templom két vállánál, illetve a szentélyben két kis szakaszon maradt meg. Az alapozási árok szélessége az oldalfalaknál 80, a szentélynél 90 cm volt, a nyugati záró falnál pedig meghaladta az 1 métert. Változott az alapozási árok mélysége is, 65 és 86 cm mélyen ásták be a bolygatatlan altalajba. A nyugati záró fal egy szakaszát egy újkori beásás pusztította el. A hajó keleti egyharmadában két, az oldalfalak síkjából kiugró, és két további, a templom belsejében, az előbbiekkel egy vonalban elhelyezkedő pillér került elő. Az oldalfalak síkjából kiugró pillérpárt találtunk a nyugati záró fal közelében is. Ezek tarthattak karzatot, de szolgálhattak a kereszté letlenek, később pedig a nyilvánosan vezeklők hajón belüli helyének elválasztására is. A templom teljes külső hossza 18 m, belső hossza 16 m. A hajó külső szélessége átlagban 10, míg a belsőé 8 m volt. Szentélye a félkörhöz közelít, amelynek külső sugara 2,9, a belső pedig 2,2 m. Átépítésre, bővítésre utaló nyomot nem találtunk. A templomon több alaprajzi szabálytalanság is megfigyelhető. Ez nem szokatlan jelenség a román kori épületeken. Annyi bizonyos, esetünkben az alaprajzi szabálytalanságok oly mérvűek, hogy azoknak feltétlenül meg kellett látszania a felmenő falakon is. A borsodi templom felmenő falairól ezen kívül semmiféle adatunk sincs. A vár területén viszont több helyen is találtunk homokkőből faragott kváderkőtöredékeket Feltehető, hogy a falakat ezekből építették, esetleg ezekkel burkolták. A templom északi oldalfalának alapozási árka mellett némi omladékot is leltünk, amely valószínűleg a kidőlt északi fal maradványa lehetett. Ennek bontása során egy vállába kovácsolt fülű, rézdrót berakásos kengyel, valamint egy Salamon király (1063-1074) által veretett ezüst dénár látott napvilágot. Nemcsak az érem, hanem az analógiái alapján all. század második felére keltezhető kengyel is azt bizonyítja, hogy a templom ebben az időben már fennállt. A templomon kívül, a szentély közelében egy mállékony anyagú, kaolinossá vált riolitból faragott szenteltvíztartó került elő, amelyben egy fehér agyagból készített, vékony falú, belül sárga mázas edény alja helyezkedett el. A templomhajó északkeleti sarkától mintegy 4 méterre egy nagy méretű, 2 x 1 méteres, 35 cm vastag kőlapot találtunk, amelynek az anyaga a szenteltvíztartóhoz hasonló volt. Templomunk legközelebbi párhuzamait azokban az épületekben lelhetjük fel, amelyek korai megyeszékhelyeinken és esperesi központjainkban, Abaújváron, Szabolcsban, Visegrádon, Patán, Zemplénben álltak. E templomok közös jellemzője, hogy all. század közepén, második felében kőből épültek. Hajójuk hossznégyszög alakú, szentélyük többnyire íves, olykor egyenes záródású, belső terüket pillérek osztják meg. Noha alaprajzuk több kisebb részletben eltér, méretük olyannyira egységes képet mutat, hogy azt a korszak rangban középszintű egyházaira jellemzőnek tekinthetjük. A fentiek értelmében valószínűnek látszik, hogy a borsodi vár belsejében napvilágot látott templom a megye egyházi vezetését ellátó esperes székhelye lehetett. Erre nemcsak helyzetéből, hanem az esperesi templomokkal egyező méreteiből is következtethetünk. De ezt bizonyítja a templom körüli temető hiánya is. Az említett esperesi székhelyek mindegyike körül kisebb-nagyobb temetőrészletet tártak fel, amely valószínűvé tette, hogy ezek a templomok plébániai feladatokat is elláttak. Mindezideig tehát nem volt régészeti nyoma annak a feltételezésnek, miszerint az egyházszervezés során az ispáni székhelyek mellett létrejött megyésegyházak, ecclesia parochialisok és a megyeszékhely lakóinak lelki gondozását ellátó ecclesia baptismalisdk feladatköre elvált volna. Borsodon azonban ezt több adat is bizonyítja. Az esperesi templom mellett sikerült ugyanis feltárnunk egy másik templomot is. Ennek maradványaira a vár sáncain kívül bukkantunk rá. A vár sáncától délnyugatra, 100 méterre elhelyezkedő kisebb dombon, egy mai formájában a 18. század végén épült templom áll. Arra, hogy e templomnak Árpád-kori előzménye is lehetett, már az 1926-os ásatás eredményei is utaltak. Az általunk végzett feltárás pedig egyértelműen bebizonyította, hogy itt egy korai templom állt, amelynek részleteit a református templom tornyának északi oldalán láttak napvilágot. E templomnak csak kis szakaszát, északi falát, északnyugati sarkát tudtuk feltárni. A többi részlete a barokk templom alatt helyezkedik el. Sorsát az írásos forrásokban fellelhető meglehetősen szórványos adatok alapján követhetjük nyomon. Az 1334-es oklevélből kitűnik, hogy védőszentje Szent Lőrinc volt. Az Árpád-kori kőtemplom a 16. század végén pusztulhatott el, amikor a török támadások következtében falu is lakatlanná vált. Helyére a 18. század elején egy paticsfalú templomot építettek, amely egészen a század végéig, a mai templom felépüléséig szolgált. Az előkerült templom körül nagy kiterjedésű temető helyezkedik el. Sírjai közül 77-et bontottunk ki, feltárásunk azonban csak a ma is álló templom északi oldalára korlátozódott. így a temető teljes kiterjedését nem tudtuk meghatározni. Mindössze az látszik bizonyosnak, hogy hosszú időn, mintegy hét évszázadon keresztül temetkeztek ide. Az 1748-ból származó adatunk szerint a temetőt még akkor is használták, amikor az Árpád-kori templom már romokban hevert. A temető, mint említettük, a vár sáncaitól délnyugatra elhelyezkedő, harmadik, egyben legkisebb domb tetején épült templomot veszi körül. Szórványosan itt is kerültek elő 10. századi kerámialeletek, ezért feltehető, hogy a 10. századi falu a későbbi templomdombra is kiterjedt. A feltárt temetőrészletben koporsóra utaló famaradványokat nem találtunk, A szórványosan előkerülő vasszögek azonban arra mutatnak, hogy ismerték ezt
