Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1. Miskolc, 2000)
A MINDENNAPI ÉLET EMLÉKEI
a várbeli személyzet számára. 1625-ben a porkolábnak és egy szolgájának, a két virrasztónak és a sütőasszonynak szerződés szerint járt napi két cipó. Húsfélék A várban fogyasztott húsféleségekről és azok mennyiségéről Datz Márton feljegyzései bőséges forrást jelentenek. Megtudjuk például, hogy a majorságban 1623-ban 12 apró bárányt, 5 juhot, 24 disznót, 2 ökröt és 3 tehenet, 1624-ben 19 disznót és 2 tehenet, 1625-ben 33 juhot vágtak le az „abrakosok" (azaz a várbeli személyzet) számára. Arról, hogy mennyi baromfit vágtak le, érdekes módon nem esik szó, pedig bizonyosan fogyasztották azt is. A majorság leltárai szerint tyúkokat, ludakat, récéket, pulykákat és galambokat tartottak ott. Vadhúsról sem esik szó, pedig a vidék vadban igen gazdag. A vár alatti vadaskertben gímszarvasok is voltak. Egy-egy ártány - mint láttuk - általában hozzátartozott a személyzet fizetéséhez, de ezeket alighanem családjuk nevelte a faluban. Datz 7-12 naponként vásárolt is 3-16 font húst az udvarház konyhája és az abrakosok számára. A húst Füzéren, Göncön, Bisten, Kenyhecen, Kassán, Újhelyen, Szepsiben és Szinán vásárolta. A borjúhús fontjának ára ekkortájt 4-8, a tehénhúsé 3-6 pénz volt (összehasonlításként: 1626-ban egy egész borjút 1,75 forintért adtak). 1670-ben azt állítják, hogy a várbelieknek hetente 4 font hús járt. 467 1626-ban kétszer pacal is került az asztalra. Datz egy év alatt hatszor vett halat, különböző helyeken (Patakon, Kassán, Újhelyen és Göncön). A hering darabja 6-8 pénz volt, egy szárított harcsát 34 pénzért lehetett venni. Ezeken kívül csíkot, „paraszt" halat és valamilyen fajtájú szárított halat vásárolt még. Az ásatáson igen nagy mennyiségű állatcsont került elő. Ezek - úgy tűnik - leginkább kiskérődzők és baromfiak csontjai. Az anyagban halcsont is előfordul. A nagyobb testű állatok húsát talán már kicsontozva vitték fel a várba. 468 Egyéb élelmiszerek Bár erről nem szólnak az írott források, a várbeliek minden bizonnyal növényi eredetű ételeket is fogyasztottak. A várban raktározott lencse, borsó, káposzta, tejtermékek, zöldségfélék minden bizonnyal az ellátást is fedezték. Ez talán a fűszerek 467 MOL E. 244. (Minutae Expeditiones camerales), 25. cs, november, 127. 468 A csontok archaeozoológiai vizsgálata pontosítani fogja ezeket az adatokat. egy részére (só, ecet, méz) is érvényes. A csípős ízt tormával érték el. E fűszer használatát a konyhában (21.) 1620-ban említett tormareszelő bizonyítja. 1625-ben a számtartó Újhelyről hozatott 40 pénzért egy új tormareszelőt. Italok A katonaság a lőre mellett leginkább sört fogyasztott. Az említett számadáskönyv szerint ha nem lőrét, akkor 6-10 naponként 2-6 légely 469 sört vittek fel a várba. Sör vagy lőre: a kérdést nem befolyásolták az évszakok. A sört a vár alatti sernevelő házban főzték. A serfőző a vár személyzetéhez tartozott. A serfőzdére vonatkozó első adat 1567ből származik, amikor a várbeli személyzet tagja volt Lengyel Szaniszló braxator, bár a sörfőzés régi helyi hagyományára is utalhat az uradalomhoz tartozó Komlós falu neve. Magában a várban nem folyt sörfőzés, de annak alapanyagait, a szuszékokban és hordókban tárolt komlót és árpát az 1620 és 1641 között készült leltárakban megtaláljuk. Ez is a vár raktár voltára utal. 1625-ben Pápay Tamás porkolábnak szerződés szerint napi két icce sör dukált. Hasonló mennyiség járt naponta a két virrasztónak (közülük az egyik választhatott a sör és a lőre között) és - némileg talán meglepő módon - a várbeli sütőasszonynak, Katona Tamásnénak is. 1623-ban az a különleges eset is előfordult, hogy a katonák sem lőrét, sem sört nem kaptak. Több hónapig 8-9 naponta l-l hordó „almavizet" vittek fel a várba számukra. Ez alighanem olyan víz volt, amelybe almát aprítottak. A várbeliek alkalmanként természetesen vizet is ittak. Bár a várban két „kút" is volt, s közülük az egyiket 1665/68-ban „eleven"-nek (tehát forrás által tápláltnak) nevezik, az egyik (éppen az „eleven") már 1620-ban is használaton kívül állt. A nem „eleven" kút talán csak ciszterna volt. Az ebben összegyűlő víz ivásra aligha volt alkalmas, 470 tehát az ivóvizet is hozni kellett. Összecseng ezzel, hogy 1620-tól kezdve emlegetnek vízhordó bőrtömlőket a leltárak (kezdetben egyet, 1623-tól már kettőt). Az 1654-es inventárium a déli szárny nyugati helyiségéről (40.) így ír: „Vagion benne egy 469 Kisebbfajta hordó. Szamota-Zolnai, 1902, 580. Füzéren tíz icce tett ki egy légelyt. 470 Némileg ellentmond ennek az, hogy a ciszterna vizét rendszeresen sózták, ami aligha értelmezhető másként, mint úgy, hogy így próbálták fogyaszthatóvá tenni az esővizet. Azért az valószínű, hogy a sózott esővízre csak végső esetben fanyalodtak.
