Boldizsár Péter-Kocsis Edit-Sabján Tibor: A diósgyőri vár 16–17. századi kályhacsempéi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 8. Miskolc, 2010)

16. SZÁZADI KÁLYHÁK

51 B F MONOGRAMOS MESTER CSEMPÉI A csempék homokkal soványított, fehérre, halvány rózsaszínre égő cserépből készültek, de egy-két darabnál vörösre égő agyagot használtak. A csempék egy részét zöld máz borítja. Egyes példányok középső tükre sárga mázat kapott, míg a keret zöld mázas maradt. Van még narancssárga mázú, egyszínű darabunk is, néhány előla­pot pedig türkizes árnyalatú máz borít. A csempék tagolt, széles, több lépcsőben mélyülő kerettel készültek, a téglalap alakú képmezőt pálca ha­tárolja körül. Az előlapokhoz fa nyomódúcot használtak negatívként, ebbe vésték a mintát, nem gondolva arra, hogy a csempe kinyomásakor a minta, s a bevésett betűk is megfordulnak. Az előlapokat textil segítségével présel­ték a negatívba. A hátrészek rövidek, hátrafelé enyhén szűkülnek. A hátrészek végének kiképzésére nem fordítottak nagy gondot: akad közöttük simán lemetszett, de visszagyürt, sőt kétszeresen visszagyűrt végződés is. 46. kép. Nagy bimbós, téglalap alakú csempék színvariációi - fotógrafikai rekonstrukció 1. Téglalap alakú csempe (130. rajz; 43. kép) A tagolt keret a léctagtól két lépcsőben, képkeretsze­rűen mélyül, és minden törésvonalat vékony pálca emel ki. A belső képmezőben egy pálmafa áll, törzse két olda­lán a fordítva olvasható ,,B" és „F" betűkkel. A csempe magassága: 28,5 cm, szélessége: 17,4 cm, mélysége: 6,8 cm, a csempe tükör magassága: 16 cm, a tükör szélessége: 5,8 cm. S 15® i H /••; „'AJ» IS M gS« .jsSkf •JÜsí Wk 45. kép. Nagy bimbós, kétszínű mázas, négyzetes csempékből összeállítható kályhafal részlet - fotógrafikai rekonstrukció Színvariációk: A: A töredékeket egyszínű, zöld máz fedi. B: A töredékeket egyszínű, narancssárga máz borítja. C: A barnássárga mázas képmezőt zöld mázas keret veszi körül. D: A töredékeket türkizzöld máz fedi. 2. Téglalap alakú csempe (131. rajz; 44. kép) A tagolt keret a léctagtól két lépcsőben, képkeretsze­rűen mélyül a belső tükör felé, és minden törésvonalat vékony pálca emel ki. A tükör hosszanti oldalai mentén 4-4 gömböcske ül rá a pálcakeretre. Alul négyszirmú vi­rág bontakozik ki, felette pálmafa magasodik, teteje és felső levelei a felső keretre hajlanak rá. A fatörzs bal ol­dalán „S" alakú inda, vagy esetleg egy „S" betű - a másik csempéhez hasonlóan fordított állásban - látható. Sajnos a pálmatörzs másik oldaláról nem maradt meg töredék. A csempe magassága: 27-28 cm, szélessége: 17,7-18 cm, mélysége: 5-5,2 cm, a belső tükör magassága: 22 cm, a tükör szélessége: 9-9,2 cm. A darabokat zöld. olykor barnászöldre irizált máz borítja. Párhuzamok, keltezés: A csempék pontos párhuzamait nem ismerjük, de stí­lusjegyeik alapján a 16. század közepére, második felére keltezzük őket. NAGY BIMBÓS KÁLYHA A csempék anyaga igen finoman soványított, fehérre vagy halványbarna színűre égett cserép.

Next

/
Thumbnails
Contents