Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István: B.-A.-Z. megye várai az őskortól a kuruc korig (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 5. Miskolc, 2007)

I. A terepen ma is meglévő őskori, középkori és kora-újkori erődítmények

55. MISKOLC-DIÓSGYŐR-VÁR A Bükk-hegység K-i részén, a Szinva-völgyet délről határoló Bányabükk-hegy lábánál emelkedő alacsony sziklatömbön épült erősség nem csupán a megye, de egyúttal az ország egyik legjelentősebb és legismertebb középkori világi épülete (9. kép). Kutatástörténetének kezdetei ennek megfelelően a 19. század közepére nyúlnak vissza, azonban ennek áttekintése - de akár első, 1934^1936 között, majd 1955-től 1973-ig folytatott újabb ásatásainak akár vázlatos értékelése, nem szólva környezetének jelenleg is folyó régészeti vizsgálatáról vagy épp műemlékvédelméről - külön köteteket igényelne. Emiatt a következőkben a jelenlegi állapot tömör ismertetése után csupán a várat tárgyaló alapmunkákat - a monografikus igényű feldolgozásokat és a kutatási beszámolókat - vesszük sorra, majd történetének legfontosabb korszakai felsorolását követően építéstörténetének legjelentősebb, elsősorban vitatott kérdései kerülnek tárgyalásra, annak érdekében, hogy elősegítsük e kötet használóinak további tájékozódását. A vár mai megjelenését alapvetően meghatározzák a mészkőtömb legmagasabb részét elfoglaló, közel szabályos téglalap alaprajzú, 45x55 méteres méretű, négy saroktornyos palotaépület magasan álló, az 1960-1970-es évek műemléki felfogásának megfelelően kiegészített romjai - a tornyok esetében ez legalább négy szintet jelent, míg a közöttük húzódó négy épületszárny közül elsősorban délen és nyugaton maradtak meg az emeleti falszakaszok. A földszint szárnyanként eltérő térbeosztása és nyílásrendszere végig jól követhető - beleértve a K-i kápolna, az É-i kapualj csekély eredeti részleteit vagy az egykori É-i emeleti nagyterem alatt volt nyitott árkádsor rekonstrukcióját. A Ny-i és a D-i szárnyban, valamint a DK-i részen bemutatásra került az épület előzményének íves falvonulata is. Az épületszárnyak egykori emeleti elrendezésére - az említett külső falakban megmaradt, átalakítások nyomait mutató ablaknyílások, fülke- és boltozatmaradványok mellett - elsősorban a saroktomyok belső falai utalnak. Ezek őrizték meg az É-i nagyterem bordás boltozatának homlokíveit, de itt találjuk meg a legtöbb, nagyrészt hitelesen kiegészített emeleti nyílást is. A tornyok felső az alsó épületrészektől eltérő falstruktúrát mutató emeleteinek hangsúlyos eleme a két szinten megjelenő kőkonzolsor. Az É-ra nyíló várkapu már a 2000 körüli legutóbbi felújítás során megépített téves rekonstrukció, beleértve az ott elhelyezett címerkövet is. A sziklatömb lábánál szabálytalan, lesarkított négyszög alaprajzú, kívül kváderburkolattal épített, mintegy 100x90 méteres kiterjedésű külső fal övezi a palotaépületet, egykori belső folyosó valamint É kivételével oldalanként egy-egy ikertornyos - tényleges vagy jelképes - bejárat jelentős részleteivel. Közülük a Ny-i előtt épült meg egy modern híd. É-on egy többszintes ágyúkazamata maradványa látható. A külső falgyűrűn belül a palota É-i homlokzatához kívülről számos építmény többé-kevésbé kiegészített maradványai csatlakoznak, így az egykor keleten állt hídhoz csatlakozó kapuszoros, a nyugatról bevezető széles, É felé négyzetes (torony) építménnyel ellátott „királylépcső", valamint az ezekre részben ráépült ÉK-i ágyúrondella és az ÉNy-i, sokszögű ágyúbástya. A külső vár ÉNy-i sarkában egy konyha részletei, főként délen korábbi falvonulatok jelzése. Végül a külső fal vonalát széles, kívül egy nagyrészt még ismeretlen ellenfallal övezett, mintegy 25 méter széles egykor vízzel töltött árok követi, mellette található ÉNy-on a még csak részben feltárt ún. huszárvár. A várral foglalkozó korai szakirodalomból kiemelendők Wenczel Gusztáv 1879-ben,

1 Kandra Kabos 1879-ben és 1885-ben,

2 s különösen Szendrei János 1927-ben

3 napvilágot látott, elsősorban történeti vonatkozású munkái. A királyi erdőigazgatóság által végeztetett első, ma már inkább romeltakarításnak nevezhető feltárásról nem készült beszámoló, az ekkor tett megfigyeléseket a helyreállítási munkák 1953. évi megindulását követően közzétett kisebb összefoglalásokban

4 hasznosították. Az újabb ásatásokat 1961-ig irányító Komáromy József és Lócsy Erzsébet közül az előbbi szakember számos kisebb beszámolót jelentetett meg.

5 A legfontosabbak a kutatást 1963-tól végző Czeglédy Ilona előzetes beszámolói az 1963. évi

6 és az 1964. évi

7 ásatásokról (54. ábra). A kutató emellett számos kisebb összefoglalást is

8 közzétett, melyekben azonban már az előző munkáiban megfogalmazottaktól eltérő építéstörténeti koncepcióval találkozunk. Nagyszámú részlettanulmány

9 után 1988-ban jelent meg a várról készített kandidátusi disszertációjának nyomtatott változata, mely az ebből adódó terjedelmi korlátok ellenére máig a legrészletesebb, monografikus igényű feldolgozása az addigi kutatásoknak.

10 Két fejezete egy 2000-ben kiadott, a várárok és a külső területek ásatását újabban folytató Lovász Emese által szerkesztett, részben népszerűsítő jellegű kötetben

11 is újraközlésre került. Az újabb irodalomból kiemelendő még a Borsod megyei vártopográfia elsősorban tudománytörténeti összefoglalása,

12 a helyreállítást tervező Ferenczy Károly tanulmánya,

13 Bessenyei József kötete a vár és uradalma 16. századi történetéről,

14 ugyanő és Draskóczy István feldolgozásai Miskolc történeti monográfiájában

15 s végül a korábban feltárt leletanyag megkezdett rendszeres feldolgozásának első eredményei.

16 A vár tervezett kiépítéssel kapcsolatban Szekér György által 2002-ben készített „megvalósít-