Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1. Miskolc, 2000)

ELŐSZÓ

ELŐSZÓ A hazánk északkeleti sarkában található füzéri vár nem csupán egyedülálló tájképi szépsége miatt emelkedik ki középkori műemlékeink sorából. Bár egykori épületeiből már nem sok maradt ránk - közülük mégis külön említést érdemel gótikus kápolnája - a történettudomány szakemberei - a történészek, régészek, művészettörténészek és művelődéstörténészek - számára legalább ugyanilyen jelentőséggel bír az a különleges forrásgazdagság, amely e ma is nehezen megközelíthető hegyi vár egykori életéről tanúskodik. Talán nincs még egy erősség a Kárpát-medencében, amelyről olyan nagy számban maradtak fenn részletes 17. századi összeírások és leltárak, mint a füzéri vár esetében. De az szinte biztos, hogy ma ez az egyetlen olyan várunk, ahol a korabeli leírások ilyen eredményesen lennének összevethetők a modern régészeti kutatás - ásatás és az álló épületrészeket érintő falkutatás - által hitelesen meghatározott egykori állapottal. Bár az épületszárnyakból a legtöbb esetben csak a földszint vagy a pince maradványai kerülnek elő a teljesen még be sem fejezett feltárásokból, a vár utolsó korszakának rekonstrukcióját még egy olyan leletcsoport is elősegíti, amely szempontjából a füzéri vár ugyancsak egyedülállónak látszik a korszak épületei között, s ezek a kályhacsempék. Jelenleg, amikor erődítményeink régészeti kutatását még sokkal inkább a műemlékvédelem aktuális és sürgető szempontjai, mint a tudományos, történeti érdeklődés határozza meg, nehezen magyarázható meg az a formai és mennyiségi gazdagság, amelyet a feltöltési és pusztulási rétegekből előkerülő egykori kályhaalkatrészek mutatnak. Az embernek szinte az az érzése támad, hogy a vár egykori birtokosai szinte modern műgyűjtőként jártak el, amikor várbeli palotáik teremsorát változatosabbnál változatosabb kályhákkal látták el. Ezen különleges vár kora újkori életének lehető legsokoldalúbb feldolgozására vállalkozott jelen munkájában Simon Zoltán, akinek megadatott, hogy már a középiskola padjaiból kikerülve dolgozzon annak feltárásán, majd másfél évtizeddel később annak irányítását is átvegye. Azt hiszem, nehezen lehetett volna alkalmasabb kutatót találni erre a feladatra. Bár az örökifjú szakember hogy némi szerénytelenséget is felvállaljak - támaszkodhatott arra a kismonográfiára, amely ugyancsak a Herman Ottó Múzeum kiadásában jelent meg az első ásatások után Juan Cabello s e sorok írójának tollából -, mégis szinte az egyetlen a szakterület képviselői között, aki egy középkori illetve kora újkori épületre vonatkozó teljes forrásanyag területén otthonosan mozog. Közismert ugyan, hogy egy 17. századi vár megfelelő értékelése elképzelhetetlen a vonatkozó levéltári források kiaknázása nélkül, csak a rétegmegfigyelésekre és a leletekre támaszkodva. Mégis alig találkozunk olyan - nyáron a hegytetőn tűző napon dolgozó - régésszel, aki ősszel-télen a hagyományos történészkutató alaposságával tárja fel a levéltárak hűvös csendjében ránk maradt írott emlékeket. Egy, manapság talán már kissé elcsépeltnek tűnő kifejezéssel élve komplex történeti munkát tart tehát kezében a Tisztelt Olvasó, egy többéves kutatási szakasz lezárását, amely már csak azért is alapmű lesz, mivel még nem született hozzá hasonló. Csak remélhető, hogy példáját követve hamarosan kötetek tucatjait olvashatjuk hazánk építészeti-történeti emlékeiről. Mindezen értékelő szavak után azonban nem hallgatható el az sem - s ez semmiképp sem csökkenti a munka értékét, csupán használóját kívánja óvatosságra inteni -, hogy a füzéri kutatás mindezen egyediségéből adódóan a szerző néha nem tudta elkerülni a csábító hipotézis-rendszerek csapdáját. A vár nagyfokú pusztulása miatt és hasonló vizsgálatok hiánya miatt sokszor talán túl me-