Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István: B.-A.-Z. megye várai az őskortól a kuruc korig (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 5. Miskolc, 2007)
Bevezetés
kortársak vagy az utókor. Az újabb történeti kutatás megállapításainak köszönhetően ma már egyértelmű, hogy a középkor végén és a török hódoltság korában létezett, s általában a castellum néven szereplő nemesi lakóhelyek - kastélyok - valamilyen védőöwel vagy legalábbis lőrésekkel is rendelkeztek, sőt, ezek megléte a gyakran csak curia vagy domus megnevezéssel illetett objektumoknál sem zárható ki. S bár a ma lőréses cmteremfallal övezett templomok jelentős részénél valószínűsíthető, hogy gyakran csak szimbolikus „megerődítésük" már a 18-19. századra esett, régészeti adatok hiányában ezek sem kerültek kizárásra a várak köréből, ahogy a már inkább erődnek nevezhető 16-17. századi nagyméretű erődítmények sem. A kötetben tehát a „vár" gyűjtőfogalomként jelenik meg, s a szerzők még kísérletet sem tesznek az egyes kategóriák szerinti osztályozásra. Emiatt nem használják a kutatásban ugyan elterjedt, de máig közelebbről nem definiált s eléggé történelmietlennek tűnő „kisvár" fogalmát, 1 de az ugyancsak még nem eléggé behatóan elemzett „motte" azaz földhalomvár kifejezéssel is csak a kutatástörténet esetében élnek. Bonyolultabb ennél a „sánc" kifejezés használata, ahol még ennyire sem sikerült egy egységes megoldás kimunkálása. Számos kutató felvetette ugyan, hogy a várak árkainak külső oldalán emelkedő földfeltöltés - melynek anyaga legtöbbször az árok ásásából származik - tulajdonképpen nem is sánc, az ugyanis az árok belső oldalán kell, hogy emelkedjen, néha fa vagy épp kőszerkezettel a magjában. A kőből-földből készült külső „földművek" korrekt megnevezése azonban még nem alakult ki, ahogy a „földsánc", „kősánc" vagy épp a „sáncárok" fogalom sem egyértelmű, ezért némelyik leírásban még találkozik e problematikus megnevezésekkel az Olvasó. Ezzel szemben a sáncvár megnevezés alatt egyre inkább a csak fa-föld szerkezetű védővonallal övezett őskori vagy korábbi középkori, általában nagy kiterjedésű erősségeket érti a kutatás. Végül a földvár megnevezés vonatkozásában már konszenzus alakult ki arról, hogy ezzel - megfelelően a középkori írott források szóhasználatának - csak az elpusztult erősségeket lehet korrekt módon megnevezni, függetlenül azok „falainak" építőanyagától. Számos őskori és néhány fiatalabb erődítmény esetében azonban még ma is él ez a hagyományos, pontos tartalom nélküli megnevezés, s erről a kötet szerzői sem tudtak mindig lemondani. Végül utalni kell arra, hogy a jelen kötettel induló vártopográfiai váUalkozásunk nem az egyetlen az országban. Hamarosan napvilágot lát az MTA Régészeti Intézete kiadványaként Tolna megye erősségeinek feldolgozása Miklós Zsuzsa tollából, s dolgozik Dénes József is a nyugati határszél megyéinek várkataszterén. Ezek jellege s természetesen felépítése bizonyára számos ponton eltér a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét bemutató jelen kötettől, bár egymás tapasztalatait igyekeznek hasznosítani a szerzők. Nem konkurenciáról van tehát szó, hisz a kutatásnak csak hasznára lehet, ha minél több megye váradattára áll rendelkezésére. Egyesületünk azonban reméli, hogy ezek a munkák is beilleszkednek - legkésőbb második, harmadik kiadásukkal - az országos vártopográfia rendszerébe. Ez remélhető az említett somogyi kötet esetében is természetesen az őskor és a római kor erődítményeivel kiegészítve. Ugyanakkor tervezzük saját sorozatunk folytatását is, hasznosítva jelen kötet tapasztalatait, a következő években Heves és Fejér megye vártopográfiáját kívánjuk közreadni. Visegrád, 2007 tavasza A Castrum Bene Egyesület Vezetősége 1 Megyebéli példát említve, ha a példaszerűen feltárt keleméri Mohosvár „kisvár", akkor hol van az 1300 körüli időszak nemesi építkezéseinek „nagyvára"?
