Boldizsár Péter-Kocsis Edit-Sabján Tibor: A diósgyőri vár 16–17. századi kályhacsempéi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 8. Miskolc, 2010)
16. SZÁZADI KÁLYHÁK
66 selés előtt kerültek az agyaglapra. Kézzel préselték a negatívba, a plasztikus minta azonban elmosódott rajzolatú, sőt kissé elnyomódott. A hátrész jórészt letört, valamivel kisebb lehetett a csempe kereténél. A sarkok átlós irányban lehettek átszúrva. Nég'zetes csempe (166. rajz; 67. kép) A léckeretes előlapot az oldalfelezőktől induló negyed körök domború sávjai tagolják. A köríveken keresztsávok és ötszirmú virágok sorakoznak. A sarkokat stilizált virágok díszítik, míg a középső korongból négy levél ágazik szét. A csempe oldalhossza: 24 cm. Párhuzamok, keltezés: A csempetípus pontos analógiáját nem ismerjük. Hasonló, negyed körökkel tagolt, bár középen virágmintás, a sarkokban levéldíszes, mázatlan, angóbos csempét a füzéri vár anyagából és Boldogkőről ismerünk. 9 7 Kutatója azt a csempét 1562 körűire keltezi. A diósgyőri darab a 16. század második feléből származhat. TÉGLALAP ALAKÚ, KOSZORÚS CSEMPÉK A csempék durva szemcsékkel soványított, sárgásbarnára égett agyagból készültek, zöld máz fedi őket. A plasztikus előlapok elmosódottak. A hátoldalakon ujjnyomkodások látszanak, a hátrész illeszkedését elsimított bekenés takarja. A hátrész nem ízesül a kerethez, a sarkok felé kis megerősítő agyagcsíkok indulnak, de a sarkokat nem érik el. A sarkokban látható beszúrás nyoma. Téglalap alakú csempe (167. rajz) Szélesen lejtő keret és pálca határolja a képmezőt, amelyen pálcával meghúzott kör látható, belsejében koszorúval. Az előlap közepe nem ismert. A körívtől a sarkok felé egy-egy tagolt szélű levél hajlik. A csempe magassága: 25 cm, szélessége: 19,6 cm, mélysége: 5,7 cm. Ltsz: 02.1053.1. Párhuzamok, keltezés: A csempék pontos analógiáját nem ismerjük, stílusuk alapján a 16. század második felére keltezzük. 67. kép. Negyedkörös, virágmintás csempékből összeállítható kályhafal részlet - fotógrafikai rekonstrukció FARKASFOGAS KÖRÖS, TULIPÁNOS CSEMPÉK A csempék anyaga homokkal soványított fehér, piszkosfehér, néha rózsaszínes cserép. Az előlapokat egyenletes, jó minőségű máz borítja. Többféle színárnyalat is előfordul: világos barnássárga, sárgászöld, világoszöld és sötétzöld mázas darab is akad. A vastag falú előlapok általában szép, éles lenyomatúak, de van néhány elmosódott darab is. A csempéket textil segítségével nyomták negatívba. Az egyik hátoldal közepén egy kis támasztó agyagrög is megmaradt. A rövid, lekerekített végű hátrészek kisebbek a csempék kereténél, ezeket kívül a keretekhez húzták, belül a bekenést elnyomkodták. Téglalap alakú csempe (168. rajz; 68. kép) A léctaggal, hornyolattal és pálcával tagolt keretben, középen farkasfogsorral díszített kör, benne korongból kiágazó négy, stilizált tulipán. A sarkokat farkasfogsorral határolt negyed körök és tulipánok díszítik. A csempe magassága: 26-26,5 cm, szélessége: 20,5 cm. mélysége: 4,8-5,1 cm. Ltsz: 63.1.138., 75.33.1-11., 02.231.1., 02.232.1. Párhuzamok, keltezés: A csempék pontos analógiáját nem ismerjük, stílusuk alapján a 16. század második felére keltezzük. 97 Gyuricza, 1992. 23., XIII-XIV. kép; Simon, 2000. 98., 40. ábra 5.