Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
VI. Összefoglalás
335 A 10-11. századi földvárak módszeres kutatása a második világháborút követő években a mai országhatárainkon kívül indult meg. Az elért eredmények reális kiértékelését azonban aktuálpolitikai szempontok nagymértékben megnehezítették. A téma hazai kutatása meglehetősen későn, eleinte többnyire véletlenszerűen, mintegy az őskori földvárak kutatásának melléktermékeként kezdődött. Termékenyítőén hatott rá Györffy György nagyszabású elmélete, amelyben a Szent István kori megyék eredetéről, kialakulásáról értekezve megállapította, hogy a megyék központjai földvárak lehettek, amelyek közül több már a 10. században, egy-egy előkelő nemzetségfő szálláshelyeként épült fel. E várak egy részét István király kisajátította, berendezve bennük állama első központjait, a közigazgatást, az egyházi és világi életet egyaránt irányító megyeszékhelyeket. A földvárak másik része viszont az államalapítás korában, all. század elején, kifejezetten megyeközpontként épült. Különös jelentőséget tulajdonított az országból kivezető fontos hadi utak mellé épített határváraknak és a hozzájuk kapcsolódó határmegyéknek. Nézete szerint ezek a várak a tatárjárás után elveszítették jelentőségüket, helyüket a kővárak vették át. Az 1960-1970-es években több megyeszékhelyünk régészeti feltárása is megkezdődött. Ezek közül Borsod a mai Magyarország területén az utolsó, amelynek területe szabadon kutatható. A feltárások egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy mikor épültek fa-föld szerkezetű váraink, illetve volt-e várépítészet a 10. századi Magyarországon. Ez utóbbi kérdésre az eddigi eredmények alapján egyértelműen nemmel válaszolhatunk. A magyarországi várépítészetre csak all. század elejétől van biztos adatunk. Váraink egy részéről csak feltételezték, hogy a 10. században épült. Óriási vitát eredményzett a sáncátvágások egyik fontos megfigyelése, amely szerint a sáncok részben vörösre égtek ki. A kutatók egy része úgy vélte ugyanis, hogy a sáncokat a szerkezet erősítése céljából mesterségesen felgyújtották. Az eddigi feltárások azonban nem igazolták ezt az elképzelést. A sáncok „természetes” úton, azaz ostrom, vagy véletlen tűzvész során éghettek meg. Ezt az is bizonyítja, hogy egyetlen sánc sem égett át teljes egészében. A sáncokat csak akkor gyújthatták fel, ha a faszerkezetük nem volt földdel fedve. Az ispáni várakat tehát nem faszerkezettel erősített földsáncokként, hanem megfordítva, bizonyos szintig földdel föltöltött favárakként képzelhetjük el. Ismeretes, hogy Györffy György véleménye szerint az ispáni várak közül több egy-egy nemzetségfő központjaként már a 10. században felépült. A borsodi földvár ásatása során azonban kitűnt, hogy bár a 10. században lakott volt a terület, ez nem vár, hanem nyíltszíni település volt. Kétségtelen tehát, hogy all. században épült ispáni várnak ezen a helyen egy 10. századi előkelő központja volt az előzménye. A két központ azonban csak helyileg azonos, közöttük nem találtunk összefüggést. Hasonló helyzetet nemcsak itt, hanem számos más várban is megfigyeltek. Tartozunk tehát annyival Györffy György emlékének, hogy megállapítsuk, bizonyos szempontból igaza volt, az ispáni várak közül többnek egy-egy 10. századi központ volt az előzménye, mégha ezek nem is várak voltak Emlitettük, hogy a borsodi vár a 11-12. században lakott volt. Ez több más ispáni várról ugyancsak bebizonyosodott. A várakban az egyszerű házakon kívül rangosabb épületek is álltak. Az előkerült leletek pedig azt bizonyítják, hogy a korabeli társadalom mindenféle rendű és rangú tagja élt ezeken a helyeken, illetve kereskedők is megfordultak itt. A már eddig feltárt épületek alapján is valószínűsíthető tehát, hogy az ispáni várak nem egyszerűen lakottak, hanem a korszak kiemelkedő jelentőségű központjai voltak. Közismert, hogy a magyar „város” kifejezés a „vár” szóból származik. Joggal tekinthetjük tehát az ispáni várakat legkorábbi városainknak. E városokat Kristó Gyula ázsiai típusú, nomád városoknak tartotta. Más kutatók azonban, köztük Kubinyi András a 10-11. századi német városokhoz hasonlította őket. Ugyancsak Györffy elméletére visszavezethető kérdéskör az ispáni várak elavulásának ideje. Bár az elmúlt harminc évben sok bírálat érte Györffy teóriáját, abban mindenki egyetértett, hogy az ispáni várak a tatáij áraskor elveszítették jelentőségüket, korszerűtlenségüket éppen ez bizonyította be. Legutóbb Bóna István egyenesen annak a véleményének adott hangot, hogy csak azok a várak élték túl a mongol inváziót, amelyeknek sáncát kőfallal erősítették és magasították meg. írásos forrásaink azonban azt bizonyítják, hogy ispánsági váraink és hadinépük a tatárjárás idején derekasan helytállt. A tatárokkal szembeni ellenállás fő központjai túlnyomórészt a régi típusú ispánsági várak voltak, és csak nagyon kevés közöttük az új típusú magánvár. A helyi védelem centrumai tehát egyben a várszervezet centrumai is voltak. A témával foglalkozó kutatás egyöntetűen úgy látja, hogy a királyi megye katonai szervezete a tatárjárás korában, sőt, még jóval azután is régi formájában működött. Ezt bizonyítják a 13. század második felének katonai eseményei is. Ezekben több megyeszékhely hadakozói is rész vettek. Mint láttuk, köztük voltak a borsodiak is. Valószínű tehát, hogy korai megyeszékhelyeink nem hadászati korszerűtlenségük miatt veszítették el jelentőségüket. Hanyatlásukban közrejátszottak a korszak gazdasági-társadalmi folyamatai, a várföldek eladományozása, a váijobbágyok és vámépek a nemesség soraiba való kerüléséért folytatott harca, a kereskedelmi utak, és a piachálózat megváltozása is. Úgy tűnik tehát, hogy nem a vártípus, hanem az intézményrendszer avult el. A várbelsőben, az északi domb kisebb kiemelkedésén egy íves szentélyzáródású, nagy méretű templom alapjait bontottuk ki, amelyre a felszínen semmilyen jel sem utalt. A templom alapozásából jórész kitermelték a köveket, csak a földdel kevert, meszes, habarcsos, apróköves visszatöltést találtuk meg benne. Az eredeti, habarcsba rakott, szabálytalan alakú, kemény mészkőből álló ala
