Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
A Mezőkövesd-Mocsolyáson felszínre került agyagtárgyak vizsgálata
Mezőkövesd-Mocsolyás 49 A görbevonalú és a hullámvonalú díszítés a másik fő karcolt díszítőelem (106. tábla 1-24). A motívumok alakja többször is megegyezik a görbe és szögletes vonalú díszítéseknél. Jó példa erre egy idol és két töredék, amelyeknek előlapján karcolt, szögletesen megtörő párhuzamos szalagokból álló V-alakú minták láthatók, a hátoldalukon pedig ugyanazok a minták ismétlődnek görbevonalú kivitelben (6. tábla 1, la; 7. tábla la, az idolfejek hátlapján). Két teljes szalagot még sötét színű festéssel is hangsúlyoztak. A hullámvonalakat is a mintához illeszkedő kiegészítésekkel, pl. félkörökkel láttak el (106. tábla 10, 15-16, 19; 32. tábla 12-14; 39. tábla 1-2; 60. tábla 13-15, 21; 68. tábla 3, 7; 76. tábla 4, 8-10, 14 stb.). Általában a laposabb csőtalpas tálakon nemcsak a tálrész és a csőtalp külseje, de a laposabb tálrész belső felületének karcolt dísze is a kánont képviselő motívumokból áll (106. tábla 6; 36. tábla 10; 38. tábla 5). A görbevonalú minták között gyakori az önmagába visszatérő, ún. „patkó” alakú minta (106. tábla 17; 68. tábla 3). Változó a hullámvonalak tágassága és hosszúsága. Egyedi jellege van annak a kónikus tálnak, amelynek az oldala középvonalában fut körbe a karcolt vonal, fölötte és alatta U- és fordított U-alakú széles, laza, görbevonalú motívumokkal. Az edény felületén és a vízszintes elválasztó vonalon is keresztül húzódik a függőleges zegzug minta (35. tábla 5). A görbevonalú karcolt minták elsősorban a közepes méretű (15-22 cm magasságon belüli) edények oldalán tűnnek fel. A csuprok rövid nyakán ritkán találhatók, de az öblös nagy fazekak, amforák magasabb, hengeres nyakán többször is megjelenik a két egymástól távol futó párhuzamos hullámvonalból álló díszítés. Ezzel szemben a megmaradt oldalrészen karcolt szögletes meander töredéke látható (11. tábla 9). Mezőkövesd-Mocsolyáson nem került elő épségben, vagy rekonstruálható módon ilyen edény, ezért feltételezhető, hogy ezen edények oldalán is lehetett hasonló díszítés. Mivel öblös, nagy edényekből származó karcolt díszű oldaltöredékek is vannak a leletanyagban, ezért valószínűsíthetjük a nagyobb, öblös fazekak teljes felületű díszítését is (11. tábla 9; 58. tábla 2; 60. tábla 15). A szögletes és görbevonalú minták együttes alkalmazása többször is előfordul (11. tábla 9). A mocsolyási edénydíszítésnél is megfigyelhető az a gyakorlat, amire szinte minden lelőhelyen van példa, vagyis a fazekas egyéni kezdeményezésként néhány esetben eltér a hosszú időn keresztül érvényesülő kánontól. A festett díszek (48-58. kép) A Szatmár-csoport ún. „finom” kerámiáin tűnik fel egyszerre nagyobb mértékben az edényfestés Eszakkelet- Magyarországon, Kelet-Szlovákiában és Eszaknyugat- Erdélyben. Ezt a díszítési módot jelentős mértékben ismerjük Mocsolyásról. Azért is meglepő a gyakoriság, mert a jó minőségű edények felülete sok esetben erősen lekopott a talaj erodáló hatása következtében és így az egykori festés is eltűnt róla. A többi hasonló korú, nagy- felületű északkelet-magyarországi ásatáson is gyakori a festett kerámia jelenléte. Az edények karcolt, festett vagy plasztikus díszítésének, ennek az Alföldön a Körös-kultúra megjelenésétől és a késő rézkor végéig folyamatosan jelenlévő eljárásnak eleinte talán szimbolikus jelentősége is lehetett, amit azok az agyagtárgyak jelenítenek meg, amelyikre a festést felvitték (pl. idolok, kis oltárkák). A festés csak később alakult át egyszerű díszítőelemmé. Az ún. ,, égetés előtti ” festés (19. tábla; 36. tábla 2; 21. tábla 1-12; 61. tábla 4 és a 22-30. táblák) Az „égetés előtti” megnevezést a Szatmár-csoportban idézőjel közé kellett tenni, mert nem az edény első kiégetése előtt került ez a festési mód az edényre, hanem az agyagmázzal együtt a második rövid kiégetéskor, vagy esetleg később, valamilyen eddig ismeretlen eljárással. Mezőkövesd-Mocsolyáson két színt használtak az edények festésére. Túlnyomó részben a sötét, fekete vagy sötétbarna színnel, illetve ezek nyomával találkozunk. Egyelőre nem tudható, hogy a barnának látszó árnyalat eredeti-e, és nem a talaj kémhatása következtében alakult- e át barnává a fekete színű festés. A festék anyaga növényi eredetű lehetett, feltehetően fenyő és nyírfa gyantájából nyerték, amelynek a megszerzése nem okozhatott komoly nehézséget (Raczky-Sándomé Kovács 2009, 135-143). Az is elképzelhető, hogy nem gyors, alacsony hőfokú égetéssel, hanem más eljárással rögzítették a festett mintákat a tálak, csőtalpas tálak, csuprok, kisebb fazekak és a hengeres nyakú öblös edények felületére. A lelőhelyen néhol, ha az objektum kitöltése gazdag szerves anyagot tartalmazott, akkor jó, vagy jobb állapotban maradt meg a festés is. Ilyen esetekben nemcsak a simított, de a szinte fényes, csillogó edénykülsőt is megismerhettük. Az edények jelentős részénél a festés önmagában jelenik meg, de sokszor a karcolással is keveredik. A festés mintája változatos. Legáltalánosabb az egyenes, kör vagy hullámvonalú minták alkalmazása, amelyek sűrű párhuzamos, széles, vagy keskeny sávokban borítják be az edények teljes felületét (21. tábla 2-12). Többször is előfordul, hogy a csuprok négyszögletesedé öble kidudorodik, amelyen a festés korong alakú, vagy koncentrikus köröket alkot (21. tábla 1; 22. tábla 3; 24. tábla 1-2; 28. tábla 3). Ritkább, amikor a dudort egy spirális, festett minta fed el, amelyet belső ívelt festett sáv vége formáz meg. Ezáltal a minta négymezőssé válik (24. tábla 9; 29. tábla 10). A széles, félköríves párhuzamos sávok vagy felfelé, vagy lefelé irányulnak, és a szomszéd csoporttal a dudorok között találkoznak (19. tábla 3 = 36. tábla 2). Az egyenes vonalú széles, párhuzamos, V-alakú sávok, vagy ezek fordított változatai általában sűrű mintaként fedik az edényt. Mindezekhez járul a Szatmár-csoport egyik szinte kizárólagosan meghatározó jellegzetessége, az ún. „gyöngyözés”, mely
