Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Kiállítások elé

Megnyitóbeszéd a Vendégünk: Heves megye című népművészeti és kézműves kiállítás megnyitóján Megtisztelő számomra, hogy szólhatok ennek a meglehetősen összetett, gazdag tematikájú kiállításnak a megnyitóján, ami Heves megye - ahogy a meghívó fo­galmaz: népművészeti és kézműves - tárgyalkotó kultúrájának metszetét hiva­tott bemutatni. A tárlat két közösség, a Csillagvirág Népművészeti Egyesület és a Heves Megyei Népművészeti Egyesület alkotóira épít, azonban térben és anyag­ban is tág teret nyit, s gazdagon reprezentálja Heves megye kistájait, településeit. Ha távolabbról is, de ráláthatok valamelyest a mai alkotók és az őket szakmailag, emberileg összetartó közösségek, egyesületek törekvéseire, fáradozására a tradí­ció feltárásában, megőrzésében és újrafogalmazásában, átadásában. Ne feledjük el, nem csak az esztétikumról, s a kulturális habitusról van szó! A 19. század végétől, amikor a Millenniumra való készülődés jegyében felmérik a magyar­­országi háziipar helyzetét, elkészítik annak törzskönyvét, létrehozzák a nemzeti műipar reprezentáns készítményeiből az első nagy gyűjteményeket és kiállításo­kat, s azokat Budapesten kívül Brüsszelben, Párizsban, Milánóban, Berlinben, Londonban, majd 1914-ben New Yorkban is bemutatják, a program egyik fő meghajtója a vidék felemelésének, a szociális helyzet javításának szándéka volt. A kérdés - természetesen 21. századi adottságok mentén - ma is újrafogalmaz­ható, s nem kétséges szerintem, hogy a vidéki népesség munkaerejének felhasz­nálása a kézművesség területén, akár a népi iparművészet alkotó munkájában ma is sok ponton összeér a gazdasági kényszerrel. Alig felülmúlható ennek fényében is az 1951-ben megalakult Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet je­lentősége, s a gyűjtés, dokumentálás, feldolgozás, szakmai képzés és tanácsadás révén természetesen ilyen fajta jelentősége is van ma a népművészeti egyesületek tevékenységének is. A mostani kiállítás egyik alkotói közössége, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület 1982-ben alakult, s 1991 óta működik közhasznú szervezetként. A Csillagvirág Népművészeti Egyesület 2004-ben jött létre a tárgyformáló nép­művészet és kézművesség hagyományainak gyűjtésére, ápolására, a mai elvá­rásoknak megfelelő népi iparművészeti alkotások létrehozására. Az egyesületek az egyéni alkotók tevékenységének támogatása mellett a lokális népművészeti, népi iparművészeti központok alkotóközösségeinek tevékenységére is alapoz­nak értékőrző munkájukban. Kiss István, aki a tárlaton jelentős anyaggal sze­repel - busó maszkjai, történelmi portréi, vallásos tárgyú szobrai, plasztikái és különleges tükrei a kis Kézműves Galériában láthatók - szintén a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagja. Név szerint is említenem kellene valamennyi ki­állítót, legalább az országos elismerésre szert tetteket, de elnézésüket kérve, ettől el kell tekintenem, munkáik mellett ott látják majd a nevüket. 246

Next

/
Thumbnails
Contents