Fischl Klára, P.: Ároktő-Dongóhalom bronzkori tell telep (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 4. Miskolc, 2006)

1. RÉGÉSZETI KUTATÁSOK ÁROKTŐ-DONGÓHALMON

1965-ben a helyi termelőszövetkezet két silógödröt mélyített a halom területén. E munkákhoz kapcsolódva 1966. május 16. és június 17-e között a Herman Ottó Múzeum régészei, Kemenczei Tibor és K. Végh Katalin végzett régészeti leletmentést a lelőhelyen. Ez alkalommal lehetőség nyílt a bronzkori település teljes rétegsorának tisztázására és településtörténeti megfigyelésekre is. A lelőhelyen további 15 csontvázas sírt tártak fel (K. VÉGH 1970, 82-85). Az ásatok a feltárás során a már kiásott déli silógödör déli fala mentén jelölték ki az 1 méter széles és 43 méter hosszú 1. szelvényt. Ezzel tulajdonképpen a silógödör falának függőlegesre igazítása történt meg. Ezek után a silógödör aljában 4x4 méteres szelvényeket jelöltek ki (2-10. szelvények), melyekben csak a munkagépek által még ki nem termelt alsó rétegeket lehetett feltárni kb. 170-200 cm-es mélységtől lefelé. A két silógödör közti területen találhatók a 11-14. szelvények. E szelvények esetében a település teljes rétegsorának feltárására sor került (7. kép). Az ásatás mélységadatait az 1. szelvény déli falánál kifeszített elméleti egyeneshez mérték be, mely egyenes mentén a kezdőponttól 23 méterre, a domb legmagasabb pontján jelölték ki az ásatás fix pontját (15. kép). Jelen dolgozatunkban ennek az ásatásnak a feldolgozására vállalkozunk. A feldolgozás módszertana A többrétegű települések ásatásának azt a módszerét, hogy a települési jelenségek pontos megfigyelése és kibontása során rétegről rétegre lefelé haladva az egykori valós felszínt kísérli meg az ásató rögzíteni és az előkerült leletanyagot e felszínhez, illetve annak jelenségeihez köti, nem mindig alkalmazták a hazai régészet elmúlt 150 éve során. Márton Lajos tószegi ásatásainak második felében és Roska Márton Pécskán sikeresen használták a 20. század első évtizedeiben, majd sajnos hosszú időre feledésbe merült. Bóna István és Stanczik Ilona alkalmazta újra a 60-as évektől kezdve a tószegi és jászdózsai ásatásokon. A feldolgozásnál, illetve a jelenségek és a leletanyag értékelésénél nehézséget jelentett, hogy az 1966-os ároktői ásatás során a szelvényekben nem a valamikori járószintek figyelembevételével, hanem ásónyomonként (kb. 30 cm) haladtak lefelé. Ennek megfelelően az előkerült leletanyagot általában a szelvényszám majd az ásónyom vagy a mélység centiméterben való megadásával jelölték meg csomagoláskor. Egyes esetekben a csomagoláson feltüntették a megfigyelt jelenséget is. Az ásatáson használt feltárási módszer miatt az őskori valóság pontosabb rekonstruálása és a bizonytalansági tényezők minimumra csökkentése érdekében a jelen feldolgozást közvetlenül megelőző leltározás kezdetekor minden eltérő feliratú leletanyag-egységnek folyamatos sorszámot adtunk. Ezzel utólagos „stratigráfiai egységeket" határoztunk meg, melyek részben megfeleltethetők az ásatási dokumentációban olvasható illetve a metszet és felszínrajzokon megfigyelhető jelenségeknek. A leltározás során 5306 db tételt rögzítettünk. A leltározáshoz MS Access adatbáziskezelő programban létrehozott űrlaprendszert használtunk. A leltározási struktúra (8. kép) azon alapult, hogy egy több ezer kerámia6. kép: Az 1930-as ásatás helyszíni vázlatrajza Abb. 6: Grundriss der Ausgrabung von 1930