Fischl Klára, P.: Ároktő-Dongóhalom bronzkori tell telep (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 4. Miskolc, 2006)

5. A HATVANI ÉS A FÜZESABONYI KULTÚRA TELEPEI ÁROKTŐ-DONGÓHALMON (Összefoglalás)

A hatvani kultúra előkerült leletanyaga arról tanúskodik, hogy a legelső települési réteg a kultúra korai (1-2. fázis, kora bronzkor-középső bronzkor fordulója) időszakábanjött létre. A hatvani kultúra monografikus feldolgozása Kalicz Nándor nevéhez fűződik (KALICZ 1968, 110-190). Az általa összegyűjtött leletanyagok és lelőhelyeik tanulmányozása során arra a véleményre jutott, hogy a hatvani kultúra a kora bronzkor 3. periódusában alakult ki és élete a középső bronzkor 1. periódusáig tartott. Életének első szakaszában a Nagyrév-kultúra északi szomszédja volt. Településterülete a Tisza felső folyásától az Ipoly völgyéig húzódott, majd délre húzódott és elfoglalta a nagyrévi településterület egy részét (Tószeg, Nagyrév, Tiszaug). Ez a déli expanzió Kalicz Nándor szerint már a hatvani kultúra fiatalabb periódusában zajlott. Ebben az időszakban jelennek meg a hatvani fazekasságban az árkolt bütykös, kannelurás kerámiadíszítések. A középső bronzkor 1-2 fordulóján a füzesabonyi kultúra a FelsőTisza-vidéki, hernádvölgyi területekről kiterjesztette hatalmát a hatvani kultúra teljes települési területeire is. Ezt a történeti képet foglalja össze Kalicz Nándor az 1984-ben a kultúráról írt rövid tanulmányában is (KALICZ 1984). Kalicz Nándor összefoglaló tanulmánya után néhány kisebb leletanyag-közlést leszámítva (DINNYÉS 1980; SOMOGYVÁRI 1984; KŐVÁRI 1986; SZABÓ 1994; GÁL 2004) a kutatás elsősorban a hatvani kultúra késői szakaszát érintő leletanyagokkal foglalkozott, főleg az elterjedési terület nyugati, déli vidékeiről (Nógrádi dombvidék: TÁRNOKI 1988; KOVÁCS 1989; Jászság: STANCZIK 1988). A 60-as évek második felétől kezdve folyamatosan került sor olyan ásatásokra, melyek leletanyaga a hatvani kultúráról szerzett addigi ismereteinket számos ponton módosította. A jászdózsai (STANCZIK 1988), bujáktarisznyapart-kerekdombi (TÁRNOKI 1986; 1996; 2006), bag-peresdülői (TÁRNOKI 1986; 1988), Aszódmanyiki (TÁRNOKI 1986; 1988) és szelevényi (FISCHL 1997) leletanyagok közzététele mind azt igazolták, hogy a középső bronzkor 2-3 periódusában a hatvani kultúra a Nógrádi dombság, a Jászság és a Tiszazug területén tovább él. E területek tehát nem tartoztak a füzesabonyi kultúra tényleges településterületéhez. A Borsodi Mezőségben illetve a Hernád és a Sajó völgyében ugyanakkor a füzesabonyi kultúra valóban felváltotta a hatvani kultúrát. E területeken tehát a hatvani kultúrának csak a korai szakaszába sorolható leletanyag található meg. A törökszentmiklós-terehalmi teli település (TÁRNOKI 1992; 1996) illetve a fent felsorolt leletanyagok feldolgozása során Tárnoki Judit doktori disszertációjában alakította ki a hatvani kultúra új belső időrendi felosztását (TÁRNOKI 1996, 92-96). A 4 fejlődési szakaszból az 1. fázist a magyar kora bronzkor végére (RBA1) keltezte, míg a 2-4. fázisokat a magyarországi középső bronzkor 3 periódusára (RBA2-BB1). Az utolsó fázis (4. fázis) a koszideri időszaknak felel meg. Tárnoki Judit besorolása szerint a jászdózsai település a teljes hatvani fejlődési folyamatot reprezentálja.

165 A törökszentmiklósi teilen az 1-3 fázisok leletanyaga található meg. A 3. fázisba sorolható az aszódi telep 3 rétege és ennek temetője Bagón. Ez az az időszak („füzesabonyizáló fázis"), amikor a füzesabonyi kultúra jelentősen befolyásolta a hatvani kerámiaművességet, szemben a korábbi periódussal (2. fázis), amikor még az ellentétes irányú folyamatok a jellemzőek, vagyis jórészt a hatvani kultúra hat a füzesabonyi kultúra fazekasságára. A bujáki és a szelevényi leletanyagok a koszideri korszakba (4. fázis) sorolhatók. A tipológiai értékelő fejezetben az ároktői leletanyaghoz párhuzamként felhozott hatvani leletanyagok (Tiszalúc-Dankadomb, Törökszentmiklós-Terehalom 11-8. rétegek, Tarnaméra-Uszoda, Hatvan-Delelő) mind a kultúra korai, kora bronzkor végi, középső bronzkor eleji periódusába sorolhatók. A késői, esetleg koszideri korú, fent felsorolt hatvani lelőhelyek leletei az általános középső bronzkori házikerámiától eltekintve nem mutatnak hasonlóságot az itt bemutatott leletanyaggal.

166 Az ároktői Dongóhalom következő lakói a füzesabonyi kultúra

167 népéhez tartoztak. A füzesabonyi 165 Sajnos Stanczik Ilona a doktori disszertációjában a korai és klasszikus rétegek leletanyagát nem, csak a Tárnoki-féle 3-4. fázis kerámiáját dolgozza fel. 166 Kivételt képez a 398-as táltöredék, melynek párhuzamát a koszideri korú, szelevényi, hatvani kultúrába sorolható leletanyagból ismertettük, és mint ilyet a füzesabonyi kultúra időszakának importleleteként értékeltük. 167 A füzesabonyi kultúra keleti határa az Eger-Laskó patakok mentén húzódhatott, e patakok Tiszába ömlésének pontja pedig a déli határterületet jelöli ki számunkra. A Tisza mindkét partján megtalálhatók a lelőhelyek, nyugaton a Hortobágy folyó képezi a határt, majd a Kraszna mentén érintkezik a településterület a gyulavarsándi kultúra népességével. A kultúra területe innen a Beregi síkságon, a Latorca völgyében, a Kelet-Szlovák Alföldön, a Kassai medencén és a Szepességen át a lengyel Kárpátok lábáig, a San és Dunajec folyók völgyéig tart. E dolgozat a magyar terminológia szerinti füzesabonyi kultúra fogalmát használja. Vagyis ezt az anyagi műveltséget elválasztja az otlományi és a gyulavarsándi kultúrák körétől. Ennek értelmében a kultúra kezdete a Bóna kronológia szerinti középső bronzkor kezdetével áll szinkronban (RBA2), végét pedig a koszideri időszak zárásával kapcsolhatjuk össze (RBB1). Területéhez e felfogás szerint nem tartozik a Berettyó és a Hármas-Körösök vidéke, valamint a romániai lelőhelyek. E területek anyagi műveltségét a gyulavarsándi kultúra néven (általános összefoglalása: BANNER-BÓNA 1974, BÓNA 1975, 121-144; SZ. MÁTHÉ 1988; BÓNA 1992a, 30-32) leválasztjuk a füzesabonyi kultúra leletanyagáról. A kérdéskörrel foglalkozó nemzetközi kutatás véleményének összefoglalására T. Bader vállalkozott (BADER 1998). A nemzetközi szakirodalomban újabban az Otomani-Füzesabony-kultúra (OFK) elnevezést olvashatjuk (OLEXA 1992; BADER 1998, 69, 71, 74; KULTÚRA OTOMANI-FÜZESABONY 1999; MIEDZY MYKENAMI A BALTIKIEM 2002; KOÓS 2003, 301). E dolgozat azért ragaszkodik a füzesabonyi kultúra elnevezéshez, mert az OFK fogalomkörbe is beletartozik az általunk gyulavarsándi kultúrának