Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
A kutatás kiterjedt térségek példáján igazolta, hogy a különböző szinten szervezett „házi munka” művelői és készítményei sajátos rendszerbe szerveződve cseréltek gazdát az egyes vidékek és társadalmi csoportok között, s hogy nem egyszerűen az eltérő adottságú tájak között áramló javak voltak jellemzők az egyes csoportokra, hanem a javak cseréjének formája és megszervezése is. Az olyan vidékek, ahol a javak cseréje folyamatos volt, s az korán összekapcsolódott a pénzgazdálkodással, szinte vonzották magukhoz azokat a csoportokat, amelyek a maguk specifikus termelvényeivel kiszolgálták őket. Egyaránt kell itt gondolnunk a különféle - helyben élő vagy kisebb-nagyobb távolságról vándorló - szolgáltató iparosokra, s azokra a szakosodott csoportokra, amelyek az esztendő jelentős részében a mezőgazdálkodáshoz kötődnek tevékenységükkel, de amellett maguk vagy családjukkal együtt speciális javakat állítanak elő. A háziiparosok szerepe különösen érdekes az olyan vidékeken, mint Tokaj-Hegyalja, ahol mind a termelés és értékesítés rendje, mind a társadalom szerkezete sajátos helyet biztosít az effajta szolgáltató tevékenységnek.9 A háziipar Kárpát-medencei históriáját összegző munkák - részleteikben olykor meg is előzve a regionális és a tematikus feldolgozásokat - lényegében mindazokat a szempontokat és rendezőelveket számba vették, amelyek mentén az ember tárgyalkotó tevékenységének e jelentős területe értelmezhető. Egyaránt rámutattak a paraszti önellátás keretei között működő tárgykészítés, barkácsoló, javító munkák gazdasági és kulturális szerepére, valamint a különböző adottságú tájak közötti gazdasági kapcsolatoknak századokig jelentős részét képező, specializálódott csoportok tevékenységéhez köthető, műveltségüknek jelleget adó tárgykészítő hagyományra. Mindezt erőteljesen a földrajzi adottságokhoz kapcsolták, s hangsúlyozták régies jegyeit és változásra való hajlamát, megrajzolták ezek történeti folyamatait és módosulásait, beleértve a táj átalakításainak következtében végbemenő változásokat is, s az egész tevékenységi formát alapvetően a mezőgazdasági tevékenységből - földrajzi vagy szociális okokból - a részben vagy egészében kimaradó/kiszoruló csoportokhoz kötötték.10 Anélkül, hogy a problematika társadalomtörténeti vonatkozásait részleteznénk, utalnunk kell arra, hogy Ottó meghatározását használom. A háziiparos olyan személy, aki a termékeit maga és családtagjai segítségével, külső munkaerő igénybevétele nélkül, kézi erővel állítja elő. Tevékenysége engedélyhez kötött, de szakmai képesítést nem igéméi. A kézműves-iparos munkája szakképesítéshez kötött, s tevékenységét kéziszerszámokkal és elemi erővel meghajtott gépekkel végzi. Összegzőén: Domonkos 1991. 12. 9 Összegzőén: Domonkos 1991. 19-29., Dankó 1991.643-651., Viga 1990. Megjegyzem, hogy a magyarországi kutatásban - történeti okokból persze - talán kevesebb figyelmet kap a városi népességet kiszolgáló csoportok szerepe a parasztokat javaikkal ellátó, maguk a paraszti társadalomba nem, vagy csak részben kötődő csoportoknál. Párizsban például a korai újkortól ábrázolások során követhetjük a városban házaló kereskedők típusait és tevékenységük attribútumait. Massin 1985. 10 Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről összegzőén: Bencsik 1997. 55-76. Tokaj-Hegyaljáról: Viga 2013b. 307-322. 74
