Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
A Mezőkövesd-Mocsolyáson felszínre került agyagtárgyak vizsgálata
Mezőkövesd-Mocsolyás 47 Feltehető, hogy az ebben a formakörben és méretben szokatlan „durva” kerámiának nevezett edénykészítési eljárásnak háztartástechnológiai oka lehetett. A bemutatott edénytípusok kapcsolódhatnak a Körös-kultúrához. Lényegében minden edényforma előzménye megtalálható a Körös-kultúra alföldi leletei között, de a Méhtelek-csoportban is gyakoriak. Az eddigiekhez képest azonban a Szatmár-csoport esetében már számos megváltozott és új jelenség is megfigyelhető. Ezzel szemben a fazekasság gyakorlata, akár a technikát, akár a formát, akár a díszítést vizsgáljuk, szétválaszthatatlanul, fokozatosan kapcsolódik az AVK kerámia további fejlődési szakaszaihoz. Ugyanakkor kisebb, de bizonyos részletek már nem öröklődtek tovább, hanem esetleg megváltozva folytatódtak. Az összefüggések és különbségek alapján jogos az AVK kialakuló, legidősebb szakaszát Szatmár néven is önálló régészeti csoportként elkülöníteni a tovább fejlődés fázisaitól, mert a leletanyag lényegében egységesen jelenik meg Eszakkelet-Magyarországon, Kelet-Szlovákiában és Északnyugat-Erdélyben. Egyedi edények Ezek ritkán fennmaradt példányok. Idetartoznak a fentebb bemutatott szűrők, merítőedények, bőredény utánzatok, meredek falú, ovális edények stb. Az egyedi háztartási agyagedények ritkasága talán azzal hozható összefüggésbe, hogy azok az edényféleségek, amelyeknek nem kellett a tűzzel érintkezni, szerves anyagokból, főleg fából készülhettek. Kéregből, bőrből könnyebben és egyszerűbben elkészíthetők voltak, mint az agyagedények, de bennük a főzés, sütés kockázatos lett volna. Ezért is nehezen magyarázható, hogy miért gyártottak olyan sok kis és közepes méretű agyagtálat. AZ EDÉNYEK DÍSZÍTÉSE A mocsolyási edényeken háromféle díszítést figyelhetünk meg. Leggyakoribb a karcolással létrehozott díszítőmotívum. A másik ritkább, de eléggé gyakori az edények felszíni festése. Sajnos az edényfestések zömét a talaj erodáló hatása elpusztította, vagy csak nyomait hagyta meg. Mindamellett a csekély, de jó állapotban fennmaradt edényfestés hű képet nyújt a Szatmár-csoportra jellemző egyedi és gazdag mintakincsről. Mindezek a díszítések kevés kivételtől eltekintve a „finom” kerámia jellemzői. A harmadik fajta dísz a két előbbi, vagyis a karcolás és festés keveréke. A felületi dudorokat és a „durva” kerámia felületi kialakítását nem tartjuk díszítésnek, hanem az edényhasználat technikai segítségének véljük. Talán csak az ujj benyomással tagolt bordák érdemlik meg a „díszítés” jelzőt. Karcolt díszítés Az edények karcolt díszét valószínűleg hegyesre csiszolt csontheggyel, csontszilánkkal végezték, esetleg halszál41—43. kép. Fazekak Figs 41-43. Pots kával (bár ez utóbbinak nem került elő maradványa), aminek következtében a karcolás mélysége és szélessége változóan alakult. Mint fentebb említettük, a karcolást még az első kiégetés előtt végezték, és a vonal szélére kitüremlett anyagot legnagyobbrészt elsimították, esetleg javították. Néhány ritka esetben nem történt meg ez az eljárás, máskor viszont megfigyelhető az elsimítás elszíneződése. A Szatmár-csoportban, így Mezőkövesd- Mocsolyáson is jellemző a karcolt minták létrehozásánál, hogy csaknem kivétel nélkül egyetlen vonallal formálták őket. A háztartások edényei közül a karcolt díszítést az egyszerű tálakon, a csőtalpas tálakon, a csuprokon és
