Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
A Mezőkövesd-Mocsolyáson felszínre került agyagtárgyak vizsgálata
Mezőkövesd-Mocsolyás 53 vékony sávkötegekből álló díszítések a Szatmár-csoport, a Szamos vidéki festett kerámiák, valamint a klasszikus AVK lelőhelyein az ismertetett formában mindenütt megtalálhatóak. A festett cserepek nagynak tűnő száma viszonylagos, mivel csaknem az összesei bemutatjuk. Ezeken kívül a közlés teljessége a rekonstruált edényekre és a plasztikákra vonatkozik. Ezzel szemben a karcolt díszű és díszitetlen töredékek ezreiből csak válogatást tehettünk közkinccsé. Az ún. „ égetés utáni ’’festés A másik anyagú és technikájú festés rendkívül alacsony számban ismeretes a Szatmár-csoport lelőhelyein. Ez a többnyire vasoxid érctöredékekből nyert és porrá őrölt vörös okker festék, amely ebben az időszakban igen ritkán található a felszínen. Porításra váró okkerrögöket többször is találtunk a lelőhelyen, így pl. a 2-3. ház közötti A szelvényben. A Szatmár-csoportban legritkábban megfigyelt eljárást pasztózus festésnek nevezi a kutatás, mert az edény felületéről lemosható, ugyanis valószínűleg nem égetéssel szilárdították meg. Nem önmagában jelent meg, hanem mindig karcolással együtt. A mocsolyási feltáráson megbízhatónak tűnő információkat nyertünk a pasztózus festés egyféle alkalmazására. Amint fentebb már említettük, rendkívül sok agyagtárgy töredéke került felszínre, közöttük azonban különösen egyféle tárgytípuson figyelhettük meg ezt a festési módot. Leggyakrabban a kis oltárok oldalán, alján és lábain találhatóak a karcolt mintákat kitöltő pasztózus vörös festett sávok, illetve ezek nyomai. A tárgyalt festés maradványai néhány idoltest esetében is megfigyelhetők. Mindebből arra következtethetünk, hogy ezt az eljárást a vörös szín miatt a kultuszélettel lehet kapcsolatba hozni. A vörös festék jelentőségét hangsúlyozza, hogy több kis tál töredékének belsején találtunk okkermaradványokat és nyomokat (59. kép). A vörös színnek az egész őskor folyamán kiemelt szerepe volt, különösen a szertartásokban és halotti rítusban. Ennek használatról a mocsolyási lelőhely 2. sírjának temetkezése is tanúskodik, ugyanis koponyája alatt vörös okker nyomait fedeztük fel. Ugyancsak az okker alkalmazásáról értesülünk a hasonló korú Tiszalúc-Sarkadpuszta lelőhely egyik temetkezésénél, ahol a fej közelében egy miniatűr edényben volt festék (Oravecz 1996, 52). Domboróczki László a hasonló korú fuzesabony-gubakúti ásatásán ugyancsak az oltárokon és az idolokon, valamint a „kentaurokon” figyelte meg a pasztózus vörös festést (Domboróczki 1997, 22-23; 1999, 40^11, 14-15. kép, 17. kép). Sőt nemcsak vörös színű pasztózus festésű tárgyakat talált (elsősorban a kultikus szférába tartozóakat), hanem sárga és fehér festésűeket. Mocsolyáson egy kis állatszobron látható a karcolt mintát kitöltő fehér festés (10. tábla 2). Igen ritkán a háztartásban használt edényeken is megje59. kép. Vörös festék nyomai edények belsejében Fig. 59. Remains of red pigment in vessel interiors lent a vörös festés, mint különleges díszítés (26. tábla 5). Ez a három festékszín (vörös, sárga, fehér) a középső neolitikum későbbi időszakában, a Szakálhát-kultúrában vált kiemelkedően jelentőssé, mintegy 300^100 évvel később. A kultusz egyéb ágaiban is megjelent az okker, amely régibb gyökerekre vezethető vissza. Az edényfestés nem szűnt meg a Szatmár-csoport- tal, hanem ugyanazzal a technikával, színével és motívumaival kisebb, de észrevehető változásokkal folytatódott az AVK klasszikus fázisa idején is. Ez a folyamat nem az AVK teljes területén, hanem csak a Szamos- és a Felső- Tisza-vidékén, valamint a kelet-szlovákiai síkság lelőhelyein ment végbe. A Közép-Altoldön, elsősorban a Hortobágy környékén és a Sárrét vidékén az edényfestés más típusa (Esztár-csoport) terjedt el hasonló motívumkinccsel, de más technikával és színfelhasználással, szoros összefüggésben az erdélyi festett kerámiákkal (Lumea Noa). Az AVK karcolt díszű kerámiájának használata azonban megmaradt az erdélyi hegyektől nyugatra, a teljes alföldi területen. A Szatmár-csoportból származó, és az azt követő festés az AVK nyugati és dél-alföldi területén már talán csak „importként” jelent meg.
