Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1. Miskolc, 2000)
FŰTŐBERENDEZÉSEK
sűrű, csigavonalú barázdák díszítik. Falvastagsága 8 mm. Egy másik, szintén vörös anyagú, mindössze 4 mm-es falvastagságú, ugyancsak kerek, 3,4 cm magas, tányérka alakú kályhaszem töredéke a „Deákház" nyugati helyiségében (24.), a terrazoszint alól került elő (50. ábra, 3.). Rekonstruálható szájátmérője 10 cm. Hagyma alakú kályhaszemek Mindössze két olyan töredék ismert, mely talán a klasszikus hagyma alakú kályhaszemekhez tartozott. Mindkettő a „Rimay-ház" árnyékszékaknájának (8.) betöltődéséből került elő. A sárga anyagú példány rekonstruálható szájátmérője 8 cm (51. ábra, 1.). Pereme erősen kiszélesedik. Oldalfala egyenletesen szélesedik a has felé. A másik példány vörös anyagú. Szájátmérője 6,4 cm lehetett. Pereme nem szélesebb, mint a falvastagsága. Oldalfala erősen hasasodik (51. ábra, 2.). Hagyományos pohár alakú kályhaszemek A nagyon kevés töredék közül kettő a „Deákház" nyugati helyiségének (24.) utolsó padlószintje alatti feltöltésből került elő (51. ábra, 3.). A két, egymáshoz közel álló példány anyaga vörös, peremük enyhén visszahajlik, oldalfalukat sűrű bordázat tagolja. Az egyik rekonstruálható szájátmérője 13, a másiké 14 cm. A harmadik, mindössze 9 cmes szájátmérőjü, szürke anyagú darabnak csak furcsán visszaugratott oldalfala és pereme maradt meg (51. ábra, 4.). Ez utóbbi az északi palotaszárny Kis pincéjéből (37.) került elő. 5. Mázas kályhaszemek Kétféle, belül ólommázzal bevont kályhaszem-típus került elő a kutatás során. Egyikük zöld mázas, másikukat fekete máz borítja. Mindkét csoportot kizárólag tál alakú, illetve ezek sarkokra helyezett, feles méretű változataként, vályú alakú szemek alkotják. Zöld mázas kályhaszemek A zöld mázas kályhaszemek a vár egész területén, elszórtan kerültek elő, de nagyobb mennyiségben sehol sem. Feltűnően hiányoznak az északi várfal külső oldaláról, ahonnan a legtöbb mázatlan, vörös és szürke anyagú, tál alakú kályhaszem előkerült. Anyaguk csaknem mindig vörös, néhány példány sárgás árnyalatú, durva, kaviccsal soványított (52. ábra, 4.). A máz színe spenótzöld. A 372 Szinte pontosan ugyanilyet közöl Szabó Kálmán is. Szabó, 1938., 92., 432. kép. perem egyenesre vágott, a szemek belső oldalán gallér fut körbe. A falvastagság 8-9 mm. A szemek rekonstruálható fenékátmérője 11 és 16 cm között mozog. A teljesen félköríves, vályú alakú példányok rekonstruálható szélessége 16 cm (52. ábra, 1.). Az egységes anyagú, mázú és formájú szemek egyetlen kályha szétszóródott töredékeinek tekinthetőek. Mivel számuk viszonylag csekély, nem zárható ki az sem, hogy valójában egy zöld mázas csempés kályhához tartóztak. Fekete mázas kályhaszemek A zöld mázú szemeknél valamivel nagyobb számban kerültek elő belső oldalukon fekete, néha barnásfekete mázzal bevont tál és vályú alakú kályhaszemek. Ezek lelőhelyei nem mutatnak akkora szórást, mint a zöld mázasok, a legtöbb ilyen töredék a déli palotaszárny két nyugati helyisége alatti pincéből (42/a.) került elő. Teljesen hiányoznak viszont a feltöltési és szemétrétegekből. A szemek anyaga jellegzetesen és egységesen sárga, szemcsés. Peremük egyenesre vágott, galléros példány nem került elő. A falvastagság 7-9 mm. A rekonstruálható fenékátmérő 17 cm. A körszelet alaprajzú, vályú alakú példányok rekonstruálható szájátmérője 23 cm. E példányok száját a belső, hoszszanti oldalakon erőteljes, kiugró perem kíséri (52. ábra, 2., 3.). A fekete mázas kályhaszemekről szinte biztosan állítható, hogy kályhacsempékkel vegyesen alkottak egykor kályhát. Ismeretes ugyanis néhány, e szemekkel anyagában és mázában megegyező, egyelőre rekonstruálhatatlan mintájú, de bizonyosan figurális ábrázolású kályhacsempe, valamint egy alighanem címert ábrázoló oromdísztöredék is. Egyedi típusú zöld mázas kályhaszem Az 1977. évi kutatás során a kaputorony (12.) területén előkerült egy nagy méretű, kerek, vörös, finom anyagú, belső oldalán olajzöld mázzal bevont kályhaszem töredéke. (52. ábra, 5.) A darab rekonstruálható száj átmérője 22 cm, befelé egyenletesen szűkül. A száj alatt a belső oldalon igen széles, lapos perem fut körbe. 6. Szemeskályhákhoz tartozó oromdíszek Két olyan, kör alakú, vörös anyagú, mázatlan oromdísz is előkerült az ágyúállás feltöltéséből, melyek valószínűleg szemeskályhákhoz tartoztak. A többszörösen tört vonalú peremek pártázatos kialakításúak. Mindkét példány oldalán kerek lyukak láthatóak (53. ábra, 1., 2.).