Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)

III. Az ispáni vár

243 volt. Benne, illetve mellette néhány karólyukat találtunk. A XXIII. szelvényben megfigyelhettük, hogy a 9. tűzhely alatt helyezkedik el (159. kép). Az LVII. szelvényben lévő szakaszán pedig, hogy a várrá átépített két dombot elválasztó árkok közül a délibe fut bele. Leletek1028 Az árok bontásából cseréptöredékek és állatcsontok kerültek elő (41. tábla 1, 105. tábla 2-5). Az esperesi templom körül több helyen is megfigyel­tünk leletkoncentrációt. Ezeket azonban nem tudtuk ob­jektumokhoz kapcsolni. Valószínű, hogy a korábbi falu néhány házát pusztították itt el. Erre utalnak a 10. száza­di faluhoz kapcsolható leletek, kerámia (111. tábla 6-8, 112. tábla 1, 4), vasszögek (43. tábla 2-4), orsógombok (65. tábla 2, 4-6), fenőkőtöredék, kések (35. tábla 6, 8), balta (43. tábla 6), vödörfíil (56. tábla 3), karikaékszerek (49. tábla 1-2).1029 A cseréptöredékek közül viszont né­hány (111. tábla 5, 112. tábla 2-3, 5-9, 113. tábla 1-9) a templom építési idejéből származhat. III.4. LELETEK II1.4.1. Kerámia A várbelsőben a feltárt objektumokból, és szór­ványként is, cseréptöredékek kerültek elő legnagyobb 1028 HÓM ltsz: 96.1.489-507. és HÓM leltározatlan. 1029 HÓM ltsz: 96.1.664-672,96.1.683-691,96.1.755-789,96.1.797-825. 161. kép. A-В: a pillérek és az alattuk húzódó 10. századi településréteg metszete; C-D: A pillér és a közelében előkerült gödör metszete számban. Ez a mennyiség azonban messze elmarad a 10. századi falu kerámialeleteitől. A töredékek nagy többsége különböző méretű fazékhoz tartozik. Ép edényt egyet sem találtunk, edényprofilt pedig mindössze néhány esetben sikerült rekonstruálnunk. Ezek többsége fazék volt (99. tábla 8, 109. tábla 1, 110. tábla 1, 111. tábla 5, 113. tábla 3—4), egy pedig bordásnyakú palack (100. táb­la 9). Ez utóbbi anyagában kissé eltér a 10. századi da­raboktól, formája azonban kétség kívül rokon azokkal. Nem kerültek elő, viszont a 10. századi falu további, jellegzetes edénytípusai, a tálak és a tárolóedények töre­dékéi. De nem leltünk palackokat sem. Rendkívül figye­lemre méltó, hogy az ispáni vár kerámiaanyagában sem került elő egyetlen cserépbogrács-töredék sem. A leletek között zömök és nyúlánk fazék egyaránt előfordul. A peremek legtöbbje rövid nyakon ül, enyhén kihajló, kifelé ferdén levágott, egyszerű, tagolatlan tipus. Csak néhány töredéken figyelhető meg erősen kihajló, plasztikusan tagolt perem. Az edények anyaga durvább vagy finomabb szem­cséjű agyag, amely szürkére, olykor vörösre égett ki.1030 A törésfelületük gyakran réteges, ami a kiégetés alacsony és egyenetlen hőfokára utal. Némiképp eltér ezektől a bordásnyakú palack anyaga, amely sárgásszürke, finom, homokos agyagból készült, és kívül-belül gondosan simí-1030 Feltehető, hogy a 10. századi falu edényeihez hasonlóan ezek is helyi, Bódva-völgyi agyagból készültek, ezzel kapcsolatos vizsgá­latokat azonban nem végeztünk.

Next

/
Thumbnails
Contents