Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
Relatív és abszolút kronológia
60 Kalicz Nándor-Koós Judit lását a Körös-kultúrának a Közép-Alföldről, a Berettyó vidékéről és az Ér-völgyéből párhuzamosan induló, északi irányú terjeszkedésével magyarázzuk. Ennek megfelelően Kalicz szerint a létrejött Méhtelek-csoport is az alföldi Körös-ággal hasonló, alapvető szerepet töltött be a Szatmár-csoport kialakulásában. Az erdélyi kapcsolatokat valószínűleg a Tokaj-Zempléni (esetleg az erdélyi Avas-hegységi) obszidián beszerzésére irányuló szükségletek hozták létre. Ennek legfontosabb bizonyítékai lehetnek a közép-erdélyi legkorábbi neolitikus lelőhelyek: Gura Baciului (Lazarovici -Maxim 1995, 156-158, Fig. 15, 1-9, Fig. 17, 1-30; Maxim 1999, 53-54, 224- 225), Ocna Sibiului (Paul 1995, Taf. 11,2:7 db) és §eu§a (Ciutá 2000, 51-102; 2005, 4. t. 23-29). A közép- és dél-erdélyi korai neolitikumban különleges jelentőségű, majd a középső neolitikumban Észak-Erdélyben is meghatározóvá váló edényfestés megléte a Méhtelek-csoport leletanyagában alig található (Kalicz 2011, 22, Fig 16, 5-6). Ugyanez jellemző több más alföldi együttes jelenlétére is Méhteleken. Z. Maxim szerint Erdélyben dél-balkáni bevándorlók első hulláma létesítette a legkorábbi neolitikus kultúrát (Gura Baciului és Ocna Sibiului stb.), és ők hozták volna nemcsak a finom festett kerámia készítési technikáját, de a meloszi obszidiánt is. A bevándorlók második hullámával jött volna létre a jellegzetes Starcevo-Cris- kultúra, melynek hordozói már a tokaji és az erdélyi Avas-hegységben felfedezett obszidián nyersanyagot használták. Maxim feltevését egyelőre még nem tudjuk megítélni. Röviden foglalkozni kell a kelet-szlovákiai síkságon, Kárpátalja alföldszegélyi domblejtőin, a Felső-Tisza- vidékén és ÉNy-Erdélyben meglehetősen nagy területen megjelent középső neolitikus kerámiával. Ennek több ismertetőjegye eltér a Szatmár-csoportnak a Mezőkövesd- Mocsolyáson, Füzesabony-Gubakúton és az ehhez a leletcsoporthoz köthető többi lelőhelyen megfigyeltek- től. Elsősorban a karcolt díszítéssel együtt feltűnő, a vékony sávokból álló sötét színű festett kötegekből, és a legtöbb esetben a karcolt vonalakat kísérő, ritkábban a széles sávokból álló edényfestés gyakoribbá válását említhetjük meg. Ennek a festésnek az egyre fokozódó jelenléte az AVK korai időszakától kezdve a késői fázisig számos kérdést vet fel, amelyekre még nem ismerjük a biztos és helyes választ. Úgy tűnik, hogy az erdélyi korai, majd a középső neolitikum edényfestési technikáját a Méhtelek-csoport megszűnése után a Szatmár-csoport átvette, amely a sajátságos, sötét színű gyöngyözéses festési mód önálló alföldi kialakulásában nyilvánult meg. Ehhez a technikához társult némileg később az AVK I karcolt motívumaival kiegészült festési eljárás elsősorban a Szamos vidékén, amelyet legtöbb megismert lelőhelye alapján Szamos vidéki festett kerámiának neveztek el (Kalicz-Makkay 1966, 42). Lényeges kérdés, hogy a mocsolyási és a gubakúti festett kerámia típusától eltérő, hangsúlyosabb edényfestés töretlen, sőt fokozódó alkalmazása mikorra tehető. A karcolt vonaldísszel együtt megjelenő edényfestés a Mezőkövesd-Mocsolyáson és a Füzesabony-Gubakúton nyert adatok alapján a Szatmár- csoport délnyugati, egységes elterjedésének korai, de egyelőre ismeretlen időszakával egyidősnek tekinthető. A Szatmár-csoport sajátságos anyagi kultúrájának létrejöttében a neolitikum előtti feltételezett helyi előzményeket sem zárhatjuk ki, hiszen a Zagyva folyó alsó szakaszán több periódusban is élő mezőiitikus lakosság néhány lelőhelyének létezését is csak az utóbbi évtizedek kutatása derítette fel (Kertész 1996, 5-34; Kertész-Sümegi 1999b, 9-23; Kertész-Sümegi 2001, 193-214). Kertész és Sümegi hivatkozott munkájukban ökológiai okokkal magyarázták a Körös-kultúra megtorpanását, és ezzel az elterjedéssel kapcsolatban a régi Kalicz-Makkay elméletet látták igazolva (Kalicz-Makkay 1977). Domboróczki ettől az elterjedési határtól messzebb, északra, Tiszaszőlős mellett találta meg a Körös-kultúra települését, melynek okán a fenti elképzelés érvényét vesztette (Domboróczki 2005; 2009, 114-123; 2010b. 137-176). Figyelemreméltó elképzelését közölte Dobosi Viola 1976-ban, amikor a még mezolitikusnak tartott (Eger-kultúra) lelőhelyén végzett ásatást. A kőlapokkal kirakott, négyszögletes házalap és néhány neolitikus jellegű csiszolt kőeszköz töredéke, valamint pár darab cserép alapján úgy vélte, hogy a lelőhelyen a mezolitikus hagyományokat őrző korai neolitikus népesség telepedett meg (Dobosi 1976, 9—40). Azóta azonban megváltoztak ismereteink a hazai mezolitikumról, és a jellegtelen cserepek inkább a középső neolitikumra keltezhetők. Több kutató a Szatmár-csoport kialakulásával egy időre, párhuzamosan tételezi fel a kezdeti időpontot a kelet-szlovákiai, kárpátukrajnai, északnyugat-erdélyi és a magyarországi Felső-Tisza-Szamos-Kraszna-vidékén. Ezek között hasonló tipológiai jegyeket visel a Pi$col|- csoport ÉNy-Erdélyben, a kezdettől a késő időszakig egyre hangsúlyosabbá váló, meghatározó jelentőséggel bíró, időben egymásba fonódó festésmódjával. Főleg a fontosabb lelőhelyeket ismertető kutatásokat említjük: Pijcolj, Berea/Bere (Lazarovici-Németi 1983, 17-60), Kárpátukrajnában a Méhtelek-csoporttal közös lelőhelyeken, de eltérő objektumokban feltárt hasonló leletanyaggal: Zastave/Zapszony, Rivne/Szernye (Potushniak 2004, 53-69, 9. a-b kép, 40-68, 93-98, 150-158). Az AVK késői fázisáig élő festett kerámiák alig változó leletanyagairól és időrendjéről S. Siska és M. Vizdal adott lényegében máig is érvényesnek ható tájékoztatást a Szatmár-csoport több kelet-szlovákiai lelőhelyéről (Siska 1989; Vizdal 1997a, 99-142; 1997b, 43-141). Ugyancsak elsősorban a kelet-szlovákiai neolitikum korai időszaka kőanyagáról készített részletes tájékoztatót M. Kaczanowska és J. K. Kozlowski (Kaczanowska- Kozlowski 2008, 9-37). A magyarországi Felső-Tisza- Szamos-vidék hasonló korú lelőhelyeit, melyeket az
