Boldizsár Péter-Kocsis Edit-Sabján Tibor: A diósgyőri vár középkori kályhacsempéi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 6. Miskolc, 2007)

ANJOU-KORI KÁLYHÁK - II. SZOBORALAKOS KÁLYHA CSOPORTJA (VIII-XXXIII. TÁBLA)

13. kép. Sárkányos domborművű csempe hátoldala az ujjbenyomkodásokkal 14. kép. Külön fölragasztott keret a csempe előlapján felvitt agyaggal kialakította az elnagyolt léckeretet, amit aztán általában a csempe belső oldalán az ujjával elsimított. Ezután építette össze a csempelapot a korongolt, fiókos hátrésszel. A munka már egészen szikkadt állapotban történhetett, ezért a hátrész gyakran levált, vagy elvált, így előfordult, hogy mázazáskor becsurgott az illesztésbe a vékony máz. Ebből adódóan a hátrész néha úgy levált, mintha nem is lett volna hátrésze a csempének. Ezt az egyedi, kézi csempeformálásból adódó problémát a kályhás is kitapasztalta, mert néha az illeszkedési felületeket sűrűn bevagdalta, vagy fésüszerű eszközzel bekarcolta, hogy jobban tapadjanak az összeragasztott elemek. A fiókot elég sarkosan, csücskösen képezte ki, és belülre általában nem nyomott be plusz agyagot, legfeljebb ujjal simította el az illesztést. Ha szükséges volt, a kályhásmester néha még rádolgozott egy kis agyagot a fiók külső oldalára is. 15. kép. Előlap és hátoldal összeragasztása, illetve elválása A sarokcsempék összeépítése: A sarokcsempét hátrésszel ellátott egész- és egy félcsempéből állították össze. A hátrészeket a leendő sarokéi helyén, az előlaphoz közel, kb. 45 fokos szögben éles késsel lemetszették. Ezután az egymás mellé illesztett csempék élei közé rakták a sarokrész oszlopát, amelyet kívül szintén 45 fokos szögben metszettek le, így alakítva ki a sarokélt. A sarokélre plasztikus díszítésű kúszólevelet ragasztottak - ezek alatt feltehetően beszurkálták vagy bevagdalták a sarkot a jobb tapadás érdekében. A szarvasos sarokcsempe (8. típus) esetében a sarokélt hosszú, ferde, elnagyolt bemetszésekkel tették érdessé. Ez a kötélfonatra is hasonlító felület valószínűleg nem önálló díszítés volt, hanem a kúszólevelek felragasztását szolgálta. Téglalap alakú, zárt előlapú csempék: Feltehetően dongás, kivágott hátrésszel rendelkeztek, de csak pici sarokrészek maradtak belőlük, így itt csak az állapítható meg, hogy a korongolási nyomokat jól eldolgozták. Áttört előlapú, szőlőleveles, négyzetes csempe: A kályhásmester az ekkor még zárt csempelapra szabadon mintázta rá az indákat és szőlőleveleket, ezeket átfúrta és a szélein bevagdosta, hogy a két agyagréteg jól összetapadjon és egymásba nyomódjon, majd az előlaphoz hozzáépítette a fiókos hátrészt. A keret alul és felül szélesebb és előreugróbb, mint kétoldalt. Ezután került sor az indák és levelek kivágására - az előlap áttörésére. A csempe alsó, középső szőlőszárán sűrűn ráragasztott és ellapított gömböcskékkel hosszúkás szőlőíürtöt alakított ki. Ezután még rátett agyagcsíkokkal, levélerezetekkel és újabb indákkal gazdagította a csempék mintázatát.