Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1. Miskolc, 2000)
A VÁR ÁLTAL BETÖLTÖTT FUNKCIÓK TÁRGYI EMLÉKEI
hogy régi, bevett gyakorlatról volt szó. A tejtermékek feldolgozása azonban még a majorságban történt. Datz Márton számtartó 1625-ben 12 singnyi vásznat hozatott Új helyből „sayt niomo saknak, Juh Tey szűrni es az maiorne kezéhez Turo niomo Saknak". A legtöbb túróból (1670-ben például öt hordóval) és brindzából ( 1623-ban több mint 4 átalaggal - egy átalag brindza 9 forintot ért) volt, de vajból sem volt kevés (1644-ben egyenesen 58 iccényi). Sajtból (egyszer kifejezetten juhsajtból) keveset (maximum 8 darabot) és aprókat találtak az öszszeírások során. A juhsajt és az apró sajt ára darabonként 20 pénz volt. A vajat kannában, sajtárakban és vannákban, a túróféléket hordóban, átalagokban, sajtárban és vendelyben tárolták. A sajtokkal kapcsolatban nem említenek tárolóeszközöket, ezeket alighanem polcokon, vagy felfüggesztve tartották. A tejtermékeket pincékben, s - amíg azt le nem bontották - a kaputorony második emeletén (14. ) gyűjtötték össze. 1670-ben a sáfárházban (77.) is tartottak valamennyit. Zsiradék Az összeírások határozott különbséget tesznek a várban őrzött háj és szalonna között. A különbség mibenléte nem világos. Kézenfekvőnek tűnne, hogy a háj alatt zsírt értettek, de ez esetben furcsa, hogy a hájjal kapcsolatban tárolóedényről nem esik szó. A hájat a 17. század első felében a kaputorony második emeletén (14.), később a kápolna alatti „Szalonnás pincében" (48.) tartották. A legtöbb 1623-ban volt, ekkor 21-et számoltak össze. Ekkor elkülönítették egymástól az ó és az új hájat. A rendszeresen sózott szalonnából mindig több volt, mint hájból (1623-ban például 33). Időnként itt is elárulják, hogy ó, vagy új szalonnáról van-e szó. Legtöbbször a „Szalonnás pincében", vagy ott is tartottak szalonnát, minden bizonnyal felfüggesztve. Fűszerek A sütéshez-főzéshez használatos fűszerek legfontosabbika a só volt. A sót tömbökben tárolták, elsősorban a sáfárházban (17.). A legtöbb sótömböt (összesen 63-at) 1623-ban találták itt. Datz Márton számtartó hamarosan további 12 kősót is vásárolt a vár szükségére. 1625-ben egy esztendő alatt 44 kősó fogyott el a vár és a majorság szükségére, valamint a darabontok fizetésére. Az 1644-ben készült fizetésjegyzék szerint a várban szolgálók járandóságához évente 1-1 kősó is tartozott. A várban a sót sütésre-főzésre, a káposzta, a szalonna, sőt, a kút (!) sózására használták el. Az ehhez képest nagy mennyiségű só ismét arra utal, hogy abból sem csak a napi igények kielégítésére, hanem egyértelműen értékőrzési céllal halmoztak fel ennyit. A sótörés legtöbbször valószínűleg mozsárban történt. A várban a 17. század elején még két, utóbb már csak egy rézmozsár volt. A két mozsár közül az egyik nagyobb volt, valószínűleg ez maradt meg végig. Ennek vasból volt a törője, melyet az elkallódás elkerülése céljából lánc kapcsolt magához a mozsárhoz. Kezdetben a sütőházban (19.) és a konyhában (21.), a 17. század második felében már a sáfárházban (17.) találtak mozsarat. Lehet, hogy a „Malompince" (32.) kézimalmait sóőrlésre is használták. Hasonlóan nem csupán a helybeli sütéshezfőzéshez használhatták az ecetet és a mézet. 1623ban a sütőházból lerekesztett külön ecetesházról (20.) hallunk. Miután az ecetesházat felszámolták (1623 és 1641 között), az ecetet pincében, kizárólag átalagba töltve tárolták. Erre - amint azt 1623ban elárulják - bádogból készült, szűrős tölcsért használtak. Mézből 1620-ban egy fél átalagnyit, 1623-ban hat iccényit (1 kassai icce = 0,85 lf 18 találtak a Kis pincében (37.). Két másik fűszert, a borsot ( 1 fertálynyit) és a sáfrányt (3 fertállyal) 1620-ban a sáfárházban (17.) őrizték. E két utóbbi fűszer mennyisége ismét a felhalmozásra utal. 1625/26-ban a számtartó egy év alatt hatszor vásárolt borsot és sáfrányt, kétszer „szekfűt" is a konyha (aligha csak a várbeli konyha!) számára. A vásárolt mennyiség általában fél lat, vagy egy font volt. Áruk erősen ingadozott. Novemberben például fél font borsért egy forintot és ötven pénzt, májusban egy font borsért egy forintot és 25 pénzt kellett fizetni. A sáfrány ára alacsonyabb és kevésbé ingadozó volt. Egy latért általában 70 pénzt, vagy 1 forintot kértek. A fűszereket Göncön, Eperjesen és Újhelyen szerezték be. 1620-ban a sáfárházban egy borsó ló zsákot, 1623-ban ugyanott egy rézből készült borstörőt találtak. Bónis Ferenc az általa a fuzéri várban hagyott értékei között egy borsszitáló szitát is megemlít. Alighanem salátához 419 használták annak a két, pléhből készült „fa olaios" kis palacknak a tartalmát, melyet 1620-ban a sáfárházban tartottak. 418 Bogdán, 1986., 266. 419 1544: „Fa olayt salátához". Szamota-Zolnai, 1902,
