Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1. Miskolc, 2000)

ÖSSZEFOGLALÁS

ÖSSZEFOGLALÁS Dolgozatunkban megkíséreltük felvázolni egy középkori eredetű vár kora újkori történetét, összegyűjteni az ott zajló mindennapi életről beszerezhető információkat. Legfontosabb tapasztalatként talán az szűrhető le, hogy az egyetlen szempontú vizsgálatok könnyen tévútra vezethetik a kutatót. Meggyőződésünk, hogy még az egymást kiegészítő, különböző eredetű információk együttesen sem adhatnak hiánytalan képet. Mindazonáltal bizonyos jelenségek, tendenciák kirajzolódni látszanak. Hogy ezek a jelenségek, tendenciák mennyire tekinthetőek általánosabb érvényűnek, csak több, hasonló korú és helyzetű objektum összehasonlítása dönthetné el. Füzér tipikus, nem rezidenciális jellegű, magánföldesúri várként lépett a 16. századba. Amíg urainak törzsbirtokához tartozott, fontos funkciókat töltött be. Itt őrizték a kincstárat, s mentsvárként is szóba jöhetett. Innen irányították a hozzá tartozó uradalom gazdasági és politikai életét. Alkalmanként szállásul is szolgált erre járó birtokosai számára. Ehhez azok rangjához végső soron méltó, de mivel fontossága a rezidenciákhoz nem volt mérhető - azokhoz képest sokkal szerényebb körülményeket biztosított. Ezek a körülmények a várbeli épületek kevésbé reprezentatív részleteiben, a kis számú, de mégis a szerényebb luxus kategóriájába tartozó tárgyakban nyilvánultak meg. Azonban ezek a részletek (cserépkályhák, árnyékszékek, reneszánsz kőfaragványok, luxuskerámia) is jelentős fáziskéséssel jelennek meg itt, legalábbis a nyugati országrészhez, vagy fontosabb központokhoz képest. Hasonlóan későn jön létre egy fontos gazdasági objektum, a sütőház, mint önálló egység is. A vár mindennapi életében használt tárgyaknál melyeknek legalább annyira a környékre is jellemzőeknek kell lenniök, mint a várra - is inkább erős konzervativizmus érhető tetten. A kerámiaedények esetében a peremformák és a díszítőmotívumok sok tekintetben a korábbi korszakban használtak folytatásának tekinthetőek, a máztechnika az edények esetében csak későn terjed el. A tisztázatlan politikai helyzet és a haditechnika fejlődése már a 16. században kikényszerítette az addig középkori jellegű, tűzfegyverekkel nem számoló védelmi rendszer korszerűsítésének megkezdését. A várat régóta birtokló és tradicionális módon működtető Perényiek kihaltával gyorsan lezajló gyökeres változás állt be a vár életében. Az új birtokosok számára a füzéri uradalom immár csak egy, törzsbirtokaiktól távol eső, elszigetelt, nem is túl fontos birtoktömb maradt. Azt a funkciót, melyet a Perényiek számára betöltött, nem láthatta el többé. A majorsági gazdálkodási mód előretörésével párhuzamosan az uradalom gazdasági súlypontja kikerült a várból. A birtok gazdasági és politikai vezetése a tiszttartó kezébe került, ezzel együtt a várnagyi tisztség jelentősége erősen viszszaesett. Ez a folyamat jól nyomon követhető a tisztséget betöltő egymást követő személyek társadalmi súlyán is. A megváltozott helyzet a 17. század kezdetére már tisztán áll előttünk. Addigra a vár szinte minden korábbi funkcióját elvesztette, vagy legalábbis az elvesztés folyamata már igen előrehaladott stádiumban volt. Megkezdődött a gazdasági háttér, az uradalom lassú eróziója is. A 17. század folyamán már szó sincs semmiféle luxuscélú építkezésről, az akkori átalakítások már csak a működőképesség fenntartását célozzák, vagy védelmi jellegűek. A csökkenő jelentőség tükröződik az előkerült leletanyagban is: luxusnak már nyoma sincs, sőt a várba alighanem már csak a silányabb minőségű termékek jutottak fel. Még a megmaradt funkciók (terményraktár, börtön) is egyre veszítettek fontosságukból. Bár az uradalmat még mindig a vár tartozékának nevezték, a helyzet valójában már fordított volt: tartozott az uradalomhoz egy olyan épület - a vár -, melyet ideig-óráig még lehetett használni valamire. A 17. század közepén még történt egy kísérlet arra, hogy a várat erőddé alakítsák, de ennek már különösebb jelentősége nem volt - egy ilyen ízig-vérig középkori sasfészek, mint Füzér már csak a terepadottságok miatt sem volt alkalmas erre a szerepre. Amikor 1676-ban a császári katonaság felgyújtotta a várat, annak napjai már egyébként is meg lehettek számlálva. Egy letűnt kor minden szereptől megfosztott, elhanyagolt, megújhodásra képtelen hírmondója volt.